haladó baloldal
Haladóéknál már büntetendő a heteroszexualitásra nevelés
A haladó Nyugaton már tilos a heteroszexuális identitás megerősítésére irányuló nevelés – legalábbis erre irányuló jogszabályt fogadott el Kanada törvényhozása. Ennek értelmében akár öt év börtönnel is sújtható, aki úgynevezett „konverziós terápiát” alkalmaz, vagyis olyan tanácsadást folytat, amely a keresztény tanításon alapszik, és a szexuális kapcsolatot egy férfi és egy nő közötti házasságon belül fogadja el – szúrta ki a Mandiner a Daily Wire beszámolóját. Az intézkedés finoman szólva is kettős mércét alkalmaz, mivel az LMBTQ-nevelésre nem vonatkoztatnak szankciót. Szerencsére Magyarországon az állampolgárok dönthetik el áprilisban, hogy szeretnének-e a nyugati haladó világ bornírtságaihoz csatlakozni.Már a sziklák is lehetnek rasszisták és xenofóbok!
Bár az ingerküszöbünk már igen magasan van, valahol a sztratoszféra táján, azért még mindig meg tudunk lepődni egy-egy híren. Így jártam én is a minap. Tudniillik arról értesültem, hogy léteznek rasszista sziklák.Az Index miatt már külföldi intervenciót remél a haladó baloldal
A Hálózat Határok Nélkül szervezet egyik irányadó távíróállomása, a BBC vágyai szerint az Index.hu című kiadvány szerkesztőségi önlemészárlása lesz az a közös sérelem, amivel ki lehet kényszeríteni a fejlett nyugati intervenciót, hogy végre az ellenzék kezébe kerülhessen az ország.Ajánljuk még