hezbollah
Újabb halottakat és sebesülteket találtak a Hamász fegyvereseitől megtisztított izraeli településeken
Újabb halottakat és sebesülteket találtak szombat este a Hamász fegyvereseitől megtisztított izraeli településeken, a Gázai övezet közelében a reggeli összehangolt támadás következményeként. Az izraeli mentők közlése szerint a halálos áldozatok száma már legkevesebb kétszáz, a sebesülteké pedig 1100. A számok várhatóan tovább nőnek, minthogy még 22 helyen folyik harc a Hamász fegyveresei és izraeli katonák között, a kórházakban lévő sebesültek egy jó része pedig súlyos vagy életveszélyes állapotú.Hét ember ellen emeltek vádat Libanonban egy ír békefenntartó halála miatt
A libanoni igazságszolgáltatás hét ember ellen emelt vádat az ír békefenntartók ellen decemberben elkövetett halálos támadásban való részvétele miatt – közölte egy libanoni igazságügyi tisztségviselő csütörtökön.Két ember meghalt a Damaszkuszt és környékét ért izraeli rakétatámadásokban
Két ember meghalt Szíriában az izraeli hadsereg Hezbollah elleni rakétatámadásaiban kedd hajnalban – jelentette katonai forrásra hivatkozva a szír állami hírügynökség.Libanon felől is rakétákkal támadják Izraelt
Négy rakétát lőttek ki Libanon déli részéről Izraelre szerdán, az izraeli hadsereg tüzérségi támadással válaszolt. A rakétákat a Türosz térségében található Szeddikine falu környékéről lőtték ki. Az izraeli rakétavédelmi rendszer megsemmisítette az egyik lövedéket, a többi valószínűleg lakatlan területen csapódott be a tájékoztatás szerint.Izraeli vezetők szerint a hadvezetésnek fel kell készülnie egy Irán elleni esetleges amerikai támadásra
Izrael készüljön fel egy Irán elleni esetleges amerikai támadás forgatókönyvére még Donald Trump amerikai elnök hivatali idejének lejárta előtt – erre szólították fel az izraeli hadvezetést az ország politikai vezetői, legalábbis ezt írta szerdán a Walla című izraeli hírportál.Elítélte a Hezbollah Macron elnök Libanonnal kapcsolatos megnyilvánulását
Haszan Naszralláh, a Hezbollah libanoni síita radikális szervezet vezetője kedden üdvözölte ugyan Emmanuel Macron segítségét egy libanoni "reformkormány" létrehozása érdekében, ugyanakkor visszautasította a hangnemet, amellyel a francia elnök az ország minden politikai erejét ostorozta a legutóbbi kormányalakítási kudarc miatt.Lelőtt egy izraeli drónt a Hezbollah
Libanoni területen zuhant le az izraeli hadsereg közlése szerint a drón. A Hezbollah libanoni síita mozgalom azt állítja, hogy fegyveresei semmisítették meg a gépet szombaton.Összefogott a világ Libanon megsegítéséért - Bejrútot katasztrófa sújtotta várossá nyilvánították (összefoglaló!)
Libanon fővárosában, Bejrútban kedd este történt robbanás, amelynek több ezer sebesültje és már száznál több halottja van. Magyarország Orbán Viktor miniszterelnök javaslatára 1 millió eurót ajánl fel az Antióchiai Szír Maronita Katolikus Egyház számára. Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkára szerint rövid távon életmentő segítségre van szüksége Libanonnak a bejrúti robbanás után. A robbanás a bejrúti kikötő körzetében történt, ott, ahol több robbanóanyag-raktár – más források szerint vegyianyagraktár – található. Bejrútot katasztrófa sújtotta várossá nyilvánították és gyásznapot hirdettek. Összeállításunkban elolvashatja, mi történt és milyen szörnyű pusztítást végzett a robbanás.A szakértő szerint a Hezbollah is érintett lehet a bejrúti robbanásban
Nagy valószínűséggel egy kisebb tűz okozta a bejrúti kikötőben tárolt nagy mennyiségű ammónium-nitrát berobbanását kedd este – mondta Kis-Benedek József nemzetbiztonsági szakértő szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.Ajánljuk még

















