gyerekek
Érdemes minden nap megmerítkezni a felelősségvállalásban – Interjú Balogh Péter Piusz premontrei apáttal
Mostanra központi téma lett, hogy kevés gyerek születik, de miközben kevesen vállalnak gyereket, egyre többen aggódnak értük. Aggódnak mások gyerekeiért, miközben a legkülönfélébb célokra próbálják felhasználni őket. Az érvelésekből mindig kirajzolódnak a jelenkor ideológiai harcai, és „mindössze” az sikkad el, hogy mi a gyerekek érdeke, nekik mire van szükségük. A családok éve kapcsán erről is kérdeztük Balogh Péter Piusz atyát, a Gödöllői Premontrei Apátság apátját. A tanárként is dolgozó szerzetes a felelősségvállalást állította középpontba, amelyet szülőként nem szabad kikerülni, és amely a természetfeletti válaszokra vágyó ember számára is az első lépés. A hülyeség klónozza magát: Mára legalább száz MoMo ijesztget a Facebookon
Csak néhány napot kellett várni azután, hogy a hazai sajtó is beszámolt a MoMo-jelenségről, és a csirkelábú rémlény nemcsakhogy megjelent a hazai internetezők körében, hanem gomba módra szaporodik is. Sorra jelzik a szülők a közösségi oldalakon, hogy már az ő gyereküknek is írt a lény. Az üzenetekkel igyekeznek még az eredetit is túlszárnyalni és nem csak ostoba feladatokat osztanak, azzal riogatva, hogy aki nem teljesíti, azt MoMo megkeresi éjszaka, hanem konkrétan halállal fenyegetik a gyerekeket. Ha most beírjuk a Facebook keresőjébe, hogy MoMo, közel száz profil jelenik meg MoMo MoMo-tól a Real MoMo-ig. A hülyeség tehát terjed. Miközben a külföldi hírek arról számoltak be, hogy már történt öngyilkosság a tinik körében MoMo miatt, a magyar internetezők a valós veszély helyett a történetben az olcsó poén és szórakozás lehetőségét látják. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.