gyagyás tódi
Az embereket szétverető, országot kiárusító Gyurcsány szerint törvénytelen a magyar kormány (Karanténvlog)
Vajon mit akar elérni Gyurcsány Ferenc, aki a valóságot olyan szembeötlő módon tagadja, hogy azt már valóban csak a legszektásabb imádói hiszik el neki. Ha Orbán Viktor és a magyar kormány brüsszeli sikereiről van szó, azt az ellenzék nagy része kelletlenül ugyan, de elismeri, Gyurcsányék szerint azonban ez óriási kurdarc. Teljesen érthetetlen a hozzáállás, azonban a kommunistáktól száz év alatt megtanultuk, hogy ez a minimum. Közben, hiába választotta meg több mint 3 millió magyar ember újból kétharmaddal a magyar kormányt, Gyurcsányék szerint mégis törvénytelen a működése, így magát a legitimációt támadják egy háborús veszélyhelyzetben. A Karantén gyűjtött egy csokrot a gyurcsányisták émelyítő fröcsögéséből. De nem hagyhattuk ki azt a pökhendi Márki-Zay Pétert sem, aki röhögve jelentette ki, hogy ami megmaradt a "mikroadományokból", azt sem adja vissza azoknak, akik küldték, miközben szeretett Gyagyás Tódija, azaz Kész Zoltán árulása miatt sopánkodott. Bekerült a mai csapatba Tordai Bence is, aki meglepő módon az alapjövedelem ostoba utópiáját szajkózza. A 0.3 százalékos Párbeszéd szélsőbaloldali takaréklángelméi láthatóan sokkal többre nem is képesek, a cél az, hogy ne kelljen dolgozni, mások pénzét pedig szétosztják a léhűtők között. Végül Cseh Katalint sem hagyhattuk ki, aki nem szaporította tovább agysejtjeit, önellentmondó fröcsögésében tulajdonképpen Orbán Viktort hibáztatta az orosz-ukrán háború miatt. Nézzétek a Karantént most is, nem hagyjuk abba! Nő a tét: idén sem hagyott alább az ellenzék magyargyűlölete és hagymázas álmodozása – best of Karanténvlog 2021
Eltelt ismét egy év, az ellenzék azonban cseppet sem lett bölcsebb az elmúlt időben, a hergelésfaktort azonban sikerült még erősebbre csavarniuk. A Karanténvlog ezeket a néha vicces, néha csupán dühítő és gyomorforgató pillanatokat igyekezett idén is megénekelni, a vlogot pedig péntek esténként a műsor követte a Pesti TV-n, ahol este 20 órakor élőben beszélgetett Szabó Gergő és két állandó vendége, Szalai Szilárd és Dezse Balázs az aktuális anomáliákról. A csapat minden héten kiegészült egy-egy vendéggel, akikkel a srácok együtt elemezték Gyurcsány, Dobrev, Márki-Zay, Fegyőr és a többi felforgató tevékenységét. Az év legérdekesebb beszélgetéseiből állítottunk össze nektek egy rövid etűdöt, ahol láthatjátok és hallhatjátok Tuzson Bencét, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtitkárát, aki részletesen beszél a szocialisták álságos migránspolitikájáról és a nemzet valódi problémáiról, valamint az elért eredményekről. Itt lesz Nagy Feró is, aki sajátos humorával vesézte ki a baloldal hatalmas szabadstrandőrületét, valamint Deák Dani is, aki szokásos tűpontos elemzésével mutatott rá a Momentum komolytalanságára és ürességére. Végül Szatmáry Kristóf, fideszes országgyűlési képviselő és Gyurákovics Andrea, Ferencváros fideszes önkormányzati képviselője beszélt a DK hazaárulásáról, valamint Márki-Zay hagymázas gondolatairól. Nézzétek ma is a Karanténvlogot és boldog, békés újévet kívánunk mindannyiótoknak! Találkozzunk 2022-ben is! Gyagyás Tódik és hatalomról álmodozó Gyurcsány-klán – ilyen volt 2021 a Karantén szerint
2021-ben is rengeteg munkát adott a Karanténnak az ellenzék, amely hétről-hétre bizonyította, hogy nem tud alternatívát nyújtani a jelenlegi kormányzattal szemben, csupán hergelnek, irigységet táplálnak az emberekben, és vízió nélkül szórják a gyűlöletet a magyar emberek közé. A Karantén nem is tudott mindig minden aljas mozzanatot elétek tárni, de igyekeztünk megmutatni a szavakban minden szépet megígérő ellenzék fonák oldalát, az üres és sötét belsőt, a lélektelen hatalomvágyat és a rettentő ostobaságot. Akik követték péntekenként a vlogot, tudják, hogy Márki-Zay, Gyurcsány, Dobrev, a nulla felé konvergáló MSZP és a hazáját külföldön árusító Momentum voltak a főszereplők, egy-egy vicces és néha kissé erős betét kíséretében visszatérő vendégként riogattak titeket. Ebből az éves termésből állítottunk össze nektek egy rövid csokrot, melyben találkozhattok Dobrev Klárával, Gyagyás Tódival és a fenséges Henceggel, azaz Kész Zoltánnal és Márki-Zay Péterrel, de felvidítja a Szilvesztert a nagy tudású városromboló, Karácsony Gergely és a korrupció ellen nagy hangon harcoló, korrupciós botrányba keveredett Cseh Katalin is. Végül szót ejtünk a magyar futballválogatott Európa-bajnoki helytállásáról is, valamint arról, hogy a szivárványos propaganda már a fociba is beette magát. Vigyázzatok magatokra, találkozzunk jövőre is, nagyon boldog újévet kívánunk mindenkinek! Márki-Zay és hű fegyverhordozója, Gyagyás Tódi teljesen indiszponáltan, és magát lejáratva KÉSZül a hatalomátvételre
A péntek esti Karanténvlog most sem maradt izgalmas témák nélkül, Szabó Gergő és állandó vendégei ismét lubickoltak az ellenzék hülyeségeiben. Szalai Szilárd és Dezse Balázs mellett most Gyurákovics Andrea ült a vendégszékben, a ferencvárosi önkormányzat fideszes frakcióvezetője pedig egyből alkalmazkodott a hangulathoz. A sok nevetést és szörnyülködést egyből Márki-Zay Péter és hű szolgája, Kész Zoltán prezentálta, akik csípőből hozták Gyagyás Tódi és a fenséges Henceg szerepét a Gumimacikból. Sajnos a szellemi szintjük hasonlósága mellett a rosszindulatuk már nem a mesehősökhöz tette őket hasonlóvá, hiszen ismét külföldre mentek hazát árulni, Putyin-bérencnek nevezve Orbán Viktort. Gyurákovics Andrea részletesen beszélt a Baranyi Krisztina vezette Ferencváros viszontagságairól is, hiszen bő két év alatt az ellenzéki összefogás hazugságon és romboláson kívül nem nagyon csinált mást a kerületben. A Karanténvlog hangulatát a DK újabb gusztustalan hergelése tette teljesen szürreálissá, hiszen Gyurcsány egyik fegyverhordozója, Barkóczi elvtárs makogott arról, hogy a magyar embereknek már az alapvető karácsonyi étkekre sem futja idén az Orbán-kormány ténykedése miatt. Végül a Momentum egészségügyi hergelése és hazugsága, valamint Gurmai Zita újbóli őrületes perfomansza tette teljessé a műsort, hiszen az MSZP nagy futóbajnoka szerint a magyar emberek háromnegyede az uniós szegénységi küszöb alatt él. Nézzétek most is a Karanténvlogot, sokat fogtok nevetni! Gurmai Zita elszabadult: az MSZP futóbajnoka szerint a magyarok háromnegyede a szegénységi küszöb alatt él (Karantén-vlog)
Márki-Zay és hűséges Gyagyás Tódija, azaz Kész Zoltán ismét útra kelt. Mindezt láthatóan igen indiszponáltan tették, de az még bocsánatos bűn lenne, ha nem a külföldi tartótisztjeikhez indultak volna besározni a saját nemzetüket. A két nagy utazó Putyin-bérenc Orbánozott egy nagyot, majd telezagyválva az étert nagy büszkén elindultak kakit keverni a nagyvilágba. Ne felejtsük, hogy az ellenzék miniszterelnök-jelöltje komoly ember, ő trágyával etetett gombáknak tartja nagy liberálisságában a Fidesz-szavazóit, vagyis bizonyosan méltó a baloldali katyvasz élére. A Karanténvlog természetesen nem hagyhatta szó nélkül a DK-s Barkóczi émelyítő hergelését sem, aki szerint a magyarok karácsonyi asztalára már a legalapvetőbb élelmek sem kerülhetnek ki, akkora a szegénység. Ezt megfejelte egy ennél is aljasabb hazugsággal Gurmai Zita, az MSZP örökös futóbajnoka, aki szerint a magyar emberek háromnegyede az uniós szegénységi küszöb alatt él. A förtelmes és kontraproduktív hazugságok sem tántorítják el az ellenzéket attól, hogy pánikszerű kapkodásuk közepette tovább hintsék a mérgezett vetést, erre pedig Havasi Gábor, a magát egészségpolitikusnak nevező volt mentős és általános kontár blődsége a legeklatánsabb példa, Havasi szerint ugyanis a kormány nem beszélt az oltás szükségességéről, és ezt pedig volt képe a kamerába belemondani. Azt Havasi elvtárs véletlenül elfelejtette, hogy pont a Momentum riogatott a kínai és az orosz oltással, bizonytalanságot próbálva kelteni, majd később képes ezzel a kormányt vádolni. Nézzétek most is a Karanténvlogot, rengeteg munícióval készültünk! Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.