Pesti Srácok

Modellváltás '89 – Ötvenhattal szembeni ellenforradalmi kísérlet volt a taxisblokád (videó és galéria)

A rendszerváltáskor hivatalba lépő Antall-kormány által átélt rendkívül nehéz helyzetről, az igazságtételi törvény elbukásáról, az elmaradt elszámoltatásokról beszélt egyebek mellett a Modellváltás '89 történelmi fesztiválon csütörtökön Balsai István. Az Antall-kabinet igazságügyminisztere ellenforradalomnak nevezte a taxisblokádot, és rámutatott, azt olyan katonai precizitással szervezték meg a háttérből, amire laikus sofőrök képtelenek lettek volna. Videónkban megszólal még Borvendég Zsuzsanna történész, Schuszter Lóránt, a P. Mobil frontembere, valamint a PestiSrácok.hu főszerkesztője és lapigazgatója, Huth Gergely és Stefka István. Nézze meg a fesztivál tegnapi napjának összefoglalóját!

Balsai István a beszélgetésen számos kritikával illette Göncz Árpádot, illetve az akkori időszak médiaelitjének egy részét, akik a közrádióban és köztévében valóságos háborút indítottak a kormány ellen, amely nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy 1994-ben visszatértek a kommunisták, és Horn Gyulát juttatták hatalomra. Balsai szerint a rendszerváltozást elmaszatoló háttérerők összefogásának eredménye a 2006 őszét jellemző rendőrterror, illetve az, hogy a történtek miatt indított büntetőperben a nyilvánvaló felelősségük ellenére felmentették az érintett rendőrparancsnokokat. Előadása után Borvendég Zsuzsannatörténész portálunknak elmondta, hogy a hasonló fesztiválokra rendkívül nagy szükség van, mert a rendszerváltozás történetét eddig sem történeti, sem társadalmi szempontból nem sikerült tisztázni, miközben az emberek közül még azok is egyre többen válnak közönyössé a téma iránt, akik átélték a történelmi időket. Schuster Lóránt stábunknak kifejtette, hogy szerinte álságos bal- és jobboldali politizálásról beszélni, ugyanis egy igazi cél létezhet, az pedig Magyarország érdekeinek szolgálata, ez pedig minden más érdeket felülír. Lóri úgy vélekedett, hogy értelmetlen az ellenzék által gründolt álproblémákkal foglalkozni: a választópolgárok világosan kifejtették, hogy a többség miképp képzeli el hazánk jövőjét, és ezt komolyan kell venni, ez annak is kötelessége, aki nem szimpatizál a kormánnyal. A P. Mobil frontembere korábban Kövessy Róbert rendezővel, Miklós Péterrel és Árvai Viktorral elevenítették fel, hogy a kommunista diktatúra hogy próbálta meg ellehetetleníteni a nyolcvanas évek elején a hazai underground, illetve punk- és rockmozgalmak prominenseit, majd miképp próbált beépülni azokba a közösségekbe, amelyeket tiltással nem tudott szétverni, megszüntetni. Waszlavik „Gazember” László zenésztársával főképp népzenei estet tartott, a műsorban bemutattak számos régi, a köztudatból méltatlanul kikopott katonadalt is. Az extravaganciájáról ismert művész portálunknak elmondta, hogy mindig élénken érdeklődött a politika iránt, nem híve egyetlen oldalnak sem, ugyanakkor kijelentette, hogy a nemzeti összetartozás elkötelezett híve. Ezt elég meggyőzően támasztja alá, hogy a páros a műsorát a Székely himnusszal fejezte be.

Fesztiválunkat a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. támogatásával rendeztük meg.

Modellváltás ’89 – „Tetszettünk volna…?” – címmel  október 25-én és 26-án délelőtt 11 órától este 10 óráig történelmi fesztivált rendez a PestiSrácok.hu csapata a Premier Kultcaféban és környékén Fotó: Horváth Péter Gyula

Modellváltás 17-HPGy

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.