harmadik oltás
Koronavírus – Hárman elhunytak, több mint száznyolcvan új fertőzött lett regisztrálva
Három beteg meghalt, és újabb 188 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte hétvégi összesítőjében a koronavirus.gov.hu hétfőn, kiemelve: eddig 5 677 606 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 500 193-an már a második adag vakcinát is megkapták. A kormányzati portálon azt írták: a járvány kezdete óta 810 504-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig 30 041-re. A gyógyultak száma 768 308. Kórházban 92 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 11-en vannak lélegeztetőgépen. Az aktív fertőzöttek száma 12 155. Hatósági házi karanténban 835-en vannak, a mintavételek száma 6 445 084. Közölték: a koronavírus delta variánsa több európai országban és már Magyarországon is terjed, ezért azt kérik, hogy aki még nem oltatta be magát, tegye meg.Csaknem négyszázezer idős ember még nincs beoltva, ők a leginkább veszélyeztetettek
Nagyjából négyszázezer idős ember még nincs beoltva a koronavírus ellen, ők vannak leginkább kitéve a fertőzés súlyos lefolyásának – hívta fel a figyelmet a koronavirus.gov.hu pénteken, hozzátéve, hogy Magyarországon a 2,5 millió hatvan évnél idősebb ember 84 százalékát már beoltották a koronavírus ellen, sokan már a harmadik vakcinát is megkapták.György István: rugalmasan reagálunk az oltási igényekre
A harmadik oltás lehetőségét Európában Magyarország biztosította elsőként, az időpontfoglalás a harmadik oltásra gördülékenyen zajlik – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára. A lap pénteki számában György István kifejtette: a harmadik oltás beadására azért van szükség, mert a vírus új mutációinak, így a delta variánsnak a terjedése rendkívül gyors. A harmadik oltás főleg az idősek számára lehet fontos, akiknél lassabban alakul ki az immunitás, valamint a krónikus betegek csoportjában – emelte ki.Koronavírus – Amerikában is engedélyezték a harmadik oltást
A szervátültetésen átesettek vagy más okból különösen legyengült immunrendszerű amerikaiak mostantól megkaphatják a koronavírus elleni vakcina harmadik adagját. Ez azért különösen fontos, mert náluk nem feltétlenül alakult ki az első két dózis után olyan védettség, mint más, egészséges embereknél.Több ezerrel csökkent az aktív fertőzöttek száma Magyarországon
Négy beteg meghalt, és újabb 156 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte hétvégi összesítőjében a koronavirus.gov.hu hétfőn, kiemelve: eddig 5 649 125 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 491 387-en már a második adag vakcinát is megkapták.Szlávik János: Semmi alapja nincs annak a kijelentésnek, hogy a kínai vakcina nem hatékony
Szlávik János a Mandinernek adott interjújában erősítette meg, hogy a keleti vakcinák hatékonysága legalább annyira jó, mint a nyugatiaké, így nincs értelme kételkedni azokban.Gy. Németh Erzsébet annak a Falus Ferencnek a szakmaiságára hivatkozik, aki szerint a Pride-on nem terjed a vírus
Úgy tűnik, az ATV lesz a baloldali politikusok új, kivéreztető helyszíne. Pár napja még Vágó Istvánt izzasztották a szegedi bibsiző jelöltjük miatt, most pedig a főpolgármester-helyettesnek adtak teret, hogy szabadon égesse magát. Gy. Németh Erzsébetnek adatott meg ezúttal, hogy a kínai vakcinát ócsárolja, majd bonyolódjon bele saját gondolatvilágába. A politikus ugyanis rávilágított, hogy nem elég hatásos a méréseik alapján a kínai vakcina a hatvanötév feletti korosztályban, de ennek ellenére fogalmuk sincs, hogy kinek kell harmadik oltást felvennie. A vakcina felvételének megszervezésében meg pláne nem vesznek részt. Ők csak szólnak és kritizálnak, a cselekvés ezúttal is elmarad. Közben pedig arra a Falus Ferenc szakmai kiválóságára hivatkozik a főpolgármester-helyettes, aki összevissza beszél arról, hogy mi megengedett és mi nem a járvány alatt. Vagyis prájdozni szabad, ott valamiért nem terjed a vírus, az augusztus 20-i ünnepségek viszont nagyon veszélyesek.Izraelben nőtt a lélegeztetőgépre szorulók száma
Jelentősen, a korábbi két tucatról 42-re nőtt a lélegeztetőgépre szorulók száma a koronavírus-járvány negyedik, delta variáns által okozott hullámában Izraelben. Az új fertőzötteknek közel hatvan százalékát korábban már beoltották - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet hétfőn. A kormány lezárásokkal, harmadik oltással és a be nem oltott diákok rendszeres tesztelésével akarja fékezni a vírus terjedését.Megjöttek a hétvégi adatok, hazánk az egyik legbiztonságosabb ország járványügyi szempontból
A koronavirus.gov.hu oldalon közölt friss adatok szerint a hétvégén összesen 155 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 809 646 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Egy beteg elhunyt, így az elhunytak száma 30 027 fő. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 749 185 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 30 434 főre csökkent. 76 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 11-en vannak lélegeztetőgépen. A beoltottak száma 5 624 451 fő, közülük 5 443 749 fő már a második oltását is megkapta.Ajánljuk még
















