Pesti Srácok

gyermekelhelyezés

Az Ügy: Így árusítják ki Karigeriék a főváros vagyonát – A mutyiszagú újbudai városközpont eladással közel 70 vállalkozót is megkárosíthatnak

Magyar ugar 2021 november 14.
Csődközeli helyzetben van a fővárosi önkormányzat - és hasonló helyzetbe kormányoztak jónéhány kerületet is a balliberális önkormányzatok. Az egyre jobban fojtogató eladósodottságból úgy próbálnak túlélni, ideig óráig, hogy eladnak, amit csak tudnak. Az Ügy a Tétényi úti piac kiárusításán keresztül azt mutatta be, hogyan veri dobra a baloldal a főváros vagyonát, mint a családi ezüstöt, miközben persze saját óriási apparátusukra és jutalmukra nem sajnálják a pénzt. Persze teszik mindezt sutyiban, hazugságok és üres magyarázkodás közepette és mutyiszaggal körüllengve. Az Ügy riportjának fókuszában a családjogi törvény módosítása: a gyermekelhelyezés és a váltott felügyelet ügye. Reális-e az a cél, hogy egy válás után egyik szülő se menjen át hétvégi apukába vagy anyukába? Mi a gyermekek érdeke? A PestiTV műsorában megszólalt az a veszprémi édesapa, aki évek óta harcol azért, hogy egy szülő kezdeményezésére is elrendelhessék a bíróságok a váltott felügyeletet. Gyermekvédelmi szakjogász feleségével együtt állítják, a kezdeményezés így az új jogszabály célja is az, hogy egy elmérgesedett válás esetén se használhassák egymás ellen fegyverként a szülők a gyermeket.
Ajánljuk még

"Ki a faszom az a Szabó Pál?" - Az Echo Tv-ben lepleződött le a momentumos stílus

Magyar ugar 2017 március 10.
Élő adásban káromkodott, "kiafaszomozott" Soproni Tamás, a Momentum Mozgalom alelnöke, amikor tegnap az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában vendégeskedett. Földi-Kovács Andrea műsorvezető gyakorlatilag a sarokba szorította Sopronit, akinek többször is az arcára fagyott a mosoly. Földi-Kovács Andrea kérdésére Soproni leszögezte, a Momentum nem fog bocsánatot kérni a vidékiektől, amiért párttagjuk, Mécs Imre egykori SZDSZ-es képviselő fia, Mécs János trágár írásban arról értekezett, hogy rühelli a vidékieket. Soproni szerint nincs miért magyarázkodniuk. Földi-Kovács Andrea a Momentum által korholt, leváltandó politikai elithez fűződő korábbi kapcsolatairól, valamint az új pártot mozgató, öreg kommunista háttéremberekről is kérdezte a Momentum alelnökét. Továbbra sem egyértelmű, hogy miből finanszírozza a mozgalom a működését és tevékenységét, valamint, hogy mit is akarnak valójában, hiszen az értékrendjüket firtató kérdésekre változatlanul gumifogalmakkal dobálóznak.