hardcore hobbista
Pressmannak legalább annyira kötelező hazudnia, mint egy sztárnak bemelegednie – Hardcore Hobbista
David Pressman rövid, de annál kártékonyabb tevékenységével lassan a sajátjai többségét is magára haragítja. Megpróbáltuk megfejteni, hogy emögött vajon valami ördögien zseniális terv, vagy egyszerű butaság állhat, és köztünk az utóbbi teória győzött. Billie Eilish coming outja révén azt is megtudhattuk végre, hogy leszbikus, hiszen fiúkkal csinálja, és ez okozott némi definíciós problémát. A második részben vendégünk volt Perjés Tamás, a Kantar-Hoffmann média szektorvezetője, akivel médiafogyasztási szokásokról beszélgettünk.Végre megképződött az immunválasz a kommunizmusra – Hardcore Hobbista
A frissen megválasztott argentin elnök, Javier Milei egészen biztosan a legszórakoztatóbb futóbolondok egyike. Nem állítjuk, hogy szívesen élnénk abban az országban, amit ő vezet, de egy óceánnal messzebb egészen biztosan gyönyörködve figyeljük, ahogy az összes szocialista minisztériumot helikopterből hajítja a tengerbe. Szó esik még az ír zavargásokról és a holland elnökválasztásról is. A második részben Korompay Gábor deviza-szakértővel arról beszélgettünk, milyen pénznembe lesz érdemes fektetni a nem túl távoli jövőben.De, szégyen a magyar válogatott ellen szurkolni – Hardcore Hobbista
A hétvégi futballdömping teljes egészében elragadta a Hobbista első félidejét. Szó esett az ukrán válogatott furcsa elengedéséről, Szoboszlai húzójáról és a magyar futballra örökké csak a mérges kis nyilaikat köpő ellenzékiek megsértődéséről is. A második félidőben vendégünk volt Johnny Szani, azaz Szani János, aki azt a bravúrt vitte véghez, hogy jópár UCLA-s félév után sem változott lila hajú víz alatt kosarakat fonó leszbikussá.Winnetou forog a sírjában – Hardcore Hobbista
Szinte hihetetlen, de egy egész héttel a Nemzeti Múzeum homoerotikus fotókiállítása után ezúttal a Néprajzi Múzeumban tekinthetjük meg azoknak a meleg indiánoknak a képeit, akik látszólag nem is indiánok, de legalább melegek. Hogy ez miért van így, arról komolyan elgondolkodtunk. Szóba került még az önsorsrontásban világelső Bige László, és a muszlim bevándorlók antiszemitizmusára őszintén rádöbbenő Boris Johnson. A második félidőben vendégünk volt Máthé Zsuzsa, a Szent István Intézet igazgatója, akivel folytatva a témát, arról beszélgettünk, hogy Európa mennyiben tekinthető még kereszténynek.Nem drogos ő, csak szerhasználó – Hardcore Hobbista
Ami 20 éven keresztül nem sikerült Amerikának, az két év alatt összejött a táliboknak, és gyakorlatilag lenullázták az afgán máktermelést. Hasonlóan cudar idők járnak a kolumbiai kokainra is, ha pedig nincs drog, akkor a Drogriporter is csak picsogni tud valahol, fent a hegyen, a mi ingatlanaink négyzetméterárát 50-100-szorosan meghaladó felbudai kuckójából, de ettől még meg kell értsük, hogy egy gazdag libsi seggfejnek is kijárhat az együttérzésből, mert szenved. A második részben kollégánk, Georg Spöttle mesélt donyecki élményeiről, ahonnan a közelmúltban tért vissza.Van-e helye a Nemzeti Múzeumban a Bel-Manhattannek? – Hardcore Hobbista
Vajon mi a demokrácia, és hogy lehetne SI-mértékegységekben kifejezni, hogy az Orbáné mellett hogyan robogott el Mauritánia demokráciája? Ha mi nem is, a haladó muciológia megpróbálkozik ennek tudományos felmérésével. L Simon László közelmúltbeli, nagy vihart kavart elbocsátása a stábot se hagyta hidegen, és Ambrózy és Kurtz nem is feltétlen értett egyet abban, hogy van-e helye a Nemzeti Múzeumban a Bel-Manhattanben finomra hangolt sajtófotó-kiállításnak. A második részben Kacsoh Dániel, a Mandiner újságírója hozott nekünk témákat.A Mi Hazánk a Kossuth téren is megállította a WHO-t? – Hardcore Hobbista
Mire készülhet vajon az Egészségügyi Világszervezet? És mi az oka annak, hogy a sajtóban nem túlságosan frekventált helyeken számolnak csak be az ellenük való hétvégi tüntetésről? Ennél a fontos kérdésnél is sokkal izgalmasabb az, hogy mikor változott meg annyira a mese, hogy zsidó járőrök igazoltatják a németeket, majd érdeklődnek származásukról. A második részben vendégünk Somkuti Bálint, akivel végre csatahajókról is beszélgethettünk, de fókuszban inkább Ukrajna és a Közel-Kelet kiújult konfliktusai voltak.Az a múlt már megváltozott – Hardcore Hobbista
Sokszor szoktak kissé erőltetett párhuzamot vonni a régmúlt kommunisták és a ma woke-progresszívjei közt, de az erőszakkal megváltoztatott sportegyesület-nevek alapján egyáltalán nem tűnik erőltetettnek a párhuzam. Ahogy régen a Ferencvárosból lett Budapesti Kinizsi, úgy lesz ma Washington Redskinsből Washington Commanders. Nemcsak a Redskins nevét, de a brit zászlók kitűzhetőségnek lehetőségét is megszüntette mára a progresszió. Legalábbis Nagy-Britannia frekventáltabb részein, ahol a palesztin lobogót kitűző újbritek a régi felségjeleket nem nézik jó szemmel. A második részben is hasonló témával folytatjuk Szilvay Gergellyel, a Mandiner főmunkatársával, aki frissen megjelent könyvét mutatja be nekünk.Nem a győzelem a fontos, hanem Nagy Ervin látványa – Hardcore Hobbista
Nagy Ervin hétvégi kiütődése olyan slágertéma, amit mi is kénytelenek voltunk lecsapni. És megállapítottuk, hogy bulvár ide, sportszakma oda, azért jólesett mindenkinek a látvány. Mivel a világban évek óta történnek dolgok, így a kis, időközben naggyá nőtt Greta háttérbe szorult, amit dolgok csinálásával próbál helyrehozni. A palesztin zászló lengetésével máris elérte, hogy az izraeli tankönyvekből is háttérbe szorult. Nagy szerencsére azóta a németek is rájöttek, hogy ismét valami visszafordíthatatlan önsorsrontó hülyeséget csináltak, viszont ők már szokás szerint semmit sem tudnak helyrehozni. A második részben sokkal vidámabb témákkal és Méhes Mónika influenszerrel térünk vissza, a németekről pedig végre egy szó sem esik.Ajánljuk még

















