hó
Hát jó reggelt, Főpolgármester úr! Ébren tetszik már lenni?
Remélem, jól szunyókált, nem fáj a dereka. Talán már az első két reggeli fészbuk-bejegyzésén is túl van, amit még azelőtt meg szokott ejteni, hogy kitörölné a csipát a szemiből. Ezekben remélhetőleg leleplezte Orbán Viktor megkerülhetetlen felelősségét mindenben (is), például a ma reggeli havazásban.Ítéletidő Ausztriában: házakba zúdult lavinákkal és több méteres hóval tombol a tél a szomszédban (videó)
Ötös, vagyis extrém magas lavinariasztást adtak ki Kelet-Tirolban a hirtelen esett rengeteg hó miatt. Nagyon sok a járhatatlan út, egy részüket még nem tudták megtisztítani a hótól, több helyen pedig lavinától tartanak, ezért inkább lezártak az utakat – írja az Origo.Hatvan év után megoldották a Gyatlov-rejtélyt
Lavina következtében veszítette életét 1959-ben a Szverdlovszki területen az Igor Gyatlov vezette kilenc fős turistacsoport - közölte szombaton sajtótájékoztatóján az Uráli Szövetségi Járás főügyész-helyettese, Andrej Kurjakov, végleges magyarázatot adva a köztudatba Gyatlov-rejtélyként bevonult esetre.Újra elő kell venni a télikabátokat
Télies idő lesz a következő napokban, havazásra és mínuszokra kell készülni. A hét második felében melegszik az idő, a hétvégén helyenként ismét 20 fok közeli értékek lehetnek - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.Az országban elsőként a Bakonyban nyitott ki sípálya
A természetes havazás után komolyabb lehűlés érkezett, így a Bakonyban úgynevezett hidegpárna alakult ki. Ennek köszönhetően nagy fokozatra kapcsolták a hóágyúkat az eplényi sípályán, és már a tervezettnél jóval korábban, december 5-én meg tudott nyitni az Eplényi Síaréna – közölte portálunkkal a létesítmény kommunikációs és marketingvezetője.Síelőket sodort el a lavina Ausztriában
Két német síelő halt meg, miután a lavina elsodorta őket, egy svájci snowboardos pedig letért a kijelölt pályáról és a vastag hó alatt lelte halálát az ausztriai Voralbergben. Salzburg tartományban több ezer turista képtelen elhagyni a jelentősebb alpesi üdülőhelyeket a heves havazás miatt - közölték az osztrák hatóságok vasárnap.Megbénította Budapest forgalmát a napok óta várt tavaszi havazás
Szinte teljesen megbénította a főváros magasabban fekvő területeinek közlekedését a napok óta várt havazás. Az Istenhegyi út környékén élők keresztbe fordult buszokról, autókról és lezárt útszakaszokról számoltak be.Megérkezett a tél - Hó és jég uralja a Bakonyt
Bár a hét közepén még kellemes őszies időben pozitív tartományban maradt a hőmérők higanyszála, szombaton az ország több pontján leesett az első nagyobb mennyiségű hó. Vas, Zala és Veszprém megye egyes részein több centiméter. A Bakony legmagasabban fekvő településén, Hárskúton a hótakaró meg is maradt, itt reggelre -5 fokban az utak is jégbordákká változtak.Ajánljuk még
















