cigánygyilkosságok
Lukács Adorján a Pesti Riporterben: felelősség terheli a Gyurcsány-kormányt a romagyilkosságokért (Videó!)
Lukács Adorján, a Roma Értelmiségi Műhely elnöke volt a Pesti Riporter szerdai vendége, aki a romagyilkosságok néven elhíresült, 13 évvel ezelőtti gyilkosságsorozatról beszélgetett a Pesti TV stúdiójában Ferkó Dániellel. A műsorban Lukács kifejtette: véleménye szerint nem biztos, hogy minden érintett megkapta a megfelelő büntetést, és úgy gondolja, lehetnek felbujtók is az ügyben. A Gyurcsány–Bajnai-kormányok felelőssége kapcsán úgy vélekedett: a kisebbségi érdekeket szóban képviselő baloldali politikusok nem léptek fel, a titkosszolgálat pedig nem lépett közbe a bűncselekmények idején.Roma nemzetiségi szószóló a PS-nek: a Gyurcsány-kormány nagy bűne, hogy nem tudta megvédeni a cigányokat (videó!)
A 2008–2009-ben romák ellen elkövetett gyilkosságsorozat áldozataira emlékezett a Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú alapítvány (CÖKA) által életre hívott Országos Roma Klub, Roma Értelmiségi Műhely ma Budapesten. Farkas Félix roma nemzetiségi szószóló a Pesti Riporter stábjának úgy nyilatkozott: a Gyurcsány-kormány bűne, hogy nem védték meg a roma embereket, egyes sajtóhírek szerint pedig erre szándék sem volt. A nemzetiségi vezető kétségbe vonta, hogy a gyilkosságok elkövetésében szerepet játszók mindegyike börtönben van. Egyet azonban aláhúzott: az elmúlt 12 évben a magyar cigányság nemzetalkotó tényezővé lépett elő. Ennek meghálálásaképpen vonult fel több ezer roma is az október 23-i Békemeneten.Egy év múlva szabadul a cigánygyilkosságok egyik elítéltje, de az továbbra is rejtély, kik voltak a felbujtói a Gyurcsány-éra legsötétebb ügyének
Tizenhárom év fegyház kitöltése után egy év múlva szabadul Csontos István, a cigány sorozatgyilkosok sofőrje. Maguk a kegyetlen gyilkosok, Kiss Árpád, Kiss István és Pető Zsolt soha nem szabadulhatnak – írja a Magyar Nemzet. A politikai felelősség egyértelműen a Gyurcsány-kormányé. Kérdés, elfogtak-e mindenkit a bűnösök közül.Cigányügy: mintha Karácsony Gergely rárontott volna Sorosra, Gyurcsányra és a Jobbikra...
Remélem, kikacagták magukat a címen, amely azonban csak félig-meddig beugratós. Ugyanis ha – most az egyszer, kivételesen – komolyan vesszük főpolgármester úr tegnapi internetes tirádáját, s annak szókészletét összevetjük „Valóság nagybácsival”, azt találjuk, hogy valójában a címbeli három létformának szólt be. Mutatom is, hogyan.Cigánygyilkosságok: túl sok a véletlen, hogy elhiggyük, Gyurcsányék csak bénáztak
Napra pontosan tíz éve, 2009. február 23-án gyilkolták meg Tatárszentgyörgyön Csorba Róbertet és ötéves kisfiát, Robikát. A szomorú évforduló jó alkalom arra, hogy fölidézzük: a Gyurcsány–Bajnai-kormányok titkosszolgálati, nyomozó apparátusának mérhetetlen dilettantizmusa miatt vagy tevőleges közreműködésével 2008-2009-ben Magyarországon egy kivégzőosztag több, mint egy évig büntetlenül grasszálhatott az országban, hat cigány honfitársunkat meggyilkolva. Számos jel mutat arra, hogy az akkori állami vezetésnek komoly szerepe, felelőssége lehetett a sorozatgyilkosságban. Ugyanis túl sok a „véletlen”.Ajánljuk még