gyanús por
Gyanús port tartalmazó levelet kapott a Fidelitas budapesti elnöke – Borbély Ádám szerint a baloldal ősbolsevik módszerekkel és megfélemlítéssel kampányol Zuglóban (PS-videó!)
Gyanús port tartalmazó borítékot helyeztek el ismeretlenek a Fidelitas budapesti elnöke zuglói lakásának postaládájában – tudta meg a PestiSrácok.hu. Az érintett, Borbély Ádám portálunknak elmondta, hogy hazatértekor találta meg a csomagot, amelyet kibontva az ismeretlen anyagra bukkant, majd a történtekről értesítette a rendőrséget. A hatóság szakemberei elszállították az anyagot, és azt megfelelő körülmények között vizsgálják. Borbély Ádám arról is beszélt, hogy a történtek előtt röviddel már súlyosan megfenyegette telefonon egy ugyancsak ismeretlen férfi; egyúttal felhívta a figyelmet, hogy Zuglóban az utóbbi időben megszaporodtak a hasonló fenyegetések, verbális támadások, miközben az ellenzék helyi polgármester-jelöltje, Horváth Csaba az ATV-ben azt állította, hogy a Fidelitas aktivistái önmagukat fenyegetik meg, hogy ezzel keltsenek hangulatot. Borbély Ádám szerint a baloldal igazi ősbolsevik módszerekkel kampányol Zuglóban; az elnök egyúttal reményét fejezte ki, hogy a választópolgárok helyükön kezelik majd Horváthék piszkos trükkjeit. Kerestük a rendőrséget is; amint válaszolnak, frissítjük cikkünket. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.