háborús uszítás
A hatvanas évek szintjén van az atomháborús fenyegetés
A finn miniszterelnöknő nem zárta ki, hogy pillanatokon belül NATO-taggá váló országa területén atomfegyverek legyenek. Természetesen amerikai atomfegyverek. A fejlett nyugat tele van okos politikusokkal: a 45 nap után megbukó Liz Truss is azzal hencegett, hogy ő nem fog habozni, ha meg kell nyomni a piros gombot. Még szerencse, hogy békeszerető, megfontolt nőket választottak a hebehurgya, kardcsörtető férfiak helyett.Deutsch: a magyar baloldal változatlanul a háború pártján áll
Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti delegációjának vezetője volt a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorának vendége, ahol az ellenzéki uszításokra reagálva kijelentette, hogy a magyar baloldal változatlanul a háború pártján áll; azt kockáztatja, hogy Magyarország belesodródhat ebbe a szörnyű konfliktusba.Szánalmas hazudozással próbál menekülni az ellenzék a saját korábbi háborús retorikájából
Az elmúlt két hétben számtalan olyan írást olvastam el, podcastot, tévéműsort hallgattam, néztem meg, amelyben az ellenzék háttéremberei, a közös listával szimpatizáló értelmiségiek, visszavonult liberális politikusok, az ellenzéket Orbánnál kevésbé gyűlölő mindenféle állítólagos el nem kötelezettek, a nemzetközi liberális hálózat által kitartott propagandisták, Simicska-árvák és mindenféle egyéb "független" okosok értékelték a választások eredményét.Bekérették Ukrajna budapesti nagykövetét
Itt az ideje, hogy az ukrán vezetők befejezzék Magyarország sértegetését és tudomásul vegyék a magyar nép akaratát − hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán, azt is jelezve: reggelre a minisztériumba kérették Ukrajna budapesti nagykövetét.A Kontra felkérte Márki-Zayt, hogy mutassa meg, hogyan kell céltáblát csinálni egy magyar emberből (Videó)
Megadja Gábor és Bódi Ábel meglepetéssel készült a baloldal miniszterelnök-jelöltjének: miután Márki-Zay Péter és felettese, Gyurcsány Ferenc legszívesebben háborúba rángatnák hazánkat, a Kontra csapata egy céltábla mintás pólót akart ajándékozni a hódmezővásárhelyi polgármesternek, hogy könnyebben jó példát mutathasson.Dömötör Csaba: a baloldal háborúba akarja sodorni Magyarországot
Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint a szombati tüntetés újabb bizonyítéka annak, hogy a baloldal háborúba akarja sodorni Magyarországot.Márki-Zay szerint Ukrajna a mi háborúnkat vívja – Így sorozná be a magyar fiatalokat a baloldal (Videó)
Márki-Zay a kampány végéhez közeledve nem visszavette, hanem rákapcsolt a háborús uszításra. A legutóbbi fórumán például azt mondta, Ukrajna a mi háborúnkat vívja. A baloldali miniszterelnök-jelölt szavai veszélyesek és kétségbeejtőek a magyar családokra nézve. A közelgő választás fényében felmerül a kérdés, mi történhetne pontosan, ha Márki-Zay Péter kerülne hatalomra április 3-án?Saját fórumán osztották ki a szavazók Márki-Zay Pétert - "Öltözz be, fogjál fegyvert, mutass példát!" (Videó)
Márki-Zay Pétert saját rendezvényén kérték számon a választók háborús uszítása kapcsán. Mint emlékezetes a baloldal csodajelöltje többször is arról beszélt, hogy Magyarországnak nagyobb szerepet kellene vállalnia az orosz-ukrán háborúban, azonban a magyarok többsége ezzel egyáltalán nem ért egyet.Fidesz: a baloldal hatalomra kerülésével jönne a háború és a megélhetési válság
A baloldal hatalomra kerülésével jönne a háború és a megélhetési válság – emelte ki a Fidesz az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében. A nagyobbik kormánypárt Szabó Tímea (Párbeszéd), Kanász-Nagy Máté (LMP), Varju László (DK), és Z. Kárpát Dániel (Jobbik) sajtótájékoztatójára reagált.Ajánljuk még

















