gulyás márton
Kártékonynak tartja Gulyás Mártont és Márki-Zay Pétert a Kétfarkú Kutya Párt
Szemmel látható, hogy nagyon örül az 1,6 százalékos eredménynek a Kétfarkú Kutya Párt. A viccszervezet elnöke, Kovács Gergely az ATV-nek még éjjel nyilatkozta, hogy 5 százalék feletti eredmény esetén elutaztak volna nyaralni, ha pedig nem ugrották volna meg az 1 százalékos küszöböt, vagyis vissza kell fizetniük a kampánytámogatást, akkor el kellett volna menekülniük örökre az országból. A Kutya Párt elnöke ócsárolta Gulyás Mártont is, aki szerinte olyan kártékony tevékenységet folytatott az elmúlt időszakban, amivel tönkretette az ellenzéki oldalt. Hozzátette, Márky Zay Péternek is vissza kellene lépni a politikától.A jobbikos Rig Lajos lányai Gulyás Marci anarchista klikkjével rongáltak plakátot Tapolcán
Botrányos veszprémi szereplésük másnapján Tapolcán is látogatást tettek Gulyás Mártonék. Ezúttal sem bírták ki rendbontás nélkül. Miután nyolc érdeklődő (!) előtt megtartották fórumukat a "legesélyesebb ellenzéki jelöltről" és a taktikai szavazásról, a vasúti átjáróhoz mentek, ahol átragasztották a miniszterelnököt ábrázoló óriásplakátot. A "munkában" Rig Lajos jobbikos jelölt lányai is aktívan közreműködtek. Az új plakát alatt is büszkén pózoltak Gulyással.Gulyás Marci bemázolta a Fidesz-irodát, anarchista haverja pedig kővel fenyegetőzött
Videóriportban mutattuk meg, milyen "barátságos" látogatásra érkeztek Gulyás Mártonék, vagyis a Közös Ország Mozgalom Veszprémbe. Nap közben a sétálóutcán támadták le és zaklatták a fideszes aktivistákat a saját standjuknál. Este a Szigony nevű italozóba előbb beinvitálták a sajtót a taktikai szavazásról szóló fórumukra, majd pár perc elteltével obszcén szavak kíséretében dobtak ki bennünket. Az éjszaka sem telt eseménymentesen a királynék városában. A botrányhős egy csapattal előbb ragasztóval kente össze a Fidesz kampányközpontjaként szolgáló Narancspont üveg kirakatát, majd hajnali egy és két óra között egyikük visszasétált az irodához és maroknyi kővel fenyegető mozdulatokat tett a biztonsági kamerába. A követ végül a bejárati ajtó elé tette. Az erről készült felvételen felismertük azt a férfit, aki magát a Szigony tulajdonosának mondta és erőszakkal kidobta stábunkat a nyilvános fórumról."Takarodjatok a p..csába"! - Kidobták stábunkat a Közös Ország Mozgalom kampányrendezvényéről (PS-videó!)
Két busznyi ember érkezett kedden Közös Ország Mozgalom feliratú kitűzőkkel Veszprémbe, hogy a "legesélyesebb ellenzéki jelölt" mellett kampányoljanak. Bár nem voltak hajlandóak kimondni, hogy Kész Zoltánra gondolnak, Gulyás Mártonék veszprémi látogatását és egy 18 órakor kezdődő közös fórumot napokon át hirdette a veszprémi baloldal által támogatott álfüggetlen képviselőjelölt. Kész Zoltánt egész nap hiába keresték az újságírók, tévé stábok. Mi is. Az angoltanár végül a Szigonyba meghirdetett taktikai szavazás fórumon sem mert megjelenni. A fórumról, amin két tucat fővárosi fiatal vett részt, közülük többen saját bevallásuk szerint anarchisták, stábunkat és az ECHO TV stábját végül erőszakkal kidobták alig néhány perc elteltével, annak ellenére, hogy oda maga Gulyás Márton invitált bennünket. A civil főprovokátor már nap közben zaklatta a Fidesz aktivistáit és a Czeglédy-botrányról sajtótájékoztatót tartó Fidelitas tagokat. A nap végére tovább tobzódtak Gulyásékban az indulatok, a fórum után megrohamozták a Narancspont névre keresztelt belvárosi Fidesz irodát és festőhengerekkel mázolták össze a kirakatot - az erről készült felvételt, amin Gulyás Márton arca tökéletesen kivehető, sikerült megszereznünk...Vona utcafórumán kérte számon az ellenzéki együttműködés elutasítását Gulyás Márton
Vona Gábor pénteken Nyíregyházán tartott fórumot, amikor odalépett hozzá Gulyás Márton, hogy számon kérje rajta, a Jobbik miért nem hajlandó koordinálni, visszalépni bizonyos körzetekben a Fidesz legyőzése érdekében - írja a 444.hu.Jurák Katát provokálta a zavartan viselkedő Gulyás Márton
Gulyás Márton politikai aktivista jobboldali riporternek adta ki magát március 15-én a Békemenet résztvevői előtt. Többek között Jurák Katát, a Magyar Idők újságíróját is zaklatta értelmetlen és végletekig kínos kérdéseivel.A közös ellenzéki jelöltállítás csődje Csepelen
A Gulyás Márton neve által fémjelzett Közös Ország Mozgalom nem először, és vélhetően nem is utoljára szervezett kampányrendezvényt az ellenzéki pártok és szimpatizánsaik számára, azon célból, hogy a koordinált jelöltállítást népszerűsítsék. Így történt ez a szerdai napon is, a Csepeli Munkásotthonban, ahol össze is gyűltek és egymás mellett felsorakoztak a Jobbik, az MSZP-Párbeszéd, az Együtt és a Momentum helyi jelöltjei, és persze a vélelmezett szavazók is. A rendezvénysorozat alapvető célja egy teljes körű ellenzéki összefogás megvalósítása lett volna, de a közel kétórás, a személyeskedő vitáktól sem mentes “politikai műsor” nagyon jó lakmuszpapírnak bizonyult abban az értelemben, hogy egyértelműen megmutatta, hogy milyen messze is állnak még az illuzórikus együttműködéstől. Végül kiderült, hogy Csepelen is jobban utálják egymást az ellenzéki jelöltek, mint a Fideszt.Nyomozás indult Gulyás Márton festőszakköre és alkotótársai ügyében
A bíróság jelzése után az illetékes kerületi ügyészség elrendelte a nyomozást az Állami Számvevőszék (ÁSZ) épületét festékkel leöntő elkövetők ügyében - tájékoztattott a fővárosi főügyész. Korábban az ÁSZ azt közölte, az első becslések szerint több százezer forintra tehető, de akár a milliós nagyságrendet is elérheti az ÁSZ fővárosi központját ért kár, és az épületet a Közös Ország Mozgalom aktivistái festékezték össze.Vita helyett összellenzéki tüntetést szervez Gulyás Márton Dunaújvárosban
Szerdán tartotta volna vitaestjét Dunaújvárosban a Közös Ország Mozgalom. A DK, a Jobbik, az LMP és a Momentum jelöltjei a helyi a Bartók Kamaraszínházban vitatkoztak volna, de a színház igazgatója, Őze Áron és az önkormányzat napokon keresztül egymásra mutogatva nem adott választ. A hivatkozási alap az volt, hogy nem akar politikát engedni a színházba az önkormányzat, ami akár meglepő fordulat is lehet azután, hogy alig egy hete Gyurcsány Ferenc tartott itt fórumot.Ajánljuk még
















