harmadik oltás
Európában elsőként válik lehetővé a harmadik oltás beadatása Magyarországon
Magyarország – Európában elsőként – lehetővé teszi a harmadik oltás beadatását ingyen, önkéntes alapon – mondta György István, a Miniszterelnökség közigazgatásért felelős államtitkára, az országos oltási munkacsoport vezetője a közmédiának vasárnap, Balatonmáriafürdőn.A budaiak kétharmada egyetért a kötelező oltással
A válaszadó budaiak kétharmada mindenképp egyetért azzal, hogy az egészségügyben kötelező legyen a védőoltás, ahogy támogatja az Orbán Viktor által bejelentett döntést a Magyar Orvosi Kamara is – számolt be róla közösségi oldalán Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára. Fürjes Balázs emlékeztetett arra, hogy másfél hónapja indították el Pokorni Zoltánnal közösen a Budai Kérdések politikai párbeszéd akciót.Kásler javaslata: a harmadik oltás másmilyen legyen, mint az első kettő (Videó)
Az EMMI azt javasolja az orvosoknak, hogy a harmadik oltást mindenki más típusú vakcinából kapja, mint amivel eredetileg beoltották – mondta el Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a Hír TV-ben.Pesti Riporter: akinek nem kell az oltás, az ön- és közveszélyes (Videó)
Orbán Viktor pénteki bejelentése után Ferkó Dániel Békeffy Magdolnával beszélgetett a Pesti TV-ben. Mint tudjuk, az ellenzék az antitest-vizsgálatokkal kettéosztotta a koronavírus ellen beoltottakat: akadnak olyanok, akiknek nem termel antitestet a szervezetük az oltás után. Ennek egyik oka, hogy az antitestméréseket nem az oltások hatékonyságának mérésére találták ki, hanem az átfertőzöttség meghatározására. A Pesti Riporter műsorában most arra keresi a választ Ferkó Dániel, hogy mégis kell a harmadik oltás?A Fehér Házban már a koronavírus elleni harmadik oltásra készülnek
Ingyenes lesz az amerikai lakosság számára a koronavírus elleni emlékeztető oltás, amennyiben szükség lesz rá – jelentette be kedden David Kessler, a Fehér Ház illetékes munkacsoportjának egyik vezetője a szenátus egészségügyi bizottsága előtt. A kormánynak van költségvetési kerete, amelyet az esetlegesen szükséges vakcinák megvásárlására fordíthat. Azt tervezzük – és aláhúzom a tervezés szót –, hogy szükség esetén az emlékeztető oltások az amerikai emberek rendelkezésére állnak majd – fogalmazott a szakember.A Pfizer vakcináját beadatóknak egy harmadik adagra is szükségük lehet
A Pfizer amerikai gyógyszergyártó cég koronavírus elleni vakcináját beadatóknak valószínűleg egy harmadik adagra is szükségük lesz az elsőt követő 6–12 hónapon belül a védettség fenntartása érdekében – közölte a vállalat elnök-vezérigazgatója csütörtök este a CNBC amerikai tévének nyilatkozva.Ajánljuk még














