györök zente
Az egész ország összefogása segített a kis Zentén – A Bethesda Gyermekkórház orvosainak kiváló szakmai munkája is kellett a kezeléshez (PS-videó)
A gerincvelő eredetű izomsorvadásban (SMA) szenvedő, másfél éves Zente az adakozóknak köszönhetően részesülhetett a 700 millió forintba kerülő különleges génterápiában. A rengeteg adományozónak és számos szakember lelkes munkájának eredményeként most végre megvalósulhatott a kezelés. A világ legdrágább gyógyszerét ma adták be Zentének az SMA-központként is működő Bethesda Gyermekkórházban. A hatalmas érdeklődés mellett zajló sajtótájékoztatón dr. Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója megköszönte, hogy az egész ország összefogott és segített a kisfiún. A sajtótájékoztató során megtudhattuk azt is, hogy az Egyesült Államokban szabadalmaztatott gyógyszert speciális körülmények között szállították Európába, mínusz 60-80 Celsius fok közötti hőmérsékleten, és eddig csak három esetben alkalmazták kontinensünkön. A PestiSrácok.hu a társadalmi összefogásról, Zente gyógyulásáról kérdezte dr. Velkey György főigazgatót, valamint kíváncsiak voltunk arra is, hogy miért ilyen drágák ezek a gyógyszerek, és hány gyermeknek lehet még szüksége erre a különleges beavatkozásra. Nézzék meg videónkat! Ajánljuk még
Álljunk ki közösen a migrációs paktum ellen! - Polbeat a Püski könyvesboltban
Pócs János a Polbeatben: az MSZP-s maffia a Tisza Pártban él tovább
Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt." "Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.