Felsültek a nagy techcégek Vietnamban
Az elmúlt években politikai komplikációk és gazdasági okok miatt a legnagyobb techcégek egy része megkezdte a gyártásának Kínából való részleges vagy teljes elköltöztetését. A jövőben elsősorban Vietnámban és Indiában szeretnék összeszereltetni a termékeiket. Az érintett vállalatok között az Apple és a Google is megtalálhatóak, ám az elmúlt hónapokban alaposan felsültek: a terveikkel ellentétben mégsem képesek ott megkezdeni a vadiúj hardverek összeállítását. Egyelőre csak máshol már gyártott termékeket tudnak előállítani az országban – írja az Origo.Szemérmesen titkolózik a Google, ha Soros szervezeteire akarunk rákeresni
Egyelőre nem tudni, hogy a huncut algoritmusoknak köszönhető, vagy gondos kezek munkájának eredménye az az új jelenség, hogy a Google keresője nem jelzi az úgynevezett nonprofit – civilnek mondott – szervezetek esetében, hogy azok kapcsolatban állnak-e Soros György szervezeteivel, egyebek mellett az Open Society-vel. Vajon elképzelhető, hogy ha egy állat úgy néz ki, mint egy kacsa, úgy viselkedik, mint egy kacsa, úgy hápog, mint egy kacsa, akkor az kacsa?Ötszázmilliós bírsággal sújtotta a Google-t a francia versenyhatóság
A francia versenyhatóság 500 millió euróra (177,7 milliárd forint) büntette az amerikai Google-t, mert nem tett eleget a versenyhivatal korábbi határozatának, amely szerint kárpótolnia kell azokat a hírszolgáltatókat, akiknek az anyagait újra publikálta. A hivatal megállapította, hogy a Google nem folytatott jóhiszemű tárgyalásokat a sértett kiadókkal, akiknek két hónapon belül elő kell terjesztenie kárpótlási ajánlatát. Amennyiben a kéthónapos határidőt nem tartja be a Google, a büntetés összege naponta 900 ezer euróval emelkedik.Trump bepereli a Google-t, a Facebookot és a Twittert
Mindenkit beperel Donald Trump: a Google-t, a Facebookot és a Twittert is – közölte a BBC. A korábbi amerikai elnök szerint cenzúra áldozata lett, ezért tiltották le profiljait a közösségi médiában. A Facebook korábban úgy döntött, hogy két évre függeszti fel a volt amerikai elnök Facebook- és Instagram-fiókját; utána is csak akkor térhet vissza, ha úgy ítélik meg, hogy a beengedése nem jár veszéllyel a közbiztonságra.Újságírók és politikusok után nyomozott az amerikai kormány az Apple és a Google segítségével
Az Apple hetente négyszáz, vagyis fél év alatt körülbelül tízezer adatkérést kap az amerikai hatóságoktól, melyeknek nagyjából az ötöde ellen én kifogással. Ez a szám csupán egy vállalaté, és még hozzá csatlakozik a Google, aki 2020 első felében negyvenezer hasonló megkeresést kapott, de a vállalati ügyfeleivel kapcsolatos néhány száznak több mint a felét visszautasította az amerikai hírszerzés nagy bánatára. A raketa.hu összeállításából kiderül az is: amikor Donald Trump korábbi amerikai elnök megpróbálta kideríteni, miként szivárognak ki titkos információk újságírókhoz, az amerikai Igazságügyi Minisztérium az Apple-től, a Microsofttól és a Google-től is kért információkat, majd évekig arra kötelezte a vállalatokat, hogy hallgassanak erről.Vizsgálatot indított a Google ellen a Gazdasági Versenyhivatal
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított a Google-lal szemben annak vizsgálatára, hogy a keresőjében dalcímekre megjelenő úgynevezett dalszövegkártya alkalmazásával versenyjogot sértő módon előnyben részesíti-e saját szolgáltatását – közölte a hivatal kedden. Emlékeztettek arra is, hogy a GVH 2019 végén jelentős, 1,2 milliárd forintos bírságot szabott ki a Facebookra, továbbá 2018 nyarán kötelezettségek teljesítését írta elő a Google számára. A versenyhivatal emellett jelenleg is vizsgálja a Rakuten-csoportba tartozó Viber, illetve a ByteDance által üzemeltetett TikTok magatartását.A Google 25 millió eurót ad egy „félretájékoztatás” elleni európai kezdeményezésre
A Google közölte, hogy 25 millió euróval járul hozzá az Európai Média- és Információs Alaphoz, hogy erősítse a médiaismereteket, fellépjen a félretájékoztatással szemben és támogassa a tényellenőrzést.Az algoritmusok lehetnek a jövő választói? - Évek óta kongatjuk a vészharangot, mégsem történt semmi érdemi változás
A big data és a gépi tanulás révén minden állapotfrissítésről, amelyet valaha beírt, minden Messenger-beszélgetést, minden helyet, ahonnan bejelentkezett, az összes fényképét, amelyet ott feltöltött, megőrzik és elemzik.Magyarán az történik, hogy az összes ilyen adatot feldolgozva ezeka gépi tanulási algoritmusokmegtanulják megérteni az emberek jellemzőit.Leginkább nem attól kell tartanunk, hogy a mesterséges intelligencia önmagától mit fog tenni velünk, hanem az, hogy egyes hatalmi csoportosulások – politikai vagy üzleti céllal – miként fogják használni a mesterséges intelligenciát, hogy irányítsanak minket és manipuláljanak bennünket. A szabadságot és méltóságunkat a közeljövőben veszélyeztető technológia nagy részét olyan cégek fejlesztik, amelyek az adataink rögzítését és értékesítését, valamint a hirdetőkre és másokra fordított figyelmünket eddig is világszerte elvégezték: ez leginkább a Facebook, a Google és az Amazon...Varga Judit megbeszélést folytatott a Google magyarországi vezetőivel
Az igazságügyi miniszter a Google magyarországi vezetőivel egyeztetett a készülő európai uniós "Big Tech"-szabályozással kapcsolatban. Varga Judit csütörtökön a Facebook-oldalán számolt be a találkozóról, kiemelve, hogy Magyarország a Digitális szabadság bizottság munkájának köszönhetően élen jár a közös európai szabályozás kialakításában.Ajánljuk még

















