Pesti Srácok

Modellváltás

A szakképzés jó beugró az felsőoktatásba - Szakképzési Centrumokkal dolgoz ki közös oktatási programot a Pannon Egyetem

Magyar ugar 2022 december 21.
A szakmai oktatás szervezésben, tananyagfejlesztésben is együttműködési megállapodást kötött a Pannon Egyetem és két szakképzési centrum, annak érdekében, hogy még versenyképesebbé tegyék a szakképzést és megkönnyítsék a szakképzésben résztvevők egyetemre való felvételét. A Pannon Egyetem a Siófoki Szakképzési Centrummal valamint a Kaposvári Szakképzési Centrummal írt alá partnerségi szerződést, melyben lefektették, hogy pályaorientációs tevékenységüket összehangoltan végzik, valamint törekednek közös duális partnerhálózat kialakítására. A Siófoki Szakképzési Centrummal a közeljövőben egy technikusképzési programot is kidolgoznak.

30 éves a rendszerváltás – Németh Miklós, a messziről jött antihős

FDFerkó Dániel Modellváltás 2019 szeptember 19.
Sohasem mondták ki a nevét, de Horn is és Bajnai is valójában rá hivatkoztak, amikor szakértőként tüntették fel magukat. A vidéki, hívő katolikus családból származó Németh Miklóssal akarták legitimmé tenni létezésüket. Ő ugyanis nem volt sem pufajkás, sem besúgó, és ’56-ot illetően is tiszta volt. Úgymond messziről érkezett a pártba. Ez a manőver azonban nem lehetett sikeres, mert Németh Miklós antihős volt. Része és működtetője volt annak a gépezetnek, amely a rendszerváltás előtt eltüntette a pártvagyont, leprivatizálta magának az állami cégeket, hogy aztán új társadalmi osztályként, nagytőkésként fehér kesztyűben jelenjen meg. Ilyen formán Németh Miklósnak is köszönhetjük a Gyurcsány-Dobrev család felemelkedését, Bajnai Gordont, illetve a baloldal visszatérését a hatalomba.

30 éve történt - A mennyet és a poklot is megjárták nálunk az NDK-s turisták ’89 nyarán

FDFerkó Dániel Modellváltás 2019 július 13.
Amikor a ’80-as évek második felében Lengyelországban és Magyarországon már javában mozgolódott a későbbi rendszerváltó ellenzék, az állampártokon belül pedig zajlottak a reformfolyamatok, a szocialista blokk legnyugatibb bástyája, az NDK még mindig a rákosista időket idézte. A demokratikusnak mondott keleti Németország még 1989-ben is eminens éltanulója volt a szocializmusnak: még a nagy tanítómestert, a Szovjetuniót is kioktatták párthűségből. Amíg azonban Erich Honecker és csapata makacsul haladt tovább a lenini úton, addig a tőlük szenvedő NDK-s turisták tízezrei hol reményt vesztve, hol boldog várakozással szürcsölték a hűs Kőbányait a Balaton partján.

"A taxisblokád idején a Fidesz az SZDSZ-szel szemben a törvény oldalára állt" - Itt a teljes Deutsch-Kónya-vita! (Videó!)

HGHuth Gergely Magyar ugar 2018 november 4.
Az SZDSZ rárepült az 1990. október 25-én megszervezett taxisblokádra, kihasználták azt, azonnal meg akarták buktatni a néhány hónapja demokratikusan megválasztott Antall-kormányt és ebben a puccshelyzetben az ellenzéki pártok közül egyedül a Fidesz nyilvánította ki, hogy helyre kell állítani a törvényes rendet. Lényegében akkor szakadtak le a liberálisokról - mondta a PestiSrácok.hu által az évfordulón megszervezett Modellváltás '89 - Tetszettünk volna....? című történelmi fesztiválon Kónya Imre, aki Deutsch Tamással vitázott a rendszerváltás sikereiről és kudarcairól Huth Gergely moderálása mellett.

"Vagy győzünk, vagy el kell hagynunk a pusztulásra ítélt Európát" - Itt a Kukorelly-Döbrentei-Molnár vita! (Videó!)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2018 október 29.
Parázs, indulatoktól sem mentes vitát hozott a Modellváltás '89 - „Tetszettünk volna...?” elnevezésű, kétnapos rendezvényünkön Kukorelly Endre, Döbrentei Kornél költők, illetve Molnár Tamás képzőművész találkozója, amelyet főszerkesztő-helyettesünk, Szarvas Szilveszter moderált. A résztvevők a rendszerváltás idején a népi és az urbánus vonal között kialakult nézetellentétek kiteljesedéséről, illetve arról beszélgettek, hogy a művészet világában volt-e lehetőség a nézetek kibékítésére, vagy eleve kudarcra volt ítélve az együttműködés.

Modellváltás '89 – Göncz Árpád, a taxisblokád nagypapája és az igazságtétel, amellyel még adós magának Magyarország

PPestiSrácok.hu Modellváltás 2018 október 28.
A rendszerváltozás kezdetéről, az átmenet nehézségeinek kulisszatitkairól számolt be a „Modellváltás '89 - Tetszettünk volna...?” elnevezésű történelmi fesztiválunkon Balsai István alkotmánybíró, az Antall József vezette kabinet igazságügyminisztere. A PestiSrácok.hu lapigazgatója, Stefka István a beszélgetés kezdetén felhívta a figyelmet, hogy bár az Antall-kormányt sokan támadták az elszalasztott lehetőségek miatt, azt nem szabad elfelejteni, hogy hosszú idő után újra természetes lett Magyarországon a parlamentáris demokrácia, kivonult a megszálló szovjet hadsereg, megvalósult a szólás-, vallás- és sajtószabadság. Bár a zökkenőmentesnek nem nevezhető átmenet idején Antallék akár maguk is nyúlhattak volna diktatórikus eszközökhöz, a rendszerváltók mégis a törvényesség útját választották. Balsai István beszélt az MDF-SZDSZ-paktumról, annak elkerülhetetlenségéről, a horvátoknak adott fegyverek ügyéről, a posztkommunisták folyamatos aknamunkájáról, amelynek legfőbb megnyilvánulása a huszonnyolc évvel ezelőtti taxisblokád volt. Balsai szerint az akció az akkor még a háttérből manipuláló kommunista állambiztonsági szervek ellenforradalmi lázadása volt a hatalom visszaszerzésére, és amelyből tevékenyen kivette a részét az SZDSZ és Göncz Árpád köztársasági elnök.

Modellváltás ’89 – a rendszerváltozás, ami volt/nem volt, van/nincs, lesz/nem lesz (videók és galéria)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2018 október 27.
Parázs viták tanúi lehettek a Modellváltás '89 - Tetszettünk volna...? elnevezésű történelmi fesztivál vendégei: volt-e, lezárult-e, folyamatban van-e, illetve befejeződik-e valaha a rendszerváltásként emlegetett folyamat. A pénteki előadásokon az érdeklődők megismerhették egyebek mellett a munkásőrség felszámolásának kulisszatitkait, vagy a meghiúsult igazságtételi törvény sorsának lehetséges okait. Kukorelly Endrétől (ex-LMP) a PestiSrácok.hu stábja megtudta, hogy a költő számára a rendszerváltás teljes, mert az üzletekben a kommunista érához viszonyítva széles a sajt- és a sörválaszték, és ehhez még a sajtószabadság is megvan. Az ikonikus Inconnu-csoport egyik alapítója, Molnár Tamás szerint az emberiség a teljes elhülyülés felé tart, és ezzel a végzetébe rohanhat. Deutsch Tamás és Kónya Imre a huszonnyolc évvel ezelőtti taxisblokádot felidézve értettek egyet abban, hogy szinte semmiben nem értenek egyet, Kónya azt azonban elismerte: a blokád napjaiban vált az MDF számára is teljesen világossá, hogy a Fidesz a kommunisták ellen, és a rend pártján politizál. Stábunk beszélgetett Víg Mihállyal, aki zenekarával, a Balatonnal adott koncertjén dalaival idézte meg a rendszerváltás időszakát.

Modellváltás '89 – „Tetszettünk volna…?” – Jöjjön el vagy nézze élőben ITT a PS történelmi fesztiválját!

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2018 október 26.
Kik és hogyan próbálták elszabotálni, kisiklatni a rendszerváltást? Hogyan mentette át az MSZMP a vagyonát? Hogyan próbálták megbuktatni az első szabadon választott kormányt? Ezeket a kérdéseket is megválaszoljuk Modellváltás '89 – „Tetszettünk volna…?” címmel október 25-én és 26-án megrendezett fesztiválunkon. A teljes program ingyenes, és mindkét nap egy-egy koncerttel zárul. ÉLŐ közvetítés itt, csütörtökön és pénteken 13 órától 20 óráig. Jöjjön el, vagy kövesse az interneten a rendszerváltozást kibeszélő rendezvényünket!

Modellváltás '89 – Ötvenhattal szembeni ellenforradalmi kísérlet volt a taxisblokád (videó és galéria)

Csibra TiborCsibra Tibor Modellváltás 2018 október 26.
A rendszerváltáskor hivatalba lépő Antall-kormány által átélt rendkívül nehéz helyzetről, az igazságtételi törvény elbukásáról, az elmaradt elszámoltatásokról beszélt egyebek mellett a Modellváltás '89 történelmi fesztiválon csütörtökön Balsai István. Az Antall-kabinet igazságügyminisztere ellenforradalomnak nevezte a taxisblokádot, és rámutatott, azt olyan katonai precizitással szervezték meg a háttérből, amire laikus sofőrök képtelenek lettek volna. Videónkban megszólal még Borvendég Zsuzsanna történész, Schuszter Lóránt, a P. Mobil frontembere, valamint a PestiSrácok.hu főszerkesztője és lapigazgatója, Huth Gergely és Stefka István. Nézze meg a fesztivál tegnapi napjának összefoglalóját!

Modellváltás '89 – Kommunista próbálkozások és az álszabad sajtó

Csibra TiborCsibra Tibor Modellváltás 2018 október 25.
Az elmaszatolt rendszerváltásról, a huszonnyolc évvel ezelőtti taxisblokádról, a kommunista diktatúra egykor nyílt, később a pozíciókban maradt emberei révén a háttérből irányított manipulációiról szólnak azok az előadások, beszélgetések, amelyeket a Premier Kultcaféban hallhatnak az érdeklődők, akik a rendezvényt élő adásban is követhetik a PestiSrácok.hu-n. Huth Gergely, portálunk főszerkesztője az eseményen elmondta, hogy a történelmi fesztivál célja feltárni a rendszerváltozás máig nem tisztázott részleteit, az állampárt elképesztő volumenű vagyonátmentését, a kommunista titkosszolgálatok az 1990-es szabad választások után is megfigyelhető háttértevékenységét, amelynek köszönhető egyebek mellett a példátlan precizitással megszervezett taxisblokád, amely óriási presztízsveszteséget okozott az akkori magyarországi jobboldalnak, és megágyazott a kommunisták 1994-es visszatérésének. A fesztivál rávilágít arra a beteg médiahelyzetre is, amely évtizedekig jellemezte hazánkat, és amelynek révén a hatalmukat a rendszerváltozáson átmentő potentátok évtizedekig képesek voltak manipulálni a közvéleményt.

Borvendég Zsuzsanna: Vagyonátmentés - MSZMP-ből MSZP (A Modellváltás '89 történelmi fesztivál programjából)

Modellváltás 2018 október 25.
Az MSZMP-nek hatalmas vagyona volt, ennek tetemes része került át a rendszerváltást követően a pártemberek viszonylag kis létszámú csoportjának kezébe. Kialakult egy tőkés réteg a nyolcvanas évek végére, egy gazdasági elit. De hogy jöhetett mindez létre? Ezek az emberek olyan helyzetbe kerültek, hogy be tudtak szállni a privatizációba. A Modellváltás Fesztivál következő előadója Borvendég Zsuzsanna volt, aki az MSZMP vagyonátmentéséről osztott meg érdekes gondolatokat.

Tetszettünk volna forradalmat csinálni? - Kétnapos történelmi fesztivál a PS szervezésében

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2018 október 19.
Modellváltás '89 – „Tetszettünk volna…?” – címmel október 25-én és 26-án történelmi fesztivált rendez a PestiSrácok.hu csapata a Premier KultCaféban (a Kálvin térnél). Az eseményen fellépnek ismert történészek, egykori és jelenlegi politikusok, zenészek és a rendszerváltás meghatározó arcai. Lesznek előadások a Taxisblokádról, a vagyonátmentésről, a lengyel-magyar rendszerváltásról, a punkok és a rockerek lázadásáról, de izgalmas vitákkal, beszélgetésekkel, filmvetítésekkel, koncertekkel, fotó- és szamizdat-kiállítással is készülünk. A belépés ingyenes.

“Dubček kiöntötte a szívét Kádárnak, aki végül elárulta őt” - Interjú a '68-as bevonulást belülről megélő Szűrös Mátyással

PPestiSrácok.hu Arcok 2018 október 1.
Unikális részleteket mondott el Szűrös Mátyás volt diplomata, ideiglenes köztársasági elnök és baloldali politikus a PestiSrácok.hu-nak a prágai tavasz fél évszázaddal ezelőtti eltiprásáról, Kádár János kettős játékáról és árulásáról, a nagyhatalmak gyomorforgató egyezkedéséről és a rendszerváltozás előzményeiről. Szűrös, aki 1968-ban fiatal diplomataként és titkárként jelen lehetett a varsói szerződés katonáinak bevonulását megelőző csúcstalálkozók helyszínén, így emlékezik vissza: Kádár János, az MSZMP főtitkára elment a végsőkig, az utolsó pillanatig győzködte a reformkommunista első titkárt, Alexander Dubčeket, de tudta, hogy vállalkozása nem veszélytelen. Kemény időszak volt ez: Biszku, Gáspár, meg a Komócsin rohangáltak Moszkvába, és feljelentették őt, miközben az amerikaiak is azt tanácsolták a szovjeteknek, hogy “minél gyorsabban rendezzék le” az egészet. Szűrös Mátyás akkor 35 éves diplomata volt, s nem érez felelősséget az emberarcú csehszlovák szocializmus kísérletének leverése miatt. Úgy érvel: nem volt döntő pozícióban. Mint Kádár János delegációjának titkára, arra volt lehetősége, hogy (a tárgyalások előtt és után) közvetlenül lássa és hallja Leonyid Brezsnyev szovjet főtitkár és a szocialista blokk vezetőinek egyre drámaibb egyezkedéseit Csehszlovákia sorsáról. Szűrös Mátyás 1989-ben ideiglenes államfőként kiáltotta ki a köztársaságot az Országház erkélyéről, ennek apropóján kérdésünkre kifejtette: nem az ellenzékiek és az állampárt alkuja siklatta ki a rendszerváltozást, az igenis bátor és modellértékű tett volt. “Az MDF-SZDSZ paktum és a Bokros-csomag tett tönkre mindent. A Bokros-csomag mögött már ott állt az SZDSZ is. Úgy tudom, én voltam az egyetlen a pártomon belül, aki nem szavazta meg, majd az MSZP-ből is kiléptem.”

Hogyan vette saját nevére Magyarország vagyonát a nómenklatúra? - Polbeat Dézsyvel és Ambrózyval (Videó!)

HGHuth Gergely Magyar ugar 2018 szeptember 23.
Hogyan vette saját nevére a brancson belül csak modellváltásként emlegetett rendszerváltozás idején Magyarország nemzeti vagyonát a kommunista nómenklatúra? - többek között ez is témája volt a legutóbbi Polbeatnek, ahol Dézsy Zoltán dokumentumfilmest és Ambrózy Áron blogcsászárt Stefka István lapigazgató és Huth Gergely főszerkesztő kérdezte az R56 Sörözőben. Emlékezetes: Dézsy a PestiSrácok.hu-n tálalta ki több éves kutakodásának eredményét, amelyből kiderül: az MSZP 1989-ben jogtalanul, a bűnben fogant, és az a klikk, amely a “modellváltás” éveiben gyakorlatilag a nevére vette a nemzeti vagyont, benne a Gyurcsány-Apró-klánnal, még az MSZMP ingatlanait és vagyonát is lenyúlta. Ambrózy Áron megosztotta tapasztalatait a "hordós" DK-tüntetésről; a beszélgetés résztvevői egészen unikális információkat beszéltek ki a 12 évvel ezelőtti rendőrterrorról, a tévészékház előtti tüntetők provokálásáról és a gyurcsányi titkosszolgálat machinációiról. A beszélgetést az tette különlegessé, hogy a Francia Televízió stábja a Polbeat elején a PestiSrácok.hu kollégáit kérdezgette arról: mi az oka annak, hogy újságíróként a "sajtószabadságot elnyomó Orbán-rezsimet" támogatják és mi a véleményük a Sargentini-jelentésről? Amikor kiderült, hogy a sajtószabadság terén egy Soros-szervezet sorolta Magyarországot Banglades környékére, a PS munkatársai hangos hahotázásban törtek ki. A műsor elején még ott ül a francia tévé riportere, akivel a beszélgetés egy részét itt is megnézhetik:

1989-ben bűnben fogant az MSZP, a párt létezése is megkérdőjelezhető - Dézsy Zoltán leleplező riportja!

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2018 szeptember 18.
Az MSZMP-vagyon átjátszásának történetét két és fél évtizede kutató Dézsy Zoltán dokumentumfilm-rendező olyan, eddig eltitkolt okiratok birtokába jutott, amelyekből kiderül: 1989-ben a reformszocialista elvtársak átverték a régi vonalas kommunistákat - egyben az egész ország közvéleményét - és 28-an úgy alapították meg a mai MSZP-t, hogy azt teljesen törvénytelenül az MSZMP utódpártjaként definiálták, annektálva az állampárt megmaradt vagyonát. Németh Miklósnak és Vastagh Pálnak jutott a kulcsszerep a trükkben, de a közhiteles bírósági nyilvántartásból is hiányzó új bizonyítékok alapjaiban kérdőjelezik meg az MSZP létét és az elmúlt három évtizedes gazdálkodásának jogszerűségét. (PS)

„Elszánt hittérítők s beárad a dögszag” – amikor Kádár torkán akadt a krumplis tészta

MGMező Gábor A Hálózat 2018 augusztus 12.
Nagy Gáspár Öröknyár című versével vitte be az első gyomrost Kádár Jánosnak, amikor nyíltan, bátran szembesítette 56-tal és a megtorlással. 1986-ban, a forradalom 30. évfordulóján újabb két versével előbb megrendítette, majd egy jobb-csapottal leterítette a diktátort. Kádárék azonnal szétzavarták a verseket leközlő Tiszatáj szerkesztőségét, de a hatalom ezúttal veszített. Minden ármánykodás, bomlasztási kísérlet ellenére az Írószövetség összefogott, és kiállt a költő mellett.

A szabadság kis körei – célkeresztben Cseh Tamás és Csengey Dénes

MGMező Gábor A Hálózat 2018 július 29.
Nemzedéki talajvesztésről, tévelygésről beszélt Csengey Dénes azon az 1985-ös műsoros esten, amelynek ő és Cseh Tamás volt a főszereplője. Egy jelentéssel idézzük fel a paksi előadást, amely után a társaság autóba ült, és egy ismerősénél folytatta a beszélgetést. Velük tartott egy ügynök is (talán több is, de egyről tudunk). Csengeyt a nyolcvanas években végig megfigyelte az állambiztonság, hiszen kiemelten veszélyesnek tartották a népszerű, fiatal költőt (későbbi politikust). A két ikon néhány évvel a paksi előadás és a bölcskei beszélgetés után elkészítette első és egyetlen közös albumát. Most azt az 1985-ös napot idézzük fel. Bibó Istvánnal szólva (még akkor is, ha más kontextusban használta): bemutatjuk a szabadság kis köreinek egyikét.

Filmekkel oszlatjuk a vörös ködöt – Szabadon megnézhetőek Huth Gergely és Stefka István dokumentumfilmjei

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2018 május 1.
Sok mindent el lehet mondani Huth Gergely és Stefka István mostantól ingyenesen is megnézhető filmjeiről, de hogy ne keltettek volna vihart, azt nem. Márpedig minden alkotásnak az a célja, hogy érzelmeket keltsen, vitákat szüljön. Mi vállaltuk, szembe szállunk az elmúlt hetven évben felépített hazug narratívákkal, hogy végre felemelhessük a fejünket. Hogy kimondhassuk: természetesen nem a nép bolond, hanem az egykor moszkovita bábmesterek manipulálnak minket, a közelmúltunk történelmét - még ma is. Ha kíváncsi, hogy hogyan, jól fog szórakozni, máskor pedig elmélyülni a gondolataiban a Pesti Srácok új Filmklubját böngészve: filmklub.pestisracok.hu. Ha pedig nem az, akkor nyugodtan dugja vissza a fejét a homokba!

Amikor Harangozó Szilveszter és az állambiztonság lebeszélte Friderikuszt a "kémügyes sztoriról"

MGMező Gábor A Hálózat 2018 április 15.
Gyepes-Gilbert Ottó a nyolcvanas években a katonai szolgálatnak, az MNVK/2-nek dolgozott, amikor Amerikában lebukott, és börtönbe zárták. Azt szerette volna, ha a Kádár-diktatúra, ill. a szovjetek kicserélik más foglyokkal, ügyének meg akarta nyerni a riporter Friderikusz Sándort, akit ügyvédjén keresztül meg is keresett. Friderikusz magától Harangozó Szilvesztertől, az állambiztonság vezetőjétől kért tanácsot az ügyben, majd egy tiszt behívta őt a BM-hez, ahol lebeszélte az újságírót a tervezett interjúról. Sikerrel. 1989-ben más sem hiányzott az éppen saját átmentésével foglalkozó diktatúrának, minthogy George Bush amerikai elnök látogatása előtt egy ilyen ügy zavarja meg a helyzetet.

Kell-e politikai ökumenizmus a „szétszakadt országnak”? (Vélemény és Polbeat videó)

Magyar ugar 2017 február 22.
Magyarország politikai-eszmei kettészakítottsága lassan már közmondásos, noha ez a vélekedés erősen túlzó. A legutóbbi két választást lehengerlő fölénnyel nyerte a konzervatív jobboldal, vidéken pedig először és utoljára 1994-ben tudott fölénybe kerülni a baloldal. A kettészakítottságot ezért sokkal életszerűbb Budapestre szűkíteni, itt ugyanis tényleg létezik a jelenség. Ezt járja körül Huth Gergely és Mező Gábor új dokumentumfilmje, a Szétszakadt Magyarország, amelynek kedd este volt a díszbemutatója az Urániában. A vetítés utáni beszélgetésen szóba került, hogy párbeszéd kéne a két oldal között. A kérdés azonban, hogy mi alapján és miért kéne párbeszéd, megéri, hogy közelebbről ránézzünk. Véleménycikkünk mellékleteként a keddi rendhagyó Polbeat adásunk, azaz a dokumentumfilm bemutatóját követő pódiumvita is megnézhető!
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.