gyulay zsolt
Gyulay Zsolt: Kihoztuk a párizsi olimpiából a maximumot!
Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke a Mandinernek adott interjújában a párizsi olimpia eredményeit értékelte. A kétszeres olimpiai bajnok sportvezető szerint olyan országok hasítottak, amelyekre nem is gondoltunk, éppen ezért kedves az éremtáblázat 13. helye.Gyulay Zsolt: Egészen látványos, különleges olimpia várható Párizsban, nagy magyar küldöttséggel, remélhetőleg sok sikerrel – Interjú a Magyar Olimpiai Bizottság elnökével
Idén július 26-án megkezdődnek Párizsban a nyári olimpiai játékok, amelyeket nagy biztonsági készülődés előz meg, hiszen rengeteg sportoló, szurkoló lesz jelen az eseményen. Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpia Bizottság elnöke és csapata folyamatosan tartja a kapcsolatot a francia szervezőkkel, és úgy látja, hogy egy látványos olimpiára számíthatunk, ahol a magyar csapat is a tokióihoz hasonló, vagy annál is nagyobb létszámmal fog részt venni. A MOB elnöke szerint a magyar sportolók felkészülése jól halad. Külön örömét fejezte ki, hogy négy csapatsportágban is sikerült kvalifikációt szerezni. Gyulay az olimpia alatt végig kinn lesz Párizsban, és bízik benne, hogy Tokióhoz hasonlóan sok szép éremmel tér haza a magyar küldöttség.Hatalmas elismerés: Fürjes Balázst állandó taggá választotta a NOB-közgyűlés
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) állandó tagja lett Fürjes Balázs, miután a szervezet Mumbaiban zajló közgyűlése a végrehajtó bizottság szeptemberi javaslatának megfelelően kedden megválasztotta a posztra.MOB-közgyűlés: emelték a tao-keretet, az olimpiai bizottság is részesülhet belőle
Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) szombati éves rendes közgyűlésén bejelentette, hogy a péntek este érvénybe lépett kormányrendelet-módosítás értelmében 124,9 milliárdról 125,2 milliárd forintra emelkedett a sporttámogatásra fordítható éves társaságiadó (tao)-keret. Ebből az összegből a hat látványcsapatsportág mellett újra részesülhet a MOB is, így idén lehívhatja a sportfejlesztési programjának megvalósításához szükséges 167 millió forintot, jövőre pedig a párizsi olimpiára való felkészüléshez 300 millió forint állami támogatásban részesül.VG: veszélyben a Hungaroring jövője
Az már biztos, hogy százezren látogatnak ki a Formula–1-es Magyar Nagydíj júliusi futamára a Hungaroringre, ám a verseny jövője így sincs biztonságban, néhány héten belül dönteni kell a 2027-ben lejáró szerződés meghosszabbításáról – írja a Világgazdaság.Gyulay Zsolt: az év legemlékezetesebb pillanata az első egyéni téli olimpiai arany volt
A magyar sport idei legemlékezetesebb pillanatának az első egyéni téli olimpiai aranyat tartja Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke, aki az M1 aktuális csatornának pénteken adott interjújában az év sporteredményeiről, a közeli és távolabbi jövő terveiről beszélt, szót ejtve a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokságról és az esetleges nyári olimpiai pályázatról is.Sport- és olimpiai ügyekről tárgyalt Orbán Viktor a MOB elnökével
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Karmelita kolostorban fogadta Gyulay Zsoltot, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökét – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.Ajánljuk még