Pesti Srácok

Roma nemzetiségi szószóló a PS-nek: a Gyurcsány-kormány nagy bűne, hogy nem tudta megvédeni a cigányokat (videó!)

Roma nemzetiségi szószóló a PS-nek: a Gyurcsány-kormány nagy bűne, hogy nem tudta megvédeni a cigányokat (videó!)

A 2008–2009-ben romák ellen elkövetett gyilkosságsorozat áldozataira emlékezett a Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú alapítvány (CÖKA) által életre hívott Országos Roma Klub, Roma Értelmiségi Műhely ma Budapesten. Farkas Félix roma nemzetiségi szószóló a Pesti Riporter stábjának úgy nyilatkozott: a Gyurcsány-kormány bűne, hogy nem védték meg a roma embereket, egyes sajtóhírek szerint pedig erre szándék sem volt. A nemzetiségi vezető kétségbe vonta, hogy a gyilkosságok elkövetésében szerepet játszók mindegyike börtönben van. Egyet azonban aláhúzott: az elmúlt 12 évben a magyar cigányság nemzetalkotó tényezővé lépett elő. Ennek meghálálásaképpen vonult fel több ezer roma is az október 23-i Békemeneten.

Heizler Norbert, a CÖF-CÖKA országos koordinátora felidézte, hogy a gyilkosságsorozat 2008. október 3-án vette kezdetét. A bestiális tett pedig mementójává vált egy olyan korszaknak, amikor a Gyurcsány-Bajnai-kormányok idején lehetőségük volt félkatonai milíciáknak félelemben tartaniuk a roma közösséget.

– tette hozzá.

PestiSracok facebook image

– tette fel kérdéseit. Hangsúlyozta, hogy a magyar kormány zéró toleranciát hirdetett a rasszizmus és az antiszemitizmus ellen, ezzel a szemlélettel pedig a CÖF-CÖKA teljes mértékben azonosul és elítél minden szélsőséges politikai megnyilvánulást.

A baloldal nem tudta megvédeni a cigányságot

Farkas Félix. Fotó: Pesti TV

Farkas Félix, az Országgyűlés roma nemzetiségi szószólója azt mondta, hogy a cigányság a munkahelyek megszűnése miatt a rendszerváltás vesztesévé vált, és a felzárkózás útján csak 2010-ben, az Orbán-kormány támogatása nyomán indulhatott el. Annál is inkább, mert 2008–2009-ben kiderült – folytatta –, hogy a Gyurcsány–Bajnai-kormányok nem tudták megvédeni a cigányságot, és a gyilkosokat is csak az Orbán-kormány megalakulása után fogták el.

– közölte a szószóló.

– mondta Farkas Félix.

Nagy szükség van a roma értelmiség gyarapodására

Székely János, a szombathelyi egyházmegye püspöke úgy fogalmazott, hogy a cigányság kiaknázható lehetőség Magyarország számára. A főpap nagyon fontosnak nevezte a roma értelmiség gyarapodását, mert ők hatásosabban és hitelesebben tudják megszólítani saját népüket.

– mondta.

Forrás: MTI, Pesti TV; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.