gyurcsány ferenc
Nem felejtünk!
„Ez nagyobb tragédia, mint Trianon” – efölött a mondat fölött azóta nem tudok napirendre térni, amióta hetekkel ezelőtt elolvastam. Az idézet tulajdonképpen már önmagában kimeríti a logikai bakugrás fogalmát, az utána következő cikkel együtt viszont egyértelmű, hogy hazaárulás kategóriában is éremesélyes. Az értelmi szerző szerint ez a Trianonnál is nagyobb tragédia ugyanis nem más, mint a CEU Bécsbe költözése.A lázadásra és a kormánybuktatásra tett fogadalmat az ellenzék
Az Országház lépcsőjére vonult a teljes ellenzék a rendkívüli ülés után, majd a Jobbik, az MSZP, a DK, a Párbeszéd, az LMP és a Momentum vezetői közösen fogadalmat tettek és szombatra meghirdettek egy összellenzéki tüntetést Orbán Viktor rendszere ellen − írja az Index.Gyurcsány megfújta a harci kürtöt
Készek vagyunk tenni, harcolni, ha jöttök. Gyertek! Vagy a semmibe zuhanunk – írta újévi köszöntőjében Gyurcsány Ferenc, a nemzetközi viszonylatban is az egyik legkártékonyabbnak tartott, DK-s ex-miniszterelnök. Mint követőinek üzente, „ha jöttök, győzni fogunk”.Nagy Imre kommunista volt, az ellenzék a sajtójával együtt meg kormánybuktató szeretne lenni - PS-interjú Hollik Istvánnal!
Mi a baja az ellenzéknek egy olyan emlékmű visszaállításával, amely a kommunista erőszak áldozatainak állít emléket? - tette fel a kérdést a PestiSrácok.hu-nak adott interjúban Hollik István kormányszóvivő. A politikus emlékeztetett, Nagy Imre megrögzött kommunista volt, aki végül életét adta a hazájáért; utóbbi tiszteletre méltó, előbbit relativizálni viszont bűn. "Amikor a baloldal Gyurcsánytól Karácsony Gergőig Nagy Imre szellemi örökösének vallja magát, akkor éppen ezt teszi. A szocialisták szoboráthelyezésről szóló közleményét pedig nehéz másként értékelni, mint hogy az MSZP megmaradt MSZMP-nek" - mondta Hollik István. Kiemelte, a decemberi utcai balhékban szinte csak pártpolitikai aktivisták, pártok munkatársai és vezető ellenzéki politikusok vettek részt, akik fittyet hánynak a törvényekre. "A tüntetéseknek is az a célja, hogy nyomás alá helyezzék a kabinetet. Az ellenzék nem képes elfogadni a társadalom többségének a véleményét" - jelentette ki Hollik István. A kormányszóvivő a balliberális médiumokról is kifejtette a véleményét. "Az ellenzéki sajtóorgánumoknak van egy világos politikai célja, mégpedig az, hogy elmozdítsák a kormányt a helyéről, ezért pedig semmi sem drága" - nyomatékosította a kormányszóvivő. PS-interjú!Pisztoly a fejhez – Így számolt le a hídfoglaló tüntetőkkel a baloldal rendőrsége!
Most, hogy újra hidakat zárnak le a Gyurka bá fizetési listáján lévő anarcho-kommunisták és a balliberális pártok által fölheccelt tüntetők, újra rendőröket dobálnak, bántalmaznak, s eközben még van képük „rendőri erőszakról” delirálni egy kis paprikaspray miatt – most érdemes fölidézni, mit tettek ugyanezek a balliberálisok, amikor 2002-ben néhány jobboldali tüntető lezárt egy hidat. Az ő kormányzásuk idején teljesen természetes dolog, ha a rendőr fegyvert fog a tüntetőre. Olyankor a Soros-féle „jogvédők”, a Sargentinik és egyéb állatfajták lapítanak.Bohóckodás után feljelentenek Gyurcsány DK-s politikusai
A Demokratikus Koalíció hivatalos személy elleni erőszak miatt feljelentést tesz az MTVA-székház biztonsági őreinek hétfői fellépése nyomán.Szó sincs már a túlmunkáról, kormányt akar ma buktatni Gyurcsány (PS-videó!)
Nem a túlmunkáról szóló törvény megváltoztatása elleni tiltakozás az utóbbi napok tüntetéssorozatának apropója, hanem az Orbán-kormány megfutamítása – tudta meg a PestiSrácok.hu a DK hétfői jófejkedésén, amikor élelmiszerekből álló szeretetcsomagokat osztogattak azoknak a többségükben túlsúlyos rászorulóknak, akik a hasonló éhségperformanszok állandó, fekete öves szereplői. A helyszínen a népet nagyon szerető és megáldó Gyurcsány Ferenc nem kívánt nyilatkozni portálunknak, szóvivője, Rónai Sándor azonban rávilágított: igaz, hogy a nagyfőnök néhány napja rendőrterrorról beszélt annak kapcsán, hogy a Kossuth térre vezényelt rendőrök megvédték magukat az anarchisták támadásaitól, a 2006-ban a saját honfitársait rendőrökkel nyomorékká verető Ferenc akkor jót tett népével, az akkor, és a most történtek között amúgy sincs semmilyen összefüggés.Gyurcsánynak van pofája rendőri brutalitásról és diktatúráról beszélni
Igen, az a Gyurcsány Ferenc, aki 2006-ban gumilövedékkel kínálta meg az ellene tüntetőket, az a Gyurcsány, aki szemeket lövetett ki a pribékjeivel, akik még élvezték is a mészárosmunkát. Ez az ember, aki minden értelemben levitézlett, most provokálva és hergelve az embereket, olyan posztot osztott meg a Facebookon, melyben olyan diktatúrához hasonlította az országot, melyben az erőszakszervezetek (sajnos nem tudta helyesen leírni) brutalitása ellen kell küzdeni.A prímszámok bűvöletében – Mellényomott, így akaratán kívül megszavazta a túlmunkáról szóló törvényt Gyurcsány
Nem találta el az általa kívánt gombot, így akaratán kívül megszavazta a túlmunkát szabályozó törvény módosításait Gyurcsány Ferenc – tudta meg a PestiSrácok.hu. A DK vezetőjének tévedése valószínűleg az ellenzék szerdai parlamenti mutatványának egyik leginkább ironikus momentuma.Ajánljuk még
















