gyermekpornográfia
Amerikában ismert szexuális bűnelkövető a pedofíliával gyanúsított balassagyarmati háziorvos
Már évtizedekkel ezelőtt szerepelt a szexuális bűnelkövetők amerikai listáján az a balassagyarmati háziorvos, akit múlt hét kedden vittek el a rendőrök, amikor kiderült, hogy a korábban lefoglalt számítógépein gyermekpornográf felvételek vannak, köztük olyanok is, amiket saját maga készített. Itthon sem volt ismeretlen a hatóságok előtt, korábban közokirat-hamisítással gyanúsították meg egy drogbandának felírt bódítószerekkel kapcsolatban – írja a hvg.hu.Gyermekpornográf felvételek miatt tartóztattak le egy idős férfit Nógrád megyében
Gyermekkorúakról készült, részben általa készített pornográf felvételeket tartott otthonában, munkahelyén használt számítógépén és mobiltelefonján egy hetvennégy éves férfi; a Nógrád Megyei Főügyészség indítványa alapján a Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását – közölte a megyei főügyészhelyettes.Gyermekpornográfia miatt perel a Nirvana Nevermind albumának borítóján csecsemőkorában szerepelt férfi
Gyermekpornográfia miatt perel az egykori Nirvana amerikai együttes Nevermind című albuma borítóján csecsemőként, víz alatt lebegve látható férfi – írta a Variety.com filmes portál. Spencer Elden korábban többször is újrafotóztatta magát, sőt, az album címét is magára tetováltatta. A férfi nem tagadja azt sem, hogy minden alkalommal felzaklatja, ha belegondol, hogy mások mennyit kerestek a lemezzel, amíg ő aprópénzt kapott.Megtaláltuk a gyulai pedofil jobbikos eldugott kertjét, ahova rendszeresen vitt gyerekeket (Videó)
Tudnia kellett a Jobbiknak gyulai tagjuk zűrös múltjáról és ferde hajlamáról, ugyanis már több mint 20 évvel ezelőtt is felmerült, hogy a gyerekeket, főként a fiatal fiúkat szereti a karateedző. Voltak szülők, akik panaszt tettek az iskolában, ahol H. László tanított, mert tapogatta, simogatta a gyerekeket és olyan diák is volt, akit a szülei kimenekítettek és békéscsabai iskolába írattak át. A Jobbik – amelynek gyulai elnöke a sajtóban több helyen elismerte, hogy régi, jó ismerőse H. – mindezek ellenére folyamatosan tolta előre a Békés megyei városban: még önkormányzati képviselőjelöltként is indították 2019-ben.Több áldozata is lehet a pedofíliával gyanúsított gyulai jobbikosnak
Több áldozata is lehet H. Lászlónak, a pedofil bűncselekmények miatt letartóztatott gyulai jobbikos képviselőjelöltnek. A férfi az elmúlt évtizedekben több száz gyermekkel foglalkozott és panasz is volt rá – tudta meg a PestiSrácok.hu. Kedden írtuk meg, hogy a napokban őrizetbe vettek egy gyulai férfit, akinek a bíróság a letartóztatását is elrendelte. H. Lászlót gyermekpornográf felvételek készítésével és birtoklásával gyanúsítják. Cikkünk után több ismerősével, korábbi tanítványával is beszéltünk, akik "Laci bácsit" erőszakos emberként írták le. Arról is beszéltek: több pletyka is terjedt az edzőről a diákok körében arról, hogy "fogdossa" a tanítványait. Volt, aki azért hagyta abba a karatét, mert félt a durva férfitól.Pedofil bűncselekmények miatt vették őrizetbe a Jobbik volt gyulai képviselőjelöltjét
Pornográf felvétel készítése és más bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanújával vették őrizetbe a minap a Jobbik gyulai szervezetének tagját, a pártnak a 2019-es önkormányzati választáson indított egyik jelöltjét – tudta meg a PestiSrácok.hu. Információink szerint H. Lászlót, aki a gyulai sportélet ismert alakja és évtizedeken át foglalkozott gyerekekkel, többek közt karateedzőként, súlyos pedofil bűncselekményekkel gyanúsítják, letartóztatását elrendelte a bíróság. A nyomozással egy időben a magyar kriminalisztika egyik legkiemeltebb büntetőügyét, Szathmáry Nikolett meggyilkolásának aktáját is újranyitották. A hétéves kislányt 1998-ban ölték meg Gyulán, maradványai három évvel később kerültek elő a csatornából. A két ügy között több összefüggés is látszik. A rendőrség nyomoz és egyelőre nem árul el részleteket.Bagatellizálja a pedofíliát a balliberális sajtó
Látványos pedofilmosdatásba kezdett a divany.hu nevű balliberális bulvároldal, amely friss írásában a gyermekpornográfia megszállottjait egy kutatási eredményre hivatkozva mentegeti. A kutatás szerint ugyanis különbséget kell tenni a huszonöt és a hatvanöt éves pedofilok között; utóbbiakat, amennyiben büntetlen előéletűek, a cikk tanúsága szerint nem kellene börtönbe küldeni.Cellájában akasztotta fel magát a győri pedofil (Videó!)
Önkezével vetett véget az életének a zárkájában egy férfi a Győr-Moson-Sopron Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben múlt szerdán a hajnali órákban. Az öngyilkost nyolc nappal a halála előtt, június 22-én ítélték nem jogerősen kilenc év börtönre pedofília miatt – tudta meg a Blikk.A pedofil Hollandiát megrémíti a magyar pedofiltörvény?
Biztos sokaknak feltűnt, hogy a hollandok elsőként, a németeket is megelőzve, és legkitartóbban támadják Magyarországot a gyermekvédelmi törvény miatt. Vajon miért nyomta meg ennyire a hollandok lelkivilágát a pedofília és a gyerekek megrontása elleni magyar jogszabály módosítása? Csak nem megrémíti őket ez a szigor? Mi lehet ez a különös érzelmi kapcsolat a hollandok és a pedofília között?Ajánljuk még

















