görög migrációs válság
Még mindig több ezer migráns tartózkodik a görög szigeteken
Idén jelentősen csökkent az Égei-tengeren található görög szigeteken rekedt migránsok száma, de még mindig több mint 3500-an tartózkodnak ott – derül ki a görög menekültügyi hatóságok csütörtökön ismertetett adataiból.Megnyitotta az első zárt befogadótáborát Görögország
Megnyílt szombaton Számosz görög szigetén az első zárt befogadótábor, amely háromezer ember befogadására alkalmas. A hivatalosan "ellenőrzött hozzáférésű, zárt központnak" nevezett létesítmény részben uniós forrásból épült. Mintegy 5 kilométerre fekszik az egykori ideiglenes befogadó központtól és a sziget településeitől, és magas, szögesdróttal szegélyezett drótkerítés veszi körül.Járvány, migránsok, kommunisták, lángoló városok – Ez történt a világban 2020-ban. Szavazzanak az év külpolitikai PS-cikkére!
Mozgalmas éven vagyunk túl, és bár minden esztendőben ezt mondjuk, az idei azért is különleges, mert rendkívül nehéz lenne a tíz legfontosabb témát kiragadni, sokuk ugyanis szorosan összefügg, esetenként pedig egymásból szökkentek szárba. Mi mégis megpróbáljuk, hiszen igencsak szaftos a lista: felbukkant ugyanis idén a Covid-19, zavargások döntötték romba az Egyesült Államok normalitását, Joe Biden legyőzte Donald Trumpot, Fehéroroszországban szintén felizzott a forradalmi hangulat, illetve idén is voltak iszlamista merényletek, néhányuk hazánkhoz ijesztően közel, miközben rekordsebességgel meglett a vakcina az életünket romba döntő járványra, ja, és Brüsszel sem hagyott minket nyugodtan küzdeni a pandémiával. Belekezdeni is nehéz, a lista éppen ezért szubjektív, és ilyenkor illik kiírni, hogy a teljesség igénye nélkül készült, ami csak részben igaz.Új befogadóközpontot hozna létre Leszbosz szigetén az Európai Bizottság
Az Európai Bizottság csütörtökön bejelentette, hogy a görög hatóságokkal együttműködve új központot létesítenek a migránsok fogadására a görögországi Leszbosz szigetén, miután a Moria tábor szeptember elején a tűzvész martalékává vált.Csillapodik a járvány, úgyhogy a törökök megnyitották az utat Európa irányába a migránsok előtt
Törökország ismét megnyitotta szárazföldi határait Európába a migránsok előtt – jelentette ki Níkosz Déndiasz görög külügyminiszter, miután szerdán Josep Borrellel, az unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjével látogatást tettek az Évrosz határfolyó térségében.Az ígéret földje – Leszbosz szigetéről Pireusz kikötőjébe érkeztek az illegális bevándorlók (KÉPGALÉRIA)
Sokan megérkeztek az ígéret földjére, miután a görög hatóságok 400 migránst, főként családokat költöztetnek át a görög szárazföldre. A migránsok eddig a leszboszi Moriában befogadótáborban voltak, ami egyszerűen túlzsúfoltnak bizonyult.Görögország a nemzetközi bírálatok miatt ismét elfogadja a menedékkérelmeket
Humanitárius és emberi jogi szervezetek bírálták az athéni hatóságok döntését, hogy szüneteltetik a menedékkérelmek befogadását. Így a nemzetközi bírálatok miatt Görögország ismét lehetővé tette a menedékkérelmek benyújtását azok számára, akik március 1-je után illegálisan léptek az ország területére. A görög bevándorlási és menekültügyi minisztérium keddi közlése szerint minden egyes esettel foglalkoznak.Távoztak a migránsok a görög-török határtól
Távoztak a görög-török határtól azok az Európába vágyó migránsok, akik Ankara február végi döntése nyomán érkeztek oda szerte Törökországból, ám feltorlódtak a török oldalon, miután a görög határrendészek szigorúan felléptek ellenük és lezárták előttük az utat – írta pénteken az Anadolu török állami hírügynökség.Ajánljuk még