gyilkosság
Elfogták a rákóczifalvi kettős gyilkosság feltételezett tettesét
Már legalább négy napja halott lehetett az a két rokkantnyugdíjas férfi, akiknek holttestét csütörtökön találták meg a rendőrök egymás mellett lévő házaikban a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Rákóczifalván. A begyűjtött adatok alátámasztották, hogy az egymás szomszédságában lakó férfiak halálát idegenkezűség okozta - írja a police.hu. A Magyar Nemzet tudósítása szerint R. Ferenc vérbe fagyott holttestére csütörtökön a gázóra-leolvasó talált rá, amikor bement a romos, elhanyagolt ház nyitott kapuján. A lap úgy értesült, a másik holttestre már a rendőrök bukkantak rá, amikor a helyszínre érkezve bementek a szomszédban élő, ekkorra már szintén elhunyt idős férfi házába. Utóbbi áldozat keresztneve Béla, akit az egyik szomszéd elmondása szerint már hétfőn keresett a postás a nyugdíjával, ám a gázóra-leolvasóval ellentétben ő nem ment be sem Béla, sem pedig Ferenc kapuján. Mivel a két egyedül élő férfit nem látogatták rokonok, sem barátok, a két haláleset így napokig észrevétlen maradhatott.