hazaszeretet
"A Jóisten a nagy szellem volt" - így tudták túlélni a kommunista éveket a magyar cserkészek - Mi kérdezünk
A Mi kérdezünk mai adásában Márkus Richárd cserkész segédtiszt volt a vendégünk, akivel arról beszélgettem, hogy mi is a cserkészet titka. Jelenleg a világ több mint 200 országában vannak jelen, és létszámuk több tízmillió főt számlál. Magyarországon a tagok száma meghaladja a tizenháromezret. Küldetésük, hogy olyan fiatalokat neveljenek ki, akik elkötelezettek Isten, országuk, önmaguk identitásuk mellett, és ezáltal egy egészséges társadalom tagjai legyenek. De szó esett arról is, hogyan lehetséges az, hogy egy olyan ifjúságnevelő mozgalom, mely a kommunista rendszerek elviselhetetlen szervezetei voltak, a mai napig működnek, annak ellenére, hogy több évtizedig csak a berkek alatt létezhettek. „Mi az alkotó hazaszeretetben hiszünk” – egy államférfi szavait hallhattuk a Fidesz kongresszusán
Orbán Viktort 1.061 küldött támogató szavazatával, újraválasztották a nagyobbik kormánypárt elnökének a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség vasárnapi, 29. tisztújító kongresszusán, Budapesten. A miniszterelnök a háromnegyed órás beszéde során egyszerre mutatta egy tapasztalt politikus és egy ereje teljében lévő vezető képét: „Háromféle hazaszeretet van a magyaroknál: a szónokló, a búsuló és az alkotó. [...] mi leginkább Klebelsberg unokái vagyunk, akik az alkotó hazaszeretetben, a produktív életben hiszünk. Ez a mi életerőnk, ebből táplálkozik a politikai közösségünk, és miután a sikerek mellett a kudarcok sem kerültek el bennünket, ez emelt fel bennünket újra és újra. 16 év ellenzékben, 16 év kormányon, ezt csak rendíthetetlen derűlátással, bizalommal és mély hittel lehet végigcsinálni” - mondta a kormányfő. Ha mindenről (is) Orbán tehet, akkor bizony a magyar foci szárnyalásáról (is)
Hosszú évek óta szidja Orbán Viktort a magyarországi ellenzék a foci miatt. Egyszemélyi felelőssé tették mindazért, ami a magyar fociban történik. Minden „azorbán” miatt van – huhogták. Lázítottak, hazudoztak, hergeltek szakmányban. Most, mikor a befektetett energia, pénz, idő, jószándék és szakértelem kezdi meghozni első gyümölcseit, mikor fiaink világbajnok focistákból csinálnak bohócot a pályán, s örömkönnyeket csalnak a szemünkbe játékukkal – az ellenzék bekúszott a szőnyeg alá, s onnan üvöltözik kifelé: „Orbánnak semmi köze a focisikerekhez meg a remek helytálláshoz!”