hagyaték
Irodalmi kuriózum – A Pannon Egyetem megszerezte az 1049 darabból álló Csáth–Kosztolányi-hagyatékot
A kulturális élet igazi mérföldkövének számít, hogy a Pannon Egyetemért Alapítvány egy magánszemélytől meg tudta vásárolni a szabadkai unokatestvér író páros, Csáth Géza és Kosztolányi Dezső hagyatékának több kisebb gyűjteményből álló, összesen 1049 darabból álló részét. A gyűjteményben olyan kéziratok, gépiratok, fotók, régi levelek, novellák és töredékek is szerepelnek, amelyek nemcsak irodalmi szempontból jelentősek, hanem segítik az írók korának megismerését, megértését. A Csáth–Kosztolányi-hagyatékot pénteken, ünnepélyes keretek között mutatták be a Pannon Egyetem könyvtárában. Az egyetem és az Országos Széchenyi Könyvtár együttműködési megállapodást kötött, amelynek értelmében az egyetem szakmai támogatást kap a gyűjtemény katalogizálásához. Az eseményen Navracsics Tibor uniós fejlesztésekért felelős miniszter, a Pannon Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke azt mondta, Csáth Géza és Kosztolányi Dezső egyszerre képviselték az európaiságot és a magyarságot. Műveik kiválóan mutatják be azt a magyar életérzést, amelyről hisszük, hogy Európa elemi része, és amellyel mi, magyarok gazdagítjuk Európát.Gulyás: a ma élő nemzedékek feladata a történelmi emlékek ápolása
Felújították a nádasdladányi Nádasdy-kastélyt. Az épület átadásán Gulyás Gergely is felszólalt, beszédében a hagyományok ápolásának és az emlékezet fontosságát hangsúlyozta, mint mondta: a ma élő nemzedékek feladata a történelmi emlékek ápolása.Életük végéig munka nélkül élhetnek Maradona örökösei a futballista ügyvédje szerint
A november 25-én elhunyt Diego Maradona örökösei életük végéig élhetnek munka nélkül a legendás futballista ügyvédje szerint. A meg nem határozott összegű hagyatékból a dubaji, svájci és mexikói számlákhoz egy kilencven napot meg nem haladó eljárás után férhetnek hozzá az argentin sztár öröklésre jogosult gyermekei.A koronavírus miatt nem lehet megtartani a hagyatéki tárgyalásokat
A koronavírus-járvány miatt továbbra sem lehet megtartani a hagyatéki eljárásokhoz kapcsolódó tárgyalásokat – mondta Parti Tamás, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnökhelyettese csütörtök reggel, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.Ajánljuk még












