gyermekvállalás
A BBC-nek nagyon fáj Orbán Viktor családpolitikája, szerintük az anyaság egy stigma
Amikor túlnépesedik Afrika, Magyarország csak ne bátorítsa a gyermekvállalást, mert például Nagy-Britannia is megoldotta másképp a problémát. A Mandiner szúrta ki, hogy ez egy oxfordi professzor asszony megfejtése a magyar kormány családpolitikai bejelentéseiről.Itt vannak a családvédelmi akcióterv részletei! - Novák Katalin szerint a családok most elkezdtek számolni
Orbán Viktor vasárnapi évértékelő beszédében jelentette be a kormány nagyszabású, hét pontos családvédelmi akciótervét. A program részleteiről hétfőn tartott sajtótájékoztatót Novák Katalin. A család- és ifjúságügyért felelős államtitkár sajtótájékoztatóján elöljáróban elmondta: vasárnap óta sok család, sok pár kezdett számolni, latolgatni azzal kapcsolatban, milyen mértékben is részesülhetnek az állami kedvezményekből, ezért szükséges a minél kimerítőbb tájékoztatás, hogy a július 1-jétől induló bővítésekre minden érintett készülhessen.Házasság Hete - Újra divat a házasság Magyarországon
A házasság intézménye ma fénykorát éli Magyarországon; húsz évvel ezelőtt nem kötöttek annyi házasságot, mint az utóbbi években - írja az EMMI vasárnapi közleményében a jövő héten kezdődő Házasság Hete rendezvénysorozat kapcsán. Mint hozzáteszik, a házasságok számának emelkedése mellett csökkent a válások száma: 2010 óta 23 százalékkal kevesebb a válással végződő házasságok aránya.Rétvári: A csoknak demográfiai és gazdaságélénkítő hatása is van
A demográfiára és a gazdaságra is élénkítő hatása van a családi otthonteremtési kedvezménynek - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatornán hétfőn.Novák: A magyarok prioritási listáján a gyermekek állnak az élen
Prioritási listát állítottak az emberek a családok védelméről szóló nemzeti konzultáción, amelynek kérdőívét mintegy 1,4 millióan töltötték ki - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán az M1 csatornán.Érdemes minden nap megmerítkezni a felelősségvállalásban – Interjú Balogh Péter Piusz premontrei apáttal
Mostanra központi téma lett, hogy kevés gyerek születik, de miközben kevesen vállalnak gyereket, egyre többen aggódnak értük. Aggódnak mások gyerekeiért, miközben a legkülönfélébb célokra próbálják felhasználni őket. Az érvelésekből mindig kirajzolódnak a jelenkor ideológiai harcai, és „mindössze” az sikkad el, hogy mi a gyerekek érdeke, nekik mire van szükségük. A családok éve kapcsán erről is kérdeztük Balogh Péter Piusz atyát, a Gödöllői Premontrei Apátság apátját. A tanárként is dolgozó szerzetes a felelősségvállalást állította középpontba, amelyet szülőként nem szabad kikerülni, és amely a természetfeletti válaszokra vágyó ember számára is az első lépés.Krízishelyzetben lévő kismamákon segített a Hozz Világra Még Egy Magyart Mozgalom (PS-videó!)
A Hozz Világra Még Egy Magyart Mozgalom nemcsak előadásokkal és szemléletformálással, hanem aktív segítségnyújtással is tesz azért, hogy növekedjen a születő gyermekek száma Magyarországon. Budaházy Edda civil mozgalma - összefogva a Magyarok Európában Közhasznú Egyesülettel - krízishelyzetben lévő kismamákon segít. Közös programjukban eddig 150 várandós kismamának segítettek élelmiszer- és pénzadománnyal, babakelengyével vagy akár lakhatási támogatással, hogy azok megtarthassák, megtartsák gyermeküket. Budaházy Edda és Albertné Görgey Zsuzsanna, a Magyarok Európában Közhasznú Egyesület vezetője őszintén hiszik, hogy azok a magzatok, amelyek ma halálra vannak ítélve, mert akár a nem várt terhesség következtében, akár anyagi, családi nehézségek miatt szüleik lemondanak róluk, megmenthetőek, és velük megmenthető Magyarország is.Novák: A gyermekvállalás segítése lehet a kiút a népesedési válságból
Az európai népesedési válságból az lehet a kiút, ha a fiatalokat segítik családalapítási elképzeléseik megvalósításában, hogy annyi gyereket vállalhassanak, amennyit szeretnének - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön, telefonon az MTI-nek.Hozz világra még egy magyart - Nemzeti konzultációs kérdésekről, őszintén Budaházy Eddával (PS-videó!)
Drasztikusan, évente negyvenezer emberrel fogy a magyarság, a népességcsökkentés üteme pedig a '90-es évek óta folyamatosan gyorsul. Ma ezer magyar nőnek 1500 gyermeke születik az élete során. Ha ezt a számot a kormányzati program célkitűzése szerint sikerülne 40 százalékkal emelni, még akkor is negyven évbe telne, mire sikerülne megállítani a nemzetfogyást. Addigra viszont már csak 8-9 millióan leszünk. A bevándorlás csak tüneti kezelése a problémának, ami nemcsak Magyarországot, hanem egész Európát sújtja. Ha a magyar nemzetet meg akarjuk menteni, amelyben azonos történelmi múltú, kultúrájú, nyelvű emberek, magyarok élnek, akkor újra meg kell szilárdítani a társadalmi szerepeinket, újratanulni a felelősségvállalást és gyermekeknek kell életet adnunk. Ugyanakkor az is fontos, hogy ne forduljon visszájára ez a törekvés, és a családpolitikai lépések következtében ne alakuljon ki egy olyan réteg, amelyik nem a gyermekeiért, hanem a gyermekeiből él - hangzott el a napokban a Polgári Mulatóban, ahol Budaházy Edda, a Hozz Világra Még Egy Magyart Mozgalom vezetője vezetett beszélgetést. Az est folyamán olyan szakemberek mondták el véleményüket a témában, akik mindennapi életükben találkoznak a népességfogyás vagy a gyermekvállalás kérdésével: Albertné Görgey Zsuzsanna életvédő, a Magyarok Európában Egyesület elnöke, Tóth I. János filozófus, a Szegedi Tudományegyetem docense és Majoros István, a Magyar Családok a Megmaradásért Alapítvány vezetője, a népesedési kerekasztal tagja.Ajánljuk még