guardian
Magyar Péter eldicsekedte a Guardiannek, hogy nagyobbrészt az ellenzéki pártoktól visz szavazókat
A forradalom felfalja saját gyermekeit, Magyar Péter pedig az ellenzéki pártokat. Magyar Péter a Guardiannek dicsekedett arról, hogy nagyobbrészt ellenzékiekből áll hipotetikus szavazótábora, ami szerinte már a 15–21 százalékot is elérheti. Igaz, szerinte a szombati, nagyjából 40–50 ezres tüntetésen meg 300 ezernél is többen voltak. Mindenesetre nem véletlen, hogy a DK hadat üzent Magyar Péternek, hiszen jól láthatóan sikeresebben mozgatja meg az ellenzéki tábort, mint a hagyományos pártok.A Guardian lebuktatta volna Demkó Attilát, de inkább csak hazudott egy ordasat – Hardcore Hobbista
A Független-Objektív Sajtó ékköve, a Guardian ismét az igazságtól meglehetősen távol tartózkodó jelzőkkel látta el Demkó Attila tengerentúli útját. Ennek felelőseivel és technikájával ismerkedhetünk meg az első részben, amelynek témája még a fehérellenes rasszizmus, és az, hogy vajon miért az orosz acél kapott mentességet a szankciók alól, majd hogyan okoz ez az egész folyamat 5500%-os növekedést a kirgizek német autóalkatrész-importjában. A második részben Hegyi Gyula, egykori MSZP-s képviselő, jelenlegi publicista volt a vendégünk, akivel érdekes módon mára sok dologban inkább egyetértettünk, mint nem.Ajánljuk még