hasszán f.
Életfogytiglant kapott Hasszán Farhud, az Iszlám Állam Magyarországon elfogott terroristája
Életfogytig tartó fegyházbüntetéssel sújtotta csütörtökön a Fővárosi Törvényszék az egyebek mellet terrorizmussal vádolt Hasszán Farhudot. A bíróság emberiesség elleni bűntett elkövetésében találta bűnösnek a huszonnyolc éves férfit. A szír állampolgárt csaknem két éve a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren fogták el, miután fennakadt a biztonsági ellenőrzésen. Hamis okiratokkal próbált repülőre szállni egy női utasával. Embercsempészés és hamis közokirat felhasználása miatt rövid időn belül felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság, és kiutasította Magyarországról, majd kiderült, hogy Farhud azonos lehet azzal a férfival, aki a belga titkosszolgálat szerint 2016-ban, a szíriai Homsz városában társaival terrortámadást követett el. Adataik és a rendelkezésre álló bizonyítékok, többek között vallomások, operatív adatok és videofelvételek szerint húsz embert végzett ki, akik megtagadták csatlakozásukat az ISIS-hez. A gyanú szerint Hasszán Farhud parancsba az emberek kivégzését, lefejezését és maga is részt vett a gyilkosságokban. Októberben folytatódik az Iszlám Állam harcosának tárgyalása Budapesten
Kedden reggel folytatódott Hasszán Farhud ügye a Fővárosi Törvényszéken. A szír férfit azzal vádolják, hogy az Iszlám Állam egyik harcosa volt és több olyan videofelvétel készült róla, melyeken éppen húsz fogoly kivégzését rendeli el. A vád szerint Farhud nemcsak kiskatona volt, hanem a terrorszervezet rábízta egy kisebb egység vezetését is: parancsnoki tevékenységeket hajtott végre, többek között feladata volt, hogy „halállistát” készítsen az „iszlám ellenségeiről”, akiket bosszúból, illetve azért, hogy megfélemlítsék a civil lakosságot, ki kell végezni. A férfi ezek végrehajtását szervezte meg és ellenőrizte azok végrehajtását is. Az ügyészség a vádlottat a lakosság megfélemlítése és más állam alkotmányos, társadalmi vagy gazdasági rendjének megváltoztatása, vagy megzavarása céljából előre kitervelten, aljas indokból és célból, több ember sérelmére társtettesként elkövetett emberölés bűntettével, bűnszervezetben megvalósított terrorcselekménnyel és társtettesként, bűnszervezetben elkövetett emberiesség elleni bűncselekmények elkövetésével vádolja. A terrorizmussal gyanúsított Hasszán F. nincs jól a börtönben: már öngyilkos is próbált lenni, mert megviselik a körülmények
Háromszor kísérelt meg öngyilkosságot a börtönben Hasszán F., a Budapesten elfogott szír férfi, akit terrorcselekmény elkövetésével gyanúsítanak - írja a HVG. A portál szerint a húsz ember kivégzését, lefejezését levezénylő (a gyanú szerint) szír férfi nincs jól a börtönben, sötét gondolatai vannak, néha nem eszi meg az ételt, amit kap, és nem megy ki sétálni. Védőjét, Kelen Lászlót is megszólaltatták, aki hosszasan ecseteli, hogy miért nem részesül védence tisztességes eljárásban; szerinte megalapozatlan a fogvatartása, és az ellene szóló bizonyítékok is megkérdőjelezhetők. Hasszán F. 2016-ban lépett Görögország területére, ahol migránskártyát, majd menedékjogot kapott. Szabadon mozoghatott az unió területén és ezt is tette. Arra szóló bizonyítékok is vannak, hogy egy embercsempész-hálózatban is tevékenyen részt vett. A magyar hatóságok fogták el 2018 decemberében a Liszt Ferenc repülőtéren - akkor is hamis papírokkal akart egy nővel repülőre szállni. Belga titkosszolgálati adatok szerint Hasszán F. az Iszlám Állam harcosaként húsz ember megölésében vehetett részt.