hadházy Ákos
Verekedés az LMP-ben: az Index és az Origo szerint keményen összebalhézott Sallai és Hadházy
Az Index információi szerint Sallai Róbert Benedek, leköszönő LMP-s országgyűlési képviselő szombaton egy visszalépett képviselő etikai bizottsági meghallgatásán megpróbálta megütni az LMP országgyűlési képviselőjét és társelnökét, Hadházy Ákost, majd elviharzott a helyszínről.Schiffer András: Egyes ellenzéki politikusoknál én lettem a soros
Schiffer András tagadta az ellene felhozott vádakat, miszerint Sallai Róbert Benedekkel sokmilliós perrel fenyegette volna azokat az LMP-s képviselő-jelölteket, akik visszalépnek az ellenzéki összefogás erősebb jelöltje javára. Az LMP korábbi elnöke erről az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt. Azt is mondta, hogy a legjobbkor szállt ki a politikából és esze ágában sincs visszatérni korábbi pártjába.Lehet, hogy Hadházy Ákos elkeseredésében kiprovokált egy pert Schiffer Andrással
Hadházy Ákossal, az LMP választási kudarca után távozott társelnökkel készített sebnyalogató, egyúttal kicsit biztatónak is szánt, ám a riporter és a riportalany részéről is végtelenül elkeseredett interjút a 24.hu. Hadházy szerint Schiffer perrel fenyegette meg azokat, akik visszalépnek, Schiffer viszont tagadja ezt, és elmondta, miről volt szó valójában.Lemondott Hadházy Ákos
Lemond társelnöki pozíciójáról az LMP-s Hadházy Ákos, mandátumát azonban egyelőre nem adja vissza - mondta a politikus az MTI-nek vasárnap éjjel.Ha a Fidesz győz, eljön az Apokalipszis, de Szél Bernadették kézrátétellel tökéletessé teszik Magyarországot (PS-videó!)
Valóban elhitette magával az összes ellenzéki párt, hogy vasárnap egyenként is teljhatalmat szereznek a választásokon – derült ki az LMP pénteki, budapesti kampányzáróján, ahol Szél Bernadett már a voksolás előtt megtartotta kormányfői székfoglalóját. A párt társelnökének beszédéből stábunknak úgy tűnt, szinte azonnal, gyaníthatóan kézrátétellel zárkóztatják fel a magyarországi béreket a nyugat-európaiakhoz. Nagyszabású bérlakás-építési programot is ígért, ahol mindenki dolgozhatna. Az egyszerű kérdésre (ugyan miből?) a kampányzárón nem kaptunk választ, az viszont kiderült, hogy a magyaroknak nem kell a paksi atomenergia, mert van itt elég napsütés, csörgedező patak és tavaszi szél (sic!), amelyektől kis hazánk maga lesz a Kánaán.A pártszakadás szélére sodródott az LMP, amiért Simicska és Hadházy a Jobbik ölébe löki a zöldpártot
Pártszakadáshoz közeli állapotba került az LMP – értesült portálunk egy, a párt belső ügyeit ismerő informátortól. Forrásunk szerint kibékíthetetlen ellentét alakult ki az ellenzéki összefogást, így a Jobbik javára történő visszaléptetéseket szorgalmazó, sokak szerint Simicska Lajos zsebében lévő Hadházy Ákos, valamint a párt „különutas” politikája mellett kitartó tagok között. Úgy tudjuk, emiatt a párton belül petíció is indult Hadházy Ákos ellen, ezt azonban maga a társelnök és Kanász-Nagy Máté szóvivő tagadja.Hadházy bejelentette, hogy egyoldalúan visszalép, ha péntekig nincs megállapodás
„Írásban is megerősítem: amennyiben addig nem lesz országosan megállapodás az ellenzéki pártok között, péntek délután hajlandó vagyok egyoldalúan visszalépni Szekszárdon az egyéni jelöltségtől” – közölte a Facebook-oldalán Hadházy Ákos. Az LMP társelnöke azt írta, kedden egészen estig azt hitte, jó esély van „értelmes technikai együttműködésre” az egyik ellenzéki párttal.Budai Gyula feljelentette Hadházy Ákost
A Fidesz-KDNP nevében feljelentést tett Hadházy Ákos „gyanús földügyei” miatt a Központi Nyomozó Főügyészségen kedden Budai Gyula, a nagyobbik kormánypárt országgyűlési képviselője.Hadházy Ákos anyja kijátszotta a földtörvényt – büntetőeljárás indulhat
A Bors információi szerint az ügyészséghez fordul a Nemzeti Földalapkezelő Hadházy Ákos édesanyjának ügyében. A szervezet is megalapozottnak tartja a gyanút, hogy az LMP-s képviselő családja egy stórmanhálózat tagjaként kijátszotta a földtörvényt.Ajánljuk még
















