Pesti Srácok

Emberiesség elleni bűncselekmény elkövetésével is meggyanúsították Hasszán F.-et

null

Rendelkezésre álló bizonyítékok alapján gyanúsítottként hallgatták ki emberiesség elleni bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt is a szír állampolgárságú Hasszán F.-et, aki ellen terrorcselekmény bűntette és más bűncselekmény elkövetése miatt van folyamatban eljárás - közölte portálunkkal a Fővárosi Főügyészség.

Mint írják, a nyomozás során az elmúlt három hónapban a nyomozó ügyészek számos nyomozati cselekményt végeztek, többek között külföldön, így Máltán is. Mindezek alapján a megalapozott gyanú tovább erősödött, az elkövetési idő pedig pontosabban körülhatárolhatóvá vált. A Fővárosi Nyomozó Ügyészség indítványa alapján a bíróság 2019. szeptember 24-ig meghosszabbította a gyanúsított letartóztatását.

Korábban megírtuk, hogy a hvg.hu eközben Hasszán F. börtönbéli körülményei miatt aggódik. Éppen a mai napon jelentettek meg cikket arról, hogy a szír férfi nem érzi jól magát a börtönben; van, hogy nem eszi meg az ételt, amit kap és nem megy ki az udvarra sétálni. Sötét gondolatai vannak a börtönbéli körülmények miatt, és háromszor már öngyilkosságot is megkísérelt.

Megszólaltatták a terrorizmussal gyanúsított férfi magyar ügyvédjét, Kelen Lászlót, aki azt ecsetelte, hogy emberséges bánásmód és tisztességes hozzáállás illetné meg az ügyfelét, akinek a gyanúsítását és a bizonyítékokat is kifogásolja a védő. Szerinte probléma van idősíkon: a gyanú szerint a gyilkosságok 2015-ben történtek, nem 2016-ban – Hasszán F. pedig 2016. február 27-től már Görögországban volt. Vitatja a bizonyítékul szolgáló videofelvételt, mert szerinte nem azonosítható egyértelműen, ki van a felvételen. A poligráfos vizsgálatról pedig úgy gondolja, hogy nem értékelték ki megfelelően.

PestiSracok facebook image

Hasszán F. 2016-ban lépett Görögország területére, ahol migránskártyát, majd menedékjogot kapott, az uniós tagországok közötti szabad mozgásra jogosító papírokkal. A nyomozás adatai szerint Európába érkezését követően az unió több pontján megfordult, és tagja lett egy embercsempész-hálózatnak. 2018. december 30-án a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren fogták el, miután fennakadt a biztonsági ellenőrzésen. Hamis okiratokkal próbált repülőre szállni egy női utasával. Embercsempészés és hamis közokirat felhasználása miatt rövid időn belül felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság, és kiutasította Magyarországról. Ezt követően derült ki, hogy Hasszán F. azonos lehet azzal a férfival, aki a belga titkos­szolgálat szerint 2016 elején a szíriai Homsz városában társaival terrortámadást követett el. Húsz civilt öltek meg és fejeztek le, amelyekre az utasítást is Hasszán F. adta a gyanú szerint.

Vezető kép: TEK

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.