gulyás gergely
300 milliós tartalékalapot hoz létre a kormány a hajléktalanellátás támogatására
A hajléktalan-ellátást segítő tartalékalap létrehozásáról döntött a kormány 300 millió forintos kerettel - közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.A kormány megtámadja a Sargentini-jelentésről szóló szavazást
A kormány az Európai Unió Bíróságán támadja meg az Európai Parlament (EP) Sargentini-jelentésről szóló szavazását, mivel azon a Lisszaboni Szerződéssel ellentétes módon, a tartózkodó szavazatok figyelmen kívül hagyásával született kétharmados többség - jelentette be a kabinet döntését Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn.A kormány álláspontja szerint az EP nem fogadta el a Sargentini-jelentést
A magyar kormány álláspontja szerint az Európai Parlament (EP) belső szabályait tévesen értelmezve figyelmen kívül hagyta a tartózkodó szavazatokat, így valójában nem fogadta el a Sargentini-jelentést - jelentette ki Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a kormány szerdai ülésére utalva, amelynek keretében megtárgyalták a Sargentini-jelentéssel kapcsolatos szavazás által előállt helyzetet. Arról is beszélt, a Fidesz-KDNP Európai Néppártból történő kizárására egyelőre nem érkezett jelzés, a Fidesz-KDNP pedig továbbra is a Néppárt sorait erősítve készül a 2019-es választásokra. Megjegyezte, az Európai Bizottság elnöki tisztének egyik várományosa, a néppárti frakció jelöltje és vezetője, Manfred Weber politikai ambícióit fontosabbnak tartja pártja álláspontjánál is, és annak ellenére szavazta meg a Sargentini-jelentést, hogy az saját bevallása szerint is hemzseg a csúsztatásoktól.Jövőre megnyílik a Sorsok Háza
Jövőre megnyílik a Sorsok Háza – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter Budapesten, pénteken. Az erről szóló kormánydöntés tartalmazza azt is, hogy a holokauszt-emlékhely tulajdonosa a zsidó közösség lesz.Gulyás: A Sargentini-jelentés a bevándorláspolitika miatt büntetné Magyarországot
Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a Sargentini-jelentés semmi másra nem tesz kísérletet, mint Magyarország megbüntetésére az önálló, szuverén bevádorláspolitika miatt. A jövő évi európai parlamenti választásokról azt mondta, az látszik, hogy a legfontosabb törésvonal a migráció kérdése lesz.Gulyás Gergely: Olyan országot kell teremteni, ahol mindenki otthon érezheti magát
Olyan országot kell teremteni, ahol mindenki otthon érezheti magát - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton Kakasdon, a Tolna megyei önkormányzatnak a megújult faluház átadásával egybekötött megyenapi ünnepi közgyűlésén. Gulyás Gergely hangsúlyozta: az, hogy milyen lesz az életünk, azon múlik, milyenek a közösségeink, miként veszünk részt bennük, miként tudunk azokba másokat is bevonni.Gulyás: Egyház és állam egymás természetes szövetségese
Egyház és állam egymás természetes szövetségese, az együttműködés szükségessége éppen a különvált működés következménye - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Hajdúdorogi Főegyházmegye oktatási intézményeinek közös tanévnyitóján pénteken Debrecenben.Gulyás: Az Unió végre fizet a határvédelemért, Sargentini ugyanezt büntetné
Az Európai Unió, amely a migrációs válság kezdeti szakaszában egy fillérrel nem volt hajlandó támogatni hazánk határvédelmi erőfeszítéseit, lényegében elismerte, hogy a korábban vitatott határkerítés nemcsak Magyarországot, de a schengeni övezetet, és Európa egészét védte a migránsok ellenőrizetlen beáramlásától - jelentette ki Gulyás Gergely pénteki sajtótájékoztatóján, ahol elhangzott, az EU első részletként 54 millió eurót fizet ki utólagosan hazánk határvédelmi kiadásaira. A kancelláriaminiszter kitér a Sargentini-jelentésre is, amely éppen azért marasztalná el hazánkat, mert nem engedett teret a korlátlan bevándorlásnak. A miniszter szerint a jelentés egy utolsó, elkeseredett kísérlet az uniós parlamenti ciklus előtt Magyarország megbüntetésére a migráció kapcsán megfogalmazott álláspontja miatt. Gulyás Gergely portálunk kérdésére arról is beszélt, a Fidesz-KDNP nem zárkózna el egy német néppárti elnökjelölt támogatásától az Európai Bizottság élére.Csoda történt! Brüsszel elismeri a határvédelmi kiadásaink egy részét és valamennyit még meg is térít
Az Európai Unió és az Európai Bizottság elismer mintegy 300 millió eurót Magyarország extra kiadásaiból, amelyeket a schengeni határok védelmére fordított. Ez még nem minden, a közeljövőben ebből az összegből 54 millió eurót még megtéríteni is hajlandóak - hangzott el percekkel ezelőtt a Kormányinfón, ahonnan kollégánk tudósít majd bővebben.Ajánljuk még

















