kőszeg ferenc
Gulyás Márton, a karakter-sorozatgyilkos
Nagyjából egyetértve Vésey kolléga cikkével, azért van itt még némi megjegyezni való. Hirtelen még két ember jut eszembe, akit egy interjúval sikerült Gulyásnak még kicsinálnia, Fekete-Győr András és Márki-Zay Péter. Mindkét esetben csak a helyeslésünket fejezhetjük ki, minden gyomros jó helyre ment.Nem tűrjük a pedofilok mosdatását! - Kubatov Gábor is reagált Kőszeg Ferenc nyilatkozatára
A közösségi oldalán reagált a Magyar Helsinki Bizottság alapítója, Kőszeg Ferenc nyilatkozatára Kubatov Gábor, miután az erősen megkérdőjelezhető, a pedofíliát már-már védelmező véleményt fogalmazott meg a Partizánban. A Fidesz alelnöke szerint míg a nemzeti kormány tűzzel-vassal harcol a gyermekek megrontói ellen, Kőszeg Ferenc szerint „az erotikával átszőtt érzelmi kapcsolatok felnőtt és gyerek között nagyon széles körűek, a büntetőjogi szigor csak árt a dolognak”. A kormány álláspontja ugyanakkor egyértelmű:’68 megöregedett, de zakatol, amíg csak bírja
Nem nagyon tudnak zöldágra vergődni a szexualitással a haladók. A szexuális forradalom óta folyamatosan próbálják szétfeszíteni a határokat, de közben önmagukkal is rendre ütköznek, ahogy most Kőszeg Ferenccel és Gulyás Mártonnal is történt a Partizánban. Ha csupán annyi a vezérlő elv, hogy mindig egyre több szabadság legyen, de nincsenek jól meghatározott és betartott keretek, akkor nem csoda, hogy szétcsúsznak a dolgok. Így aztán azon sincs mit csodálkozni, bármennyire is prüszkölnek ettől a progresszió ügynökei és szimpatizánsai, ha gyakran egy mondatba kerül a homoszexualitás a pedofíliával.Még a szélsőségesen liberális Helsinki Bizottság is elhatárolódik alapítójának pedofíliát mentegető gondolataitól
„Vannak nagyobb problémák is amivel foglalkozni kell, mint a pedofília” - ezt a címet is adhatták volna annak a Kőszeg Ferenccel felvett interjúnak, melyet Gulyás Márton készített az SZDSZ és a Helsinki Bizottság egykori alapítójával. A civil szervezet állásfoglalásában elfogadhatatlannak nevezte azokat a kijelentéseket, amelyeket Kőszeg mondott. Mint írják, Kőszeg Ferenc válaszai szöges ellentétben állnak a Magyar Helsinki Bizottság értékrendjével, a kiszolgáltatott helyzetben lévők érdekében végzett mindennapi munkánkkal és a belső szabályzatainkkal is” - majd magukat mosva tisztára hozzátették: „közel húsz éve nem képviseli a Magyar Helsinki Bizottságot, nem nyilatkozik a szervezet nevében”.A többnejűség is szerepel a baloldal kívánságlistáján
Az egyenlő méltóság elve megköveteli, hogy három vagy négy ember frigye éppen olyan házasságnak tekintessék, mint bármely más házasság – írta néhány éve Kőszeg Ferenc, az SZDSZ alapítója Soros egyik blogján, a Cinken. Az oldal mára már elérhetetlen, de szerencsére a Mandiner archívuma megőrizte az írást amelyben jól látható: a liberális felfogás mindent támogat, ami szembemegy a normalitással.Ajánljuk még