hídblokád
Budaházyékat durván meghurcolták Gyurcsányék idején a hídfoglalásért, amit a haladók a gyülekezés szabadságaként aposztrofálnak
Jól mintázza a Gyurcsány-éra és a jelenlegi kormányzat közötti különbséget jogállamiság szempontjából, hogy miként jártak el és mit kaptak 2010 előtt a Gyurcsányék ellen tüntetők, köztük a 2002-es hídfoglalók és miként tartják abszolút alapjoguknak, a gyülekezés szabadságának a főváros felforgatását és megbénítását azok, akik anno ugyanilyen tiltakozási formáért rendbontó garázdák fejét követelték. Azt nem tudni még, hogy a "katás" tüntetés hídfoglalói mire számíthatnak, de az konkrét tény, hogy a 2002-es Erzsébet hídi blokádért egy hosszú éveken át tartó büntetőeljárás végén a Legfelsőbb Bíróság 2009-ben, felülvizsgálati eljárásban Budaházy Györgyöt 30 nap közérdekű munkára ítélte, kimondva, hogy a gyülekezési jogra hivatkozva nem korlátozható mások szabadsága és a gyülekezési jogra való hivatkozással nem lehet kibújni a büntetőjogi felelősség alól. Ajánljuk még
Ez az aszály nem természeti csapás, hanem a mi alkotásunk – Polbeat Piknik
Újra veszélyben nemzetünk és hitvallásunk!
Magyar Péter miniszterelnök ámokfutása nem ért véget. A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét. Alkotmányos puccskísérlet tiszás rendőrökkel? - „Minden eshetőségre fel kell készülni”
A Tűzfalcsoport friss elemzése szerint a Közszolgálati Rendőr Szakszervezet (KRSZ) február 15-i Facebook-posztja messze túlmutat a hagyományos érdekképviseleten. Alkotmányos puccskísérlet tiszás rendőrökkel?