Pesti Srácok

Ököljog a tapolcai MSZP-ben – Gábor bácsi sallerral neveli a hátrányos helyzetű gyerekeket?

null

Tettleg bántalmazta tanítványát, egy 12 éves kisfiút tanára a nemesgulácsi általános iskolában. A pedagógus nem mellesleg, az oktatásban is liberális szellemiséget követő MSZP tapolcai elnöke. A történteket súlyosbítja, hogy úgy tudjuk, a gyermek egy családból kiemelt, állami gondozott, lelkileg-mentálisan sérült fiú.

Nincs egy hete, amikor arról írtunk, hogy bíróság elé kell állnia Szurgyi Barnabás temetkezési vállalkozónak, ugyancsak a szocialisták tapolcai szervezetének elnökségi tagjának, aki Botka László veszprémi fórumán nem bírta visszafogni indulatait és becsmérlő szavak kíséretében megütötte Szabó Bálintot, a Szeviép-károsultak képviselőjét, aki tiltakozni jött Botka vidéki haknijára.

Úgy látszik a tapolcai MSZP-ben ököllel szokás érvényesülni. A PestiSrácok.hu megtudta, hogy néhány héttel ezelőtt fizikai erejét használta nevelő eszközként a csoport elnöke is. Árvai Gábor bár 25 éves - szerinte feddhetetlen – szakmai múlttal rendelkezik, odáig jutott, hogy csak kezét tudta hathatós pedagógiai módszerként használni egy köztudottan mentálisan sérült gyermekkel szemben és az egész osztály előtt megütötte szemtelenkedő tanítványát.

Árvai középen, a másik "verekedő", Szurgyi Barnabás a bal szélen pózol a Tapolcai MSZP Facebook fotóján
PestiSracok facebook image

A PestiSrácok.hu stábja ellátogatott Nemesgulácsra. Kíváncsiak voltunk, hogy vélekednek a szülők a békés kis Balaton-felvidéki faluban a történtekről. A nevét, arcát senki sem vállalta – mondván gyermeke továbbra is ebbe az iskolába jár, a kisebbik még sokáig és a tanár úr bosszúját nem szeretnék kiváltani. A konfliktusról a legtöbben hallottak, állítólag a tanár úr a fején ütötte meg a gyereket, aki teljesen kikészült, dührohamot kapott, mentővel szállították kórházba, a családba, ahol nevelték máig nem hozták vissza.

A fiú állami gondozott, most épp nevelőszülőknél élt Nemesgulácson, mindent megkapott, szeretetben nevelték a társaival együtt – úgy tudjuk, szinte valamennyiüket azért emelték ki korábban a családjukból, mert már ott is jelen volt az erőszak. A kisfiú alapvetően jó tanuló, szeretetéhes, szeretni való teremtés, de több olyan lelki törés, sérülés is érhette, amiért nehezen kezelhetővé vált, többször kapott dührohamot. Bár a nevelőanyjának és más tanárainak sem volt könnyű vele az utóbbi időben – ennyire soha nem fajultak el dolgok, Árvai Gáboron kívül másnak nem kellett ütve nevelni a fiút. Azt pontosan nem tudjuk, mi váltott ki indulatot a gyermekből, amikor órán kiabálni kezdett és az órát tartó tanárát is állítólag durva kifejezésekkel illette, azt viszont minden gyermek elmesélte otthon, hogy "Gábor bácsi sebes léptekkel a fiúhoz lépett és lekevert egy jót a feje tetejére."

Információink szerint Árvai Gábort feljelentették és azonnal eljárás indult ellene, írásbeli figyelmeztetésben részesítették. Vélhetően nem ez volt az első eset, hogy a tanár úr nem megfelelő és törvényes pedagógiai módszereket alkalmazott az iskolában. Az egyik szülő Árvait annak Facabook oldalán kérte számon, hogy ha valami problémája van, azt vele közölje.

Volt szülő, aki a közösségi portálon kérte számon gyermeke miatt a tanár urat

Szerettük volna meghallgatni Árvai Gábor álláspontját is, ő hogy emlékszik a történtekre. Telefonos megkeresésünkre személyes találkozót javasolt. Miközben felénk tartott, családtagjai az erkélyről fotózták a kíváncsi újságírókat. Kérdéseinket ugyan feltehettük, de az MSZP tapolcai elnöke nem járult hozzá, hogy válaszait közöljük. „A hivatalos válaszom az, hogy nem nyilatkozom” – mondta, majd több ízben nyomatékosította – ha egyetlen sor is megjelenik az iskolai ügyről, pert akaszt portálunk nyakába.

Megkerestük az MSZP sajtóirodáját, hogy megkérdezzük, pártjukban általánosan elfogadott-e a fizikai erőszak, vagy lesznek következményei a Botka fórumon, illetve a nemesgulácsi iskolában történteknek. Amint válasz érkezik megkeresésünkre, azonnal közöljük.

A nemesgulácsi iskolába több hátrányos helyzetű gyermek is jár, akiknek naponta kell találkozniuk Gábor bácsival.

Érdekesség, hogy pár napja Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke emlegette veszprémi fórumán, hogy színes oktatási rendszerre, különböző iskolákra van szükség: legyen poroszos, ahol a tanár néha odacsap és legyen szabad szellemű is, mondta a volt szocialista ex-miniszterelnök.

Vezető kép: A nagy képen a nemesgulácsi iskola, a kicsin Árvai Gábor Kunhalmi Ágnessel (Fotók: a szerző felvétele/facebook)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.