Pesti Srácok

Svédországban élő, muszlim ex-férjének ítélték a magyar anya lányát – Varga Judit segítséget ajánlott

null

A Fővárosi Törvényszék ítélete szerint november 19-ig Svédországba kell visszavinnie kislányát egy magyar anyának, a skandináv országban élő volt férjéhez, mivel a gyermekelhelyezési perben a bíróság neki ítélte a felügyeleti jogot. Az édesanya állítása szerint volt férje erőszakos, baráti körében pedig olyan személy is van, aki kémszoftvert szállított a bangladesi hadseregnek, és gyilkosság miatt is körözték. A lány édesanyja, Varga Viktória ezért az igazságügyi miniszterhez fordult, hogy "mint anya az anyától", a segítségét kérte. A miniszter kérésére fogadták Varga Viktóriát. A Blikk tudósítása szerint a tárca szakemberei másfél órás konzultációval, tanácsadással segítették az asszonyt.

Viktória 2017-ben vált el svéd-bangladesi állampolgárságú férjétől, majd 2020 júniusában hazajött Szaffival családjához Szabadszállásra. A nő többek között azért döntött így, mert volt férje erőszakos, többször bántalmazta őt, Szaffi pedig szemtanúja volt annak, hogy apja megverte akkori élettársát, ami miatt a svéd gyerekvédelem csak ellenőrzött körülmények között engedélyezte az apa-lánya találkozókat – írja a Blikk.

A lap szerint Viktóriának az sem tetszett, hogy az apa a muzulmán vallás szerinti életet is elvárt Szaffitól, valamint az anya tudta nélkül bangladesi útlevelet készítetett a lánynak. Édesanyja ezért hazahozta magával Magyarországra, amiért a svéd hatóságok körözést is kiadtak a nőre. A körözést végül visszavonták, ekkor pedig elkezdődött a jogi csatározás, amelynek végén a Fővárosi Törvényszék igazat adott az apának, és úgy döntött, a gyermeket november 19-ig ki kell vinni hozzá. A jogerős végzés szerint az apa Szaffi visszavitelével nem akarja elszakítani őt az anyjától.

Ugyanakkor a Blikk szerint az anya jogi képviselője, dr. Molnár József jelezte a törvényszék felé: az apa baráti körébe tartoznak olyan személyek is, akik miatt megkérdőjelezhető, jó helyen lesz-e a kislány. A lap azt írja, az egyik ilyen illetőről az al-Dzsazíra még idén februárban írta meg, hogy általa szerzett be a bangladesi hadsereg több száz mobiltelefon egyidejű megfigyelésére alkalmas berendezéseket. A férfi korábban körözés alatt is állt egy 1996-ban Bangladesben elkövetett gyilkosság miatt.

PestiSracok facebook image

– mondta Varga Viktória a Blikknek. A nő azt is elmondta a lapnak, hogy a volt férje ismeretségi köre nem megnyugtató neki. Kétségbeesésében a nő az igazságügyi miniszterhez fordult az ügyben.

– árulta el a lapnak a nő még korábban.

Varga Judit kérésére fogadták a kétségbeesett anyát

A bulvárlap ma már arról adott hírt, hogy Varga Judit kérésére szerdán fogadták az anyát és az Igazságügyi Minisztérium szakemberei másfél órás konzultáción kerestek megoldásokat a riasztó helyzetre. A Blikk megkeresésére a minisztérium részéről azt közölték, a minisztérium, mint magyar központi hatóság a gyermekek jogellenes külföldre vitelének polgári jogi vonatkozásairól szóló Hágai Egyezmény alapján, nemzetközi kötelezettségét teljesítve működött közre és járt el. Megjegyezték, hogy jogerős ítéletbe nem tudnak beleszólni, de van jogorvoslatra lehetőség – mint Viktóriának is elmondták –, ha az anya az ügyvédje révén a Kúriához fordul, illetve kérik a másodfokú határozat végrehajthatóságának felfüggesztését. Emellett felajánlották az IM áldozatsegítő kapacitásait is.

– tették hozzá.

Forrás: Blikk; Fotó: Blikk