határnyitás
Horn Gyula 1989-ben: „..kategorikusan az ellen vagyunk, hogy Magyarország menekülttáborrá változzon”
Az 1989. szeptember 11-i határnyitás felé vezető út nem volt éppen sétagalopp Magyarország számára. A tét óriási volt, hiszen mindenki sejtette, hogy az osztrák-magyar határon lévő határzár feloldása történelmi lépés lehet a Kelet és Nyugat egyesítése felé. Bár a Szovjetunió a végóráit élte, a határnyitás mellett elkötelezett Németh Miklós miniszterelnök nem tudhatta biztosan, hogy Gorbacsovék hogyan reagálnak. A rendszerváltó magyar ellenzék által kezdeményezett augusztusi páneurópai piknik szimbolikus tett volt, mintegy kijelölte az irányt a végső határnyitáshoz. A mai politikai helyzetből visszatekintve kuriózumnak számít Horn Gyula akkori külügyminiszter kijelentése. Horn érzékelte, hogy a határnyitás bizonyos feltételek, garanciák nélkül magában hordozza annak veszélyét, hogy a szocialista országok Nyugatra lelépni kívánó polgárai menekülttáborrá változtatják Magyarországot. Kár, hogy Horn Gyula mai politikai örökösei nem olvasnak történelmet. Balog: Merkel kormányában is vannak, akik szerint érdemes beszélni a magyarokkal, hogy is néz ki a keresztény kultúra védelme
Németország lehet az a központi szereplő Európában, amely az egykori NDK révén nemcsak Nyugat-Európát, hanem Közép-Európát is "érti". Németország így a visegrádi országcsoporttal együtt képviselhetné azt az Európának stabilitást nyújtó megközelítést, amely elutasítja a migrációt, és azt vallja, hogy meg kell védeni a külső határokat, az illegális bevándorlás révén az Európai Unióba igyekvő emberek számára a hazájukban kell megteremteni az élhető élet feltételeit - hangsúlyozta Balog Zoltán miniszterelnöki biztos, a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumának elnöke a németországi Stuttgartban, ahol a határnyitás közelgő 30. évfordulója alkalmából a Kereszténydemokrata Unióhoz (CDU) közel álló Konrad Adenauer Alapítvány közreműködésével Szakítás helyett találkozás - Páneurópai piknik 3.0 címmel rendeztek pódiumbeszélgetést. Balog Zoltán jelezte, hogy a rendezvényre való meghívása azt jelzi, hogy Merkel kormányában is vannak, akik úgy látják: "érdemes beszélni a magyarokkal arról, hogy is néz ki a keresztény kultúra védelme és jövője Európában".