hatóság félrevezetése
Hatóság félrevezetése miatt körözik Szabó Bálint botránypolitikust, akit tegnap még a Dunából mentettek ki a vízirendőrök
Hatóság félrevezetése miatt adott ki ma elfogató parancsot a Kecskeméti Járásbíróság Szabó Bálint ellen. A botránypolitikust tegnap még a vízirendőrök mentették ki a Dunából, majd élesztették újra. Ma délelőtt pedig a Fővárosi Közgyűlésen okozott botrányt, még Terdik Tamást, budapesti rendőrfőkapitányt is nagy hangon számon kérve. Elállta az útját és azt vetette a tábornok szemére, hogy hat rendőr – állítása szerint – jogtalanul bezárta őt egy hotelszobába a miniszterelnök beszéde alatt. Elmeorvosi vizsgálat elrendeléséről nincs hír.Ábrahám Róbert: Így manipulálta Puzsér a pofont megörökítő hangfelvételt - Újabb részletek!
Puzsér Róbert természetéhez mintha hozzá tartozna, hogy valakibe mindenképpen bele kell állnia. Nyíltan provokál, dehonesztál és amikor kiszemeltjénél elszakad a cérna a legnagyobb drámakirálynőket túlszárnyalva vergődik. Az Ábrahám Róberttel kapcsolatos vitájában viszont most úgy tűnik eltaktikázta magát, ami jogi következményeket is vonhat maga után, ugyanis azt állította a hatóságoknak, hogy semmilyen felvétel nem készült arról, amikor kollégánk Puzsér fenyegető fellépését egy pofonnal hárította. Most viszont közzétett egy - Ábrahám állítása szerint- megvágott hangfelvételt, ami bizonyítja, hogy félrevezette a hatóságokat. Azt, hogy hogyan kezdődött a felek között az adok-kapok, Puzsér miért éppen a "homokosvádat" választotta Ábrahám ellen és mi történt az ominózus estén, valamint a rendőrségen kollégánkat, Ábrahám Róbert elmondta a PestiSrácok.hu-nak.Újra évekre börtönbe kerülhet a sümegi börtönszocialista Németh Szabolcs
Májusban hirdethet ítéletet a Kecskeméti Járásbíróság hamis vád bűntette miatt a többszörösen terhelt múltú Németh Szabolcs ellen. A pártjából kiebrudalt ex-szocialistának még egy korábbi rablás miatt hatályban van a felfüggesztett büntetése, így akár 4–5 évre is rácsok mögé kerülhet. Némethet azzal vádolják, hogy a Czeglédy Csaba elleni büntetőeljárás kezdeti fázisában valótlan tartalmú bejelentéseket küldözgetett – persze álnéven – a hatóságoknak, többek között arról, hogy bizonyos terheltek – azok, akik mellesleg a hatóságokkal együttműködtek és később a vádhatósággal egyezséget kötve segítették a büntetőeljárást – Czeglédy Csabával éppen szökést készítenek elő, annak németországi rokonaihoz. Arról is tájékoztatta a jól értesült a hatóságokat, hogy az eltűnt pénzt is menekítik, és fegyvereket rejtegetnek Sümegen és annak környékén. A névtelen, kamu leveleket többen is megkapták a legfőbb ügyésztől a TEK-ig. A kommandósok egy napon át keresték az állítólagos rejtegetett fegyvereket a kisvárosban.Megverette magát a fekete bőrű, meleg színész, hogy karrierjét előre lendítse, bűnösnek találták
Fekete bőrű, meleg színészként rendezett maga ellen gyűlöletbűncselekményt abban a reményben, hogy előrelendítse saját karrierjét. A bíróság bűnösnek találta, most a börtönnel néz szembe Jussie Smollett.Be akart vágódni a haveroknál a pénzszállító, ezért hazudta azt, hogy kirabolták
Szerda délután a rendőrök kiürítették Budapesten az Árkád bevásárlóközpontot. Az elsődleges hírek szerint egy pénzszállítót raboltak ki, ezért lepték el a rendőrök az épületet. A pénzszállító később bevallotta, hogy nem támadták meg, csak kitalálta az egész történetet.Ajánljuk még