gulyás márton
Gulyás Márton, a karakter-sorozatgyilkos
Nagyjából egyetértve Vésey kolléga cikkével, azért van itt még némi megjegyezni való. Hirtelen még két ember jut eszembe, akit egy interjúval sikerült Gulyásnak még kicsinálnia, Fekete-Győr András és Márki-Zay Péter. Mindkét esetben csak a helyeslésünket fejezhetjük ki, minden gyomros jó helyre ment.Nem tűrjük a pedofilok mosdatását! - Kubatov Gábor is reagált Kőszeg Ferenc nyilatkozatára
A közösségi oldalán reagált a Magyar Helsinki Bizottság alapítója, Kőszeg Ferenc nyilatkozatára Kubatov Gábor, miután az erősen megkérdőjelezhető, a pedofíliát már-már védelmező véleményt fogalmazott meg a Partizánban. A Fidesz alelnöke szerint míg a nemzeti kormány tűzzel-vassal harcol a gyermekek megrontói ellen, Kőszeg Ferenc szerint „az erotikával átszőtt érzelmi kapcsolatok felnőtt és gyerek között nagyon széles körűek, a büntetőjogi szigor csak árt a dolognak”. A kormány álláspontja ugyanakkor egyértelmű:Gulyás Marci tízmilliós osztaléka a dolgozó nép nevében
Hát eljött az igazság pillanata május 31-én. Eddig kellett ugyanis leadni a cégek, alapítványok, egyesületek éves beszámolóját. Így végre az is kiderült, hogy miből is gazdálkodtak a folyton kolduló ellenzéki média szereplői. Kiderült például, hogy a Partizán támogatása duplájára, közel 500 millióra nőtt az egy évvel korábbihoz képest, és azt is megtudtuk, hogy Gulyás maga is kiszedett 10 millió forint osztalékot a cégéből. De persze a többiek hasonlóan szenvednek a nagy „diktatúrában.”A balliberális média végképp átvette a politikusok szerepét
A balliberális médiumok háza táján nincs nyugalom: sőt, lassan úgy tűnhet, hogy a dollármédiában valamilyen felfordulás van. Az ok, pedig az lehet, hogy az amerikai baloldalhoz köthető finanszírozók már meg sem próbálják a kitartott hazai politikusaikat újra gatyába rázni, ahogy azt egy vesztes választás után szokták, most már a médiára helyezték a hangsúlyt. Annak az átrendezésébe kezdhettek bele.Hiába próbálkozott Gulyás Márton, Jeremy Corbyn a magyar álláspontot mondta el a háborúval kapcsolatban
Jeremy Corbyn egy konferencia miatt látogatott a napokban Magyarországra; ennek apropóján készített vele interjút Gulyás Márton és a Partizán. Jeremy Corbyn szerint kell lennie egy eljárásnak, ami leállítja a harcokat, és elindítja a tűzszünet és a tárgyalások folyamatát, ami végül egy megállapodással zárul a két ország között.Gulyás Márton teljesen hülyének nézi szimpatizánsait
Gulyás Márton néhány napja egy videós Facebook-bejelentkezésben kérte támogatók segítségét a Partizán Alapítvány szja-felajánlási kampányához, amit a napokban tervez elindítani a csatorna. Amikor végighallgatjuk a meghökkentő felhívást, rájöhetünk, hogy az egykori kommunista festékdobálóból mára egy igazi hazug liberális lett, aki ráadásul teljesen hülyének nézi a saját követőit.Origo: Pressman küldhette amerikai kiképzésre Gulyás Mártont
David Pressman amerikai nagykövet választhatta ki Gulyás Mártont arra az Egyesült Államok kormánya által meghirdetett és finanszírozott ösztöndíjra, amelyen a szélsőbaloldali aktivista jelenleg részt vesz – írja az Origo. Az ösztöndíjat eddig megkapó magyarok listája is árulkodó, hisz számos más magyar baloldali politikus, aktivista és újságíró mellett köztük találjuk a Bajnai Gordonhoz köthető Ficsor Ádámot is.Gulyás Márton a nézők pénzéért könyörög, de Soros zsoldjában áll
Véget ért a több éves hazudozás a Partizán finanszírozásáról, hiszen maga Gulyás árulta el néhány napja, hogy Soros György támogatásából és nemzetközi pályázatokból fizetik a YouTube-csatornát. A politikai aktivista őszinteségi rohamával kapcsolatban csak az a bosszantó, hogy a Partizán indulásakor telehazudták a balliberális sajtót a nézői finanszírozás meséjével.Dübörög a nyugati demokrácia, csak épp beszélni nem szabad róla – Különvélemény
Különösen nagy utat járt be az új típusú nyugati demokrácia. Amerikában a TikTokot némítanák el, mert nem elég amerikai, itthon minket, mert túl nagy a szánk, progresszív körökben meg a Gulyás Marcit, mert nem elég meleg a haladás legújabb követeléseihez képest. Felhívjuk a kedves nézőink figyelmét, hogy Adorján és Robi az adásban kifejezetten Gulyás Márton pártját fogja; aki erre nincs felkészülve, az a YouTube-on tekintheti meg a szerkesztett, polgárbarát változatot.Ajánljuk még

















