halálos áldozat
Jogerős: öt és fél évet kapott a Zuglóban bekokainozva gázoló nő
Öt és fél év börtönbüntetésre ítélte hétfőn a Fővárosi Törvényszék azt a nőt, aki három esztendeje kokain hatása alatt halálra gázolt autójával egy idős embert Zuglóban, egy gyalogátkelőn. A Török Klára Petrával szemben kiszabott határozat jogerős, a vádlott azonban nem jelent meg annak kihirdetésén. A bíróság kisebb módosításokkal hagyta helyben az ügyben a Pesti Központi Kerületi Bíróság által januárban meghozott döntést, és nem találta alaposnak sem a védelem, sem a vád fellebbezéseit az ügyben. A törvényszék egyértelművé tette: az igazságügyi szakértői jelentések alapján nem kétséges, hogy a vádlott a baleset előtt fogyasztott kokaint, ami nagyban befolyásolta képességeit az autóvezetésre.Újabb palesztin halt meg a Gázai övezet elleni izraeli hadművelet során
Újabb palesztin halt meg sebesülései következtében kedden, az izraeli hadsereg által a Gázai övezetben az Iszlám Dzsihád terrorszervezet ellen folytatott művelet során – közölte a gázai egészségügyi minisztérium.Vádat emeltek a BAH-csomópontnál halálos balesetet okozó moldáv sofőr ellen
Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy moldáv állampolgárságú sofőr ellen, aki több, mint két éve egy ember halálát okozta Budapesten, a BAH-csomópontnál lévő felüljárón. A férfi nem ismerte a helyszínt, rosszul mérte fel a helyzetét, ezért mikrobuszával a szemközti sávba hajtott be szabálytalanul, ahol frontálisan karambolozott – tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t a vádhatóság vezetője.Kiverte a biztosítékot Németországban a gyermeket a vonat elé taszító afrikai migráns (Videóval!)
Késsel fenyegette meg, majd fojtogatta és bezárta szomszédját Svájcban az az afrikai származású migráns, aki hétfőn egy asszonyt és annak gyermekét lökte az érkező vonat elé a frankfurti pályaudvaron. A nyolcéves kisfiút halálra gázolta a szerelvény. Az eritreai férfi egy idős asszonyt is a mozdony elé akart taszítani, de ő kivédte a támadást. A támadó tizenhárom éve engedély nélkül utazott be Svájcba, ahol menekültstátuszt kapott, az utóbbi időkben pedig mentális gondokkal kezelték.A dunai hajóbaleset újabb áldozatát azonosították
A múlt heti dunai hajóbaleset újabb áldozatát azonosították - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon szerda hajnalban.Újabb iskolai mészárlás az Egyesült Államokban
Egy ember meghalt és többen megsérültek, amikor két támadó lövöldözni kezdett a coloradói Denver mellett, az Egyesült Államokban, kedden; a két feltételezett elkövetőt elfogták. A tettesek nem messze attól a Columbine nevű iskolától követték el a támadást, ahol húsz éve két diák követett el tömegmészárlást, akik megöltek tizenöt embert és további huszonnégyet megsebesítettek.Súlyos károkat okozott és halálos áldozata is volt Németországban egy viharfrontnak
Súlyos közlekedési fennakadásokat és károkat okozott vasárnap Németország nyugati részén egy viharfront, több baleset is történt, egy ember meghalt.Tűz pusztított Banglades fővárosában, már 69 áldozatot találtak (FRISSÍTVE)
Legfrissebb értesülések szerint legalább 69 ember életét követelte csütörtökre virradóra a Banglades fővárosában, Dakkában pusztító tűzvész.A Ráday utcai kollégiumtűz helyszínére látogatott el Orbán Viktor (videó!)
Sok baja van az igaznak, de valamennyiből kimenti az Úr. (Zsolt 34,20) – ezt az idézetet posztolta ki Orbán Viktor péntek délelőtt hivatalos Facebook-oldalára, miután ellátogatott a budapesti Ráday Kollégiumba, ahol a szerda esti tűzvész egy halálos áldozatot követelt. A miniszterelnök a helyszínen tájékozódva megállapította, hogy a rendkívül heves, gyorsan terjedő tűz megfékezésében a hatóságok kiválóan teljesítették a feladataikat.Ajánljuk még