hajdú péter
Fel akarták gyújtani Hajdú Péter éttermét Törökbálinton
Megpróbálták felgyújtani Hajdú Péter törökbálinti éttermét – tudta meg az Index.hu. A portál hozzáteszi, a rendőrségnek valószínűleg nem lesz nehéz dolga elkapni a tetteseket, ugyanis Törökbálint sűrűn be van kamerázva.Hajdú: Az ország stabilitása érdekében a jelenlegi kormánynak kell folytatnia a munkát
Hajdú Péter nyíltan vállalja véleményét, szerinte a mai Magyarország jó kezekben van, és nem tud olyan otthont elképzelni, ahol a baloldal és a Jobbik karöltve próbálná irányítani hazánkat – nyilatkozta csütörtökön a Lokálnak adott interjújában. A migránskérdéssel kapcsolatban pedig úgy fogalmazott, „én is azt vallom, amit a nagyok: Gyáva népnek nincs hazája!”Akár börtönbe is kerülhet Hajdú Péter cég kiürítése miatt
A Bors szerint egy magyar anyanyelvű, ukrán állampolgár adatait használták fel a Frizbi Entertainment Kft. és vagyona eltüntetésénél. Az ügynek büntetőjogi következményei is lehetnek, Hajdú Péter ellen közokirat-hamisítás mellett csődbűncselekmény és adócsalás miatt is indíthatnak eljárást. Közokirat-hamisításért akár három év, míg a csődbűncselekményért öt évig terjedő letöltendő szabadságvesztés is kiszabható -írja a Bors.Ajánljuk még