gyerekbántalmazás
Mit engedünk megtenni a gyerekekkel?
Egyre nagyobb a döbbenet a baloldali celebekre tekeredő pedofilbotrány körül. . Ha sokan – világnézeti alapon – próbálták is nem elhinni, és valami fideszes rágalomhadjáratnak tartani a dolgot, az a csaknem egy hétig tartó mély hallgatás, amely a vádak elhangzását követte, az mindennél többet mondott. Ez nem egy megszervezett rágalomhadjárat volt, amiről mindkét oldali sajtó reakciója árulkodik. A baloldalon beismeréssel felérő, bénult csend, agyonhallgatás, majd hosszú napok után a barátok erőtlen, izzadságszagú mentegetése és reflexből jövő fideszezés; de a jobboldalon is meglepetés és lassú kapcsolás. Ezt a szart már aligha lehet visszalapátolni a lóba, ugyanakkor a kiderülő pedofilbotrányok, megrontások, gyerekbántalmazások mellett tudnunk kell róla, hogy mi ágyaz meg ennek az egész undorító jelenségnek.A gyermekek online zaklatása elleni szabályozásra tett javaslatot az Európai Bizottság
Az Európai Bizottság új jogszabályt javasol a gyermekek online szexuális zaklatásának felszámolására még az idén – jelentette be a belügyekért felelős biztos az Európai Parlament hétfői strasbourgi plenáris ülésén. Az ülés napirendjén az Európai Parlament és a tagállami kormányokat tömörítő tanács ideiglenes áprilisi megállapodása szerepelt, amely a gyermekek online szexuális kizsákmányolásának megakadályozását célozza.Ahogy feltételeztük, jönnek a gyerekeknek szánt gendermesék
Nem húzzák az időt a genderlobbi ügynökei: alig több, mint egy év kellett csak ahhoz, hogy beteljesüljön a jóslatunk a gyerekek elleni támadásról. A felnőtteknek szánt LGBTQ-mesék után máris pályázatot írt ki a Labrisz Egyesület arra a változatra, amely a gyerekek agyát mosná a nemi szerepek összezavarását célzó ideológiával.Fiú vagy lány? Majd eldönti – Már ez sem vicc
Öntudatos arccal mondja bele a kamerába Patrice, a svéd anyuka, hogy mennyire utálja, amikor megkérdezik tőle, fiú-e vagy lány a gyereke, hiszen ezt majd a gyerek maga el tudja dönteni. Mindez az Arte, német-francia vegyes tulajdonú, kulturális(!) csatornán bemutatott dokumentumfilmben történik. A film arról szól, hogyan küzdenek Svédországban az egyenjogúságért a gyerekek nemsemleges nevelésével. Nagyon odafigyeltek a többféle vélemény megjelenítésére is, hiszen a nemsemleges nevelést támogató hat megszólaló mellé azért befért egy olyan is, aki ellenzi.Ököljog a tapolcai MSZP-ben – Gábor bácsi sallerral neveli a hátrányos helyzetű gyerekeket?
Tettleg bántalmazta tanítványát, egy 12 éves kisfiút tanára a nemesgulácsi általános iskolában. A pedagógus nem mellesleg, az oktatásban is liberális szellemiséget követő MSZP tapolcai elnöke. A történteket súlyosbítja, hogy úgy tudjuk, a gyermek egy családból kiemelt, állami gondozott, lelkileg-mentálisan sérült fiú.Ajánljuk még














