kelen lászló
A terrorizmussal gyanúsított Hasszán F. nincs jól a börtönben: már öngyilkos is próbált lenni, mert megviselik a körülmények
Háromszor kísérelt meg öngyilkosságot a börtönben Hasszán F., a Budapesten elfogott szír férfi, akit terrorcselekmény elkövetésével gyanúsítanak - írja a HVG. A portál szerint a húsz ember kivégzését, lefejezését levezénylő (a gyanú szerint) szír férfi nincs jól a börtönben, sötét gondolatai vannak, néha nem eszi meg az ételt, amit kap, és nem megy ki sétálni. Védőjét, Kelen Lászlót is megszólaltatták, aki hosszasan ecseteli, hogy miért nem részesül védence tisztességes eljárásban; szerinte megalapozatlan a fogvatartása, és az ellene szóló bizonyítékok is megkérdőjelezhetők. Hasszán F. 2016-ban lépett Görögország területére, ahol migránskártyát, majd menedékjogot kapott. Szabadon mozoghatott az unió területén és ezt is tette. Arra szóló bizonyítékok is vannak, hogy egy embercsempész-hálózatban is tevékenyen részt vett. A magyar hatóságok fogták el 2018 decemberében a Liszt Ferenc repülőtéren - akkor is hamis papírokkal akart egy nővel repülőre szállni. Belga titkosszolgálati adatok szerint Hasszán F. az Iszlám Állam harcosaként húsz ember megölésében vehetett részt. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.