Pesti Srácok

Pedofíliamentegetés – Havas Henrik is nekiment Gulyás Mártonnak

null

A Partizán műsorvezetőjét, Gulyás Mártont kritizálta Havas Henrik a Kőszeg Ferenccel készült interjú miatt. E mellett az egykori tévériporter a pedofíliát bagatellizáló egykori SZDSZ-es védelmére is sietett, írja a Magyar Nemzet.

− vélekedett Facebook-posztjában a Partizánon leadott Kőszeg Ferenc-interjúról Havas Henrik. Mint fogalmazott: „Ez a Gulyás Márton pont olyan aprólékosan felkészült és totálisan tehetségtelen, mint a Sanyika”. (Havas Henrik vélhetően itt Friderikusz Sándorra utalt, akit pár hete tehetségtelennek nevezett.) Havas szerint „Gulyás Márton körülbelül olyan szinten van, mint annak idején a társam, Forró Tamás vagy ami a legrosszabb, Hajdú Péter, akik képesek voltak az összes, felírt kérdést feltenni, és gondosan ügyeltek arra, hogy egyetlen, kollégák által kiválasztott bejátszás se maradjon ki”.

A Heti Hetes egykori szereplője hangsúlyozta azt is, hogy szerinte Kőszeg Ferenc nem egy vén, demens, hülye. Hozzátette, hogy „mielőtt még vérszemet kapna valamelyik idióta a Fidesz környékén, csak ismételni tudom Kőszeg Ferencet: a pedofília tűrhetetlenül büntetendő”.

Egyébként Kőszeg Ferenc az említett interjúban arról is beszélt, hogy szerinte „elég sok szexuális kapcsolat volt diák és tanár között, ami tilos volt és helytelen, de nem volt belőle nagy ügy, mert hozzátartozott az élethez.” Itt érdemes felidézni a magát Tanár Úrnak hívató tévériporter botrányát: két évvel ezelőtt került fel a netre az a 49 perces felvétel, amelyből az derült ki, hogy Havas Henrik a tanítványát vette rá a szexre.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.