hanák katalin
„Hordót a zsidónak” – Amikor antiszemita rágalmak özöne zúdult az MDF-kormányra (Stefka István a médiaháborúról, 6. rész)
Bár most hihetetlenül jók az Izrael és Magyarország közötti kapcsolatok, és ma is minden zsidó származású magyar biztonságban érezheti magát itthon, a kilencvenes években a balliberális sajtó elhitette, hogy fasizmus van születőben Magyarországon, ahol sorozatos antiszemita támadások történtek. Az igazán undorító, hogy ez csak a lejáratás egyik eszköze volt. Az SZDSZ, a visszatérésre készülő MSZP és a velük cinkos média mindent megtett az MDF-kormány megbuktatására. 1990 nyarától különböző antiszemita ügyeket kreáltak. Ilyen volt az az állítólag "hordót a zsidónak" bekiabálás, ami nem is hangzott el, és amiről a Kurír hazudott következetesen. És, amit a sajtó nagy része átvett. Ezzel párhuzamosan zajlott Hanákné ügye, az ismert történész feleségét állítólag megszúrta a „zsidógyűlölő tettes”, aki valójában nem létezett, mert Hanák Katalint nem támadta meg senki sem. Férje egy különösen rosszindulatú állambiztonsági ügynök volt, ez mindent elmond erről a párról. Erre jött még Kis János, aki állítólag micisapkához hasonlította a Szent Koronát, majd Landeszmann György főrabbi, aki szerint a magyar kultúra a fütyülős barackkal egyenlő. Sokan voltak érdekeltek az árokásásban, és mivel a média szinte teljes egészében a rendelkezésükre állt, ekkor még bármit megtehettek. Folytatjuk Stefka István médiaháborús sorozatát, ezúttal egy kényes, de annál emlékezetesebb témával, 6. rész. Ajánljuk még
Magyar B. Tamás válasza a Telex cikkére, avagy egy „orosz propagandista” unortodox gondolatai
"Hazudik, rágalmaz, de a bíróság előtt felel majd" - nem engedte el a baloldal a Szőlő utcát
„Kiabálni tud, alaptalanul vádaskodni tud, a szemembe nézni nem tud" - mondta a párbeszédes politikusnak Rétvári Bence. A buta kisfiú nem érti, hogy a nem buták miért sikeresek
A buta kisfiú szerint a magyarok rendszerváltásra készülnek jövőre, de mi eláruljuk, hogy NEM. Párkapcsolati tanácsok hülye horvátoknak
Diszklémer: nem állítjuk, hogy minden horvát hülye. Kizárólag a politikusaik, és a következő sorokban nekik adunk párkapcsolati tanácsokat, hogy ne járjanak úgy, mint Borat Pamela Andersonnal.