havasi gábor
Lebukott a polgármesteri ambíciókat szövögető momentumos Havasi Gábor (Videóval frissítve!)
A Momentumnál mindennek is van következménye, ezt már régóta tudjuk. Ahogyan azt is, hogy szigorú következetességükben egyszer heveny hányingert kapnak a DK-tól, az MSZP-től és a "régi baloldaltól", aztán meglepetésszerűen összefognak velük. De azt azért örömmel jelentik ki, hogy az ő soraikba bizony nem jöhetnek olyanok, akik régen a szocialistákkal vagy Gyurcsánnyal csinálták meg a szerencséjüket, a 2010 előtti Gyurcsány-korszakkal és a szocikkal ők bizony nem vállalnak közösséget. Legalábbis szóban – ezt mindig érdemes odabiggyeszteni a Momentum gerinces társaságának nagy lózungjai után –, hiszen a XXII. kerületben, Budafok–Tétényben a múltkori bukást követően ismét polgármesteri székért induló momentumos Havasi Gáborról kiderült, amit eddig minden felvetéskor tagadtak: Havasi 2010-ig a zuglói MSZP tagja volt, ezt pedig a PestiSrácok.hu-hoz eljuttatott kilépési dokumentum bizonyítja. Abban az évben Havasi azonban dobbantott, aztán megtalálta a helyét a NOlimpia csapatánál, ahol ismét megérezte az MSZP–SZDSZ fanyar ízvilágát, ami annyira hiányozhatott neki. Érdekes, hogy a legsötétebb Gyurcsány-érában az MSZP tagja volt, a süllyedő hajót aztán elhagyta. Emlékszünk, hogy húsz évvel korábban, 1990-ben is hasonló példákat láthattunk, amikor az elvtársak hirtelen a demokrácia elkötelezett hívei lettek, sőt, ők oktattak ki mindenki mást a népképviselet rejtelmeiből. Most Havasi oktat.Donáth Anna március 15-e alkalmával kampánybeszédet mondott a Momentum budafok-tétényi polgármesterjelöltje mellett
Nem sok szót fecsérelt az 1848-49-es forradalom és szabadságharcra Donáth Anna, a Momemtum Mozgalom EP-képviselője, ehelyett a XXII. kerületi ünnepségen Havasi Gábor, a Momentum budafok-tétényi polgármesterjelöltje mellett kampányolt, aki „2019-ben alig maradt alul a polgármester-választáson, és azóta is a kerületért dolgozik”.Összejátszhat a kutyapárt a Momentummal Budafokon, miközben hadjáratot indítottak a DK ellen
Ahogyan eddig is megszokhattuk, már az ellenzéki összefogás sem megy olyan gördülékenyen, mint azt sokan gondolják, ennek pedig ékes példája, hogy most sem tudnak néhány kerületben megegyezni a felek a polgármesterjelöltről. Így van ez az V., a XII. és a XXII. kerületben is, ahol előválasztást tartanak. Utóbbiban viszont igencsak egymásnak feszül a teljes baloldal és a Momentum jelöltje, Havasi Gábor ugyanis nyíltan támadja a DK-s polgármesterjelölt ellenfelét, miközben úgy tűnik, összejátszanak a kutyapárttal, hiszen azt a Kóber Györgyöt indíthatja a viccpárt az egyik körzetben, aki eddig a Momentum-frakcióban ült, nem mellesleg óvodás gyerekekkel közös képen hirdette magát egy társkeresőn korábban és a gyerekek nemváltásának nagy szószólója volt.Mi kérdezünk – Karsay Ferenc: ha egy öreg kommunistával szkanderezem, tudom, mik lesznek a szabályok, az ifjú titánok viszont már boxerrel a zsebükben érkeznek
A Mi kérdezünk vendége Karsay Ferenc, a XXII. kerület, Budafok-Tétény fideszes polgármestere volt, aki többek között beszélt arról, hogy a régi baloldal, minden negatívuma mellett tisztességesebb ellenfél volt, mint a mostani, új baloldali generáció. Karsay háromszor volt alpolgármester, majd 2014 óta polgármestere a XXII. kerületnek, ahol nem csak a szavakkal harcol az oktatás és egészségügy fejlesztéséért, mint a látványpolitikával megelégedő baloldal, hanem a tetteket fontosabbnak tartja, ezt pedig a Mi kérdezünkben részletesen el is mesélte. A polgármester szót ejtett a Fővárosi Közgyűlés diktatórikus jellegéről is, melyet névlegesen Karácsony Gergely vezet, ám a háttérben a régi, 2010 előtti gyurcsányista őskövületek érkeztek vissza Budapestre egy újabb rombolókörútra. Karsay Ferenc szerint évek óta lehetetlen valódi vitát folytatni a közgyűlésben, ahol a jelenleg ellenzékben lévő Fidesz semmilyen lehetőséget nem kap arra sem, hogy elmondhassa a véleményét, arra pedig főleg nem, hogy érdemben beleszólhasson bármilyen döntésbe. Közelednek az önkormányzati választások, a polgármester pedig műsorunkban elmondta, hogy mocskos kampányra számít, ami őt személy szerint rendkívüli módon taszítja, de bízik abban, hogy az eredmények fognak többet számítani, hiába könnyebb ígérni és légvárakat építeni. Nézzétek meg műsorunkat!Tarlós István levélben magyarázta el a vizsgálóbizottság elnökének a 4-es metró történetét
Az elmúlt 25 év fővárosi korrupciógyanús ügyeit vizsgáló bizottság a minap a 4-es metró történetét Tarlós István vezetéséhez kötötte. A volt főpolgármester ezt nem díjazta, ezért levelet írt Havasi Gábornak, a testület elnökének. Tarlós István úgy érzi, a téma előadója, Posch Eszter Ágnes nem tárta fel az ügyet kellő mélységében, ezért nem maradhat tovább csendben.Tarlós István helyretette a korrupciót kereső fővárosi vizsgálóbizottság pimasz elnökét
A fővárosi korrupciógyanús ügyek miatt vizsgálóbizottságot hozott létre a Fővárosi Önkormányzat. A testület többek között az elektronikus jegyrendszer ügyét is vizsgálja. A volt főpolgármester, Tarlós István pénteken eleget tett a bizotságot vezető Havasi Gábor meghívásának, aki feltehetőn utólag már bánja, hogy Tarlóst akarta kényes helyzetbe hozni, ugyanis a volt főpolgármester keményen helyretette a szemtelenkedő Havasit – számolt be a történtekről a Mandiner.Az ellenzék Tarlós gyanúba keverésével palástolná alkalmatlanságát
Vizsgálóbizottságot alakít a Fővárosi Közgyűlés az elmúlt évek korrupciógyanús ügyeinek kivizsgálására – jelentette be Kerpel-Fronius Gábor (Momentum) főpolgármester-helyettes szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.Karácsony és a szolidaritás – A főpolgármester nem engedné, hogy vidékről koronavírusos betegeket szállítsanak a fővárosi intézményekbe
A főpolgármester mindig is imádta a Facebookot, ezért két Farmville játék lezavarása között szeret írni egy-egy frappáns posztot is, ha már gép előtt ül és nincs más dolga. Azt már észrevehettük, hogy három területen igazán profi Karácsony: rendkívül ügyesen menekül, ám majdnem ilyen hatékonyan vinnyog és tereli a felelősséget, ezekben már tökélyre fejlesztette tudását. Így lassan Budapest vezetését is illene legalább tizedennyire jól menedzselni, ahelyett, hogy ártatlan arccal tagadna mindig mindent, ami valójában a főváros felelőssége. Zuckerberg kedvenc homokozójában pedig ismét gurul a gyógyszer és görbül a gerinc, hiszen Karácsony jó magasra feltéve a kezét, kikéri magának, hogy Budapestre szállítsanak koronavírusos betegeket, elvégre oldják azt meg ott, ahol akarják, ő aztán nem foglalkozik semmilyen bugrissal. Természetesen ezt csak úgy maga nem dönthette el, segítettek neki Budapest kiváló egészségügyi szakemberei: László Imre, a DK újbudai polgármestere és Havasi Gábor, a Momentum politikusa, aki egyébként mentőápoló. Hol van az állandóan hangoztatott szolidaritás, amely folyamatosan úgy zubog a főpolgármester szájából, mint az elromlott WC tartályából a víz?Ajánljuk még