Roma nemzetiségi szószóló a PS-nek: a Gyurcsány-kormány nagy bűne, hogy nem tudta megvédeni a cigányokat (videó!)PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 november 3. A 2008–2009-ben romák ellen elkövetett gyilkosságsorozat áldozataira emlékezett a Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú alapítvány (CÖKA) által életre hívott Országos Roma Klub, Roma Értelmiségi Műhely ma Budapesten. Farkas Félix roma nemzetiségi szószóló a Pesti Riporter stábjának úgy nyilatkozott: a Gyurcsány-kormány bűne, hogy nem védték meg a roma embereket, egyes sajtóhírek szerint pedig erre szándék sem volt. A nemzetiségi vezető kétségbe vonta, hogy a gyilkosságok elkövetésében szerepet játszók mindegyike börtönben van. Egyet azonban aláhúzott: az elmúlt 12 évben a magyar cigányság nemzetalkotó tényezővé lépett elő. Ennek meghálálásaképpen vonult fel több ezer roma is az október 23-i Békemeneten.
Már sipákol, hazudik és populistázik a német sajtó GEOrgPOLITIKA november 28. Soha el nem hangzott mondatokat adnak Orbán Viktor szájába a német újságírók
Trump retardáltnak nevezte Tim Walzt és szerinte Szomália nem is igazi ország GEOrgPOLITIKA december 1. Az Egyesült Államok elnöke az afrikai Szomáliát is ostorozta.
Elhunyt az afgán terrorista által meglőtt katonanő és „karácsonyodik” a Közel-Keleten is GEOrgPOLITIKA november 28. A liberális baloldal nem a remek hazafit, a fiatal lányt sajnálja, hanem Trump ellen hergel most is.
Háborús készülődés a venezuelai partoknál GEOrgPOLITIKA december 1. Mullin szenátor azt javasolt Maduronak, hogy költözzön Oroszországba