Összeszerelő-üzem
Korszakunkban óriási változások történnek, végveszélyben van a független, szabad újságírás… Amúgy nincs egy kis apród? Mennyire kellemetlen, hogy még a világvége-siratást és az erre kapcsolt kéregetést is a Nyugatról kapott brosúrából olvassa fel a magyarországi „független” sajtó! Úgy kapaszkodnak ebbe a függetlenségmantrába, mintha nem buktak volna le már tucatszor azzal, hogy külföldről fizetik őket és külföldi érdekekért ügyködnek. Ez a törvény épp azért jött létre, mert év elején minden eddiginél csúnyábban lebuktak, most meg úgy tesznek, mintha nem lenne semmiféle előzménye és ők ott se lettek volna.
Emlékezzünk a 2017-es eseményekre, amikor az akkori átláthatósági törvény miatt magukat – nagyon helyesen – találva érző „civilek” tüntetést szerveztek és úgy töltötték meg a Hősök terét, hogy a közepén üresen hagyták Soros György nagy szívét. Azóta a külföldről eltartott hazai ügynökszervezeteket a támogatás bevallására kötelező törvényt sikerült elkaszálnia az EU-nak, ám ők is az eszköztáruk végére értek azzal, hogy nem utalják át a jogos pénzeinket. Magyarország pedig fájdalmasan ugyan, de így is megoldja a hétköznapokat, és aztán letett az asztalra egy újabb, a 2017-esnél sokkal célratörőbb törvényt. Immár nemcsak az átláthatóság, hanem a takarítás is megjelent a célok között, ugyanakkor könnyítés, hogy nem elég csupán sok pénzt kapni külföldről, hogy gyanúba keveredj, hanem hazát is kell árulni mellé. Mindez újra megdobbantotta Soros György szívét, és megint bevetették a csodafegyvert:
indítottak egy petíciót, ahol akkurátusan összegyűjtötték minden fontosabb érintett sajtóorgánum és NGO nevét, hogy nekünk már ne kelljen.
A magyar ember általában nem szokott Guardiant olvasni, legfőképpen azért nem, mert a sajtószabadság halálán rinyáló hangok ellenére számtalan magyarországi platformon is hozzáférhető ugyanaz a kommunista hazudozás, amiről a brit lap is híres. A friss petíciónak, valamint a hazai ballib média kéregető szövegeinek tartalmi elemei és költészeti mesterfogásai egyaránt felismerhetők a Guardian tegnap reggeli szerkesztői hírlevelében:
- „az újságírás előtt álló hatalmas kihívások”
- „sajtószabadság elleni támadások”
- „ez egy különösen veszélyes pillanat”
- „egyre nehezedő politikai légkör”
- „nem csak az iparág számára rossz hír, hanem mindenkinek rossz hír, aki értékeli a hatalmon lévők elszámoltathatóságát”
- „virágzik a félretájékoztatás”
- „nekünk most az a feladatunk, hogy”
- „nyomon követjük a szabad médiával való bánásmódot”
- „járuljanak hozzá ahhoz, hogy folytatni tudjuk a munkánkat”
- „támogassák a Guardiant ebben a küldetésében”
Talán nem túl vad gondolat, hogy a propagandaüzenetek áramlási iránya megegyezik a pénz áramlási irányával, úgyhogy nem a 444 meg a Telex az ősforrás, hanem a Fényességes Nyugat.
Megállapítható tehát, hogy a magyarországi függetlenobjektív sajtó a külföldi globalista propagandaintézmények összeszerelő-üzeme.
Az eddig ismert világunk elsiratásának végén a Guardian-hírlevélben ugyanaz szerepel, ami a magyarországi petíció lezárása is: ha már úgyis velünk aggódsz, akkor adhatnál pénzt is! Akik rendszeresen kifogásolják, hogy Orbán Viktor papírról olvassa a nagyobb léptékű beszédeit, azok egy nyomorul kéregetést sem bírnak saját kútfőből megvalósítani. Küldj nekik pénzt, hogy betűről betűre lemásolhassák az angolszász wokemédia véleményét, stilisztikáját és modorát!
Ez az angolszász média amúgy aggódik Szerbián, Oroszországon, Kínán, Amerikán mint olyan helyeken, ahol iszonyúan csorbítják a sajtószabadságot, de Magyarországot meg sem említik. Pedig ez pont most történik.
Úgy tűnik, hogy a köldökzsinórjaitól egyre inkább elvágott magyarországi hazaáruló média veszít a fontosságából, még a szövetségeseitől is elszigetelődik. Akinek nincs pénze, az annyit is ér.
Magyarország jellemzően lakájos hely a hazaárulók számára, akik önelégülten röhöghetnek a nép arcába, miközben a hazafiak nehezített pályán bukdácsolnak. Most azonban a szokásosnál húzósabb idők köszöntöttek előbbiekre, miután Kollár Kinga merész produkciójával kezdve olyan töménységben szembesülhettünk a hazaárulással, hogy az már sokaknak szemet szúrt. És nem örülnek neki. Mielőtt bárki felszisszenne a hazaárulózáson, ne feledkezzünk meg egy fontos körülményről:
az átlagos magyar honpolgárnak iszonyú erőfeszítésbe kerülne, hogy a nagytakarítási törvény hatálya alá essen.
Önmagában nem lenne elég, ha sok pénzt kapna külföldről, hanem emellé folyamatosan ágálnia kéne például Magyarország törvényei és jogállam mivolta ellen, hirdetnie kéne idegen tömegek bevándorlásának nagyszerűségét és Magyarország beszállását a háborúba ukrán oldalon, tagadnia kéne, hogy két nem létezik, és hogy a házasság az ő intézményük. Jelen cikk kormánypárti és ellenzéki olvasói is beláthatják, hogy valószínűleg nem tudnának megfelelni mindezen kritériumoknak. Mégis vannak, akik félnek a törvény biztosította átláthatóság miatt. Mitől?
