határon túli magyarok
Miért tartja Ukrajna diplomáciai kényszerpályán Magyarországot? - Hat éve tart a generált gyűlölet, pedig Magyarország már bizonyította, jó szövetséges
Nyugati divat Magyarországot oroszbarátsággal vádolni, pedig, ha valaki figyelte az elmúlt évtized folyamatait, pontosan láthatja, Ukrajna az, amely mintegy hat év óta diplomáciai kényszerpályán tartja Magyarországot azzal, hogy a kárpátaljai magyar kisebbség létezését a legelképesztőbb eszközökkel - például nyelvellenőrökkel - próbálja ellehetetleníteni. Míg korábbi cikkünkben azzal foglalkoztunk, milyen komoly és olykor egyedüli szövetségese volt hét éven keresztül Magyarország Ukrajnának a csatlakozási törekvések során, alábbiakban azt elemezzük, mikor és hogyan állt be az amúgy egyszerű eszközökkel feloltható diplomáciai ellentét, amelyhez annyira ragaszkodnak az ukránok, hogy már gyanús, hogy valamiért érdekük is. Jeney János térképész a PS-nek: Az angol titkosszolgálat keze benne volt mindabban, ami Trianonban Magyarországgal történt – Ferkó Dániel kérdez (Videó)
Bár az amerikai békedelegáció tudta, hogy a Teleki Pál-féle Vörös térkép objektíven és hitelesen mutatja be az etnikai számarányokat, ami alapján Magyarországot nem lehet elítélni, mégsem vettek részt azon a tárgyaláson, amely előidézte a trianoni tragédiát – nyilatkozta a PS-nek Jeney János térképész, a Magyarságkutató Intézet munkatársa. A kutató szerint az amerikai békedelegáció távolmaradásának oka, hogy az USA – akkor még – nem mert szembe menni a kiterjedt gyarmatbirodalommal rendelkező franciákkal és britekkel. Kevéssé ismert tény, hogy az angol titkosszolgálat, az MI5 már évekkel a trianoni döntés előtt azon munkálkodott, hogy Magyarországot az első világháború végén feldarabolják, az Osztrák-Magyar Monarchiát kivéreztessék. A britek geopolitikai érdekeik érvényesítése érdekében a pánszlávizmust akarták erősíteni Magyarország kárára. Teleki Pál és tudóstársai a "béketárgyalások" előtt ki akarták juttatni a magyarság valós kárpát-medencei számarányát bemutató Vörös térképet (Carte rouge) Angliába. Szerették volna tájékoztatni a brit közvéleményt arról, hogy mi készül Magyarország ellen, ám a brit titkosszolgálat a határon lefoglalta a térképet – számol be Jeney János, aki a világ számos pontján, a többi között Milwaukee-ban, az Amerikai Földrajzi Társaság levéltárában végzett kutatásokat. Részletek a videóban – az elhangzottak új megvilágításba helyezik mindazt, ami Trianonban történt! Már saját "emberei" is elítélik az egyre őrültebb Viktor Baloga magyarellenes ámokfutását
Egyre vállalhatatlanabb már a sajátjai körében is Viktor Baloga ukrán parlamenti képviselő, akinek magyarellenes kirohanásairól többször is beszámoltunk. Két olyan magyar képviselőt hívtunk fel telefonon a csapi tanácsból, akik Balogáékat erősítik, támogatásuk élvezik. Egyikük az UMDSZ tagjaként lehet benne a csapi tanácsban és koalíciós szövetségese Viktor Baloga Egységes Középpártjának, másikuk Andrij Baloga, Viktor Baloga fiának, a Munkácson Turult döntő polgármester pártjának a képviselője. Arra voltunk kíváncsiak, hogy magyar emberként, magyar politikusként mégis mit szólnak Baloga magyarokat becsmérlő kijelentéseihez, nem jelent-e problémát számukra egy olyan ember pártjának a szövetsége, aki szíve szerint az Urál túloldalára toloncolná az összes magyart. Ugyan nem kevés verejték árán, de azért elhatárolódtak az Egységes Középpárt elnökétől és mindketten úgy foglaltak állást, hogy a magyar emlékműveket, történelmi emlékeket, mint a munkácsi Turul is, őrizni kell. Kár, hogy akkor nem tartották ilyen fontosnak a magyar tudatot és jelképeket, amikor a magyar zászló használatáról kellett szavazni... Provokáció és történelemhamisítás - Már Huszt vára is ukrán volt (videó)
Egyre "szebb" és "szebb" példáit látjuk az ukránoknál annak, hogyan kell a nemzeti kisebbségeket provokálva saját történelmüket is elvitatni tőlük. Mint tudjuk, egyes nacionalista ukránok szerint az is provokáció a magyarok részéről, ha Ungvár váránál tábla tájékoztatja a turistákat arról, hogy történelmi magyar várnál járnak. S legújabban valakik úgy gondolták, ha már Ungvár várát elvitathatják tőlünk, magyaroktól. Ugyan miért ne lehetne ukrán gyökerű Huszt vára is? Ez egyenesen történelemhamisítás - állítja Jeney János, a Magyarságkutató Intézet térképész kutatója, az a fiatalember, aki megtalálta a közelmúltban Párizsban is bemutatta Telekiék 1920-as trianoni béketárgyalásokra készített térképeit, amelyeket végül nem engedtek bemutatni a magyar delegációnak. Ezek a több mint száz éves eredeti dokumentumok egyértelműen bizonyítják, olyan, hogy ukrán a Kárpátalja közelében nem volt 1920 előtt.