háború
Meglehet Putyin új szövetségese: mozgolódik Észak-Korea
Vajon mi érkezhet a november végén helyreállított vasúti vonalon Észak-Koreába Oroszországból és fordítva? Véletlenül sem gondolnánk, hogy fegyverek és utánpótlás, valamint nyersanyagok cserélnek gazdát. Ahogy az is meglepő lehet, hogy Észak-Korea hosszú csend után ismét rakétákkal kísérletezik a Japán-tengeren. Annak a Japánnak az érdekszféráját feszegetve, amely Oroszország hátsó udvarában – és Kína kvázi közvetlen szomszédságéban – a háborús fenyegetettségre hivatkozva történelmi léptékű haderőfejlesztést jelentett be. Úgy tűnik, Putyin újabb (kényszerű) szövetségest talált a világ egyik legelszigeteltebb diktatúrájának formájában, ami immáron nem is annyira izolált. Ráadásul végtelen felvevőpiaca tud lenni az orosz nyersanyagnak, cserébe pedig bőven van mit ajánlania a haditechnika terén. Mi szóltunk.Nagy István: az élelmiszerek drágulását csak a szankciók feloldása fékezhetné
Csak a szankciók feloldása fékezhetné az élelmiszerek drasztikus drágulását - hangoztatta az agrárminiszter a Magyar Nemzetnek. A szombati lapszámban megjelent interjúban Nagy István azt mondta, feszes tempóban zajlik az agrártámogatási rendszer végrehajtásának előkészülete. A cél, hogy tavasszal zökkenőmentesen adhassák be a gazdálkodók az egységes kérelmeiket.Georg Spöttle: Fegyverkeznek a németek
A Szövetségi Nyomozóhivatal (BKA) jelentése szerint a németek félnek az áramkimaradásoktól ("blackout") és attól is, hogy annak bekövetkezte után jelentősen megugrik majd a bűncselekmények száma. Valószínűleg ez az egyik oka annak, hogy Németországban egyre többen vásárolnak gázriasztó fegyvereket és azokat házilag alakítják át éles lőfegyverré. Ez azonban korántsem veszélytelen.Vona Gábor szerint felháborító, amit a Momentum csinál
„Isteni szerencse, hogy ez a szerencsétlenség csak most következett be” – fogalmazott Vona Gábor az atv Öt című műsorában a lengyel területre becsapódott rakéta kapcsán. A korábbi Jobbik-elnök szerint benne volt a pakliban, hogy valamelyik határ mentén ilyen incidens történhet.Magyar Levente: az oktatás területére is kiterjesztjük a humanitárius együttműködést
Az oktatás területére is kiterjeszti az Ukrajnát segítő humanitárius tevékenységét Magyarország - mondta a közmédiának a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára Kárpátalján tett csütörtöki látogatásán. Magyar Levente emlékeztetett, az ország a háború kitörése óta intenzív humanitárius segítséget nyújt Kárpátalja mellett azokban a nyugat-ukrajnai megyékben, amelyek a legtöbb belső menekültet fogadják. A magyar kormány elsősorban az Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül folyósít komoly, milliárdos nagyságrendű támogatásokat, ennek segítségével építenek újjá Kijev környékén több, a harcokban lerombolt épületet.Szijjártó Péter: a paksi atomerőmű bővítése nemzetstratégiai érdek
A paksi atomerőmű bővítése egyszerre nemzetstratégiai és nemzetbiztonsági érdeke Magyarországnak - írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán csütörtökön. Szijjártó Péter úgy fogalmazott, hogy az ukrajnai háború és a brüsszeli szankciós politika kudarca miatt globális energiaválság alakult ki, amely "hosszú távon itt lesz velünk".Kétszáz évre elegendő széntartalékon ül az ország
Kétszáz évre való széntartaléka van Magyarországnak, s valós igény esetén az aktuális termelési kapacitás akár néhány hónap alatt is jelentősen bővíthető – nyilatkozta a hazai lignittermelés növeléséért felelős miniszteri biztos, Riz Gábor a VG-nek. A politikus a lapnak arról is beszélt, hogy háború és az elhibázott brüsszeli szankciók Európa-szerte nagyon súlyos energiakrízist okoztak, és felborították a hagyományos energiaellátási rendszert, ezért újra fontos szerepet kapott a szén, mint biztonsággal elérhető energiahordozó.Egy sokkal nagyobb energiaválság felé tartunk? – Hortay Olivér és Varga Ádám beszélgetése (videó)
Hónapok óta három téma uralja a közbeszédet. Az energiaválság, az ukrán-orosz háború és az ezekre adott válaszok. Az energiaválság ténye vitathatatlan, viszont hogyan lehet ezt helyesen kezelni? Fogyasszunk kevesebbet, üljünk hidegben és sötétben? Egyáltalán nekünk, embereknek kellene ezt kezelni, vagy a kormányoknak? Mi a helyzet a hatósági árakkal vagy a rezsicsökkentéssel? Az államnak bele kell szólnia ebbe a kérdésbe? Mi lesz a brüsszeli szankciók hatása ránk nézve? Hogyan reagál erre a társadalom? Dr. Hortay Olivérrel, Szűcs Gábor moderálása mellett, ezekre a kérdésekre kerestünk válaszokat. Ezúton is köszönjük a Batthyány Lajos Alapítványnak és azon belül is a Fiatalok Batthyány Körének, hogy tető alá hozta ezt a beszélgetést.Órákon belül kitörhet a háború Szaúd-Arábia és Irán között – Amerika is beszállhat a harcba
Sajtóhírek szerint Szaúd-Arábia titkosszolgálata olyan információkkal rendelkezik, hogy Irán 48 órán belül támadást akar indítani az ország energetikai infrastruktúrája ellen. Teherán állítólag olajfinomítókat és más fontos létesítményeket akar elpusztítani a szunnita királyságban.Ajánljuk még

















