gyilkosság
Ismét elítélték Burka Ferencet és a fiát, a bíróság épületéből mégis szabadlábon távoztak
Csütörtök délben a Debreceni Ítélőtábla jogerősen 9 év fegyházbüntetésre ítélte az idősebb Burka Ferencet, és 7 év 6 hónapra a fiát, a fiatalabb Burka Ferencet egy 1999-ben elkövetett gyilkosság miatt – írta meg a 444.hu. A történet érdekessége, hogy 1999-ben ez már egyszer megtörtént, de akkor hat év előzetesben töltött idő után mégis felmentették őket, sőt, milliókat kaptak kártérítésként. 2012-ben újraindították ellenük a nyomozást, majd a bírósági eljárást, most csütörtökön pedig jogerős ítélet született: mégis bűnösök. Ennek ellenére lehet, hogy mégsem kell börtönbe menniük. Ajánljuk még
Szivárványos madáremberek, és “büszke” céltalan nullák akarják megmondani, hogyan éljünk, vagy inkább dögöljünk-e meg egy háborúban
Valójában az a lényeg, hogy megmutatták magukat teljes valóságukban, a természetes közegükben azok, akik meg akarják mondani a gyerekes, családos, dolgozó, adófizető, a nemzetért aggódó többségnek, hogy hogyan kellene élnie, miben kellene hinnie és mit kellene tolerálnia. És akkor utolsó beszédében kazánb@szóknak nevezte párttársait Annalena Baerbock
Nem ez volt az első nyelvbotlása a leköszönő német külügyminiszternek. Belső lázadás Ukrajnában, begőzölt Zelenszkij
Az ukrán kormány folyamatosan botrányokba keveredik, lassan minden miniszterről kiderül, hogy sáros. Patyomkin Petike